dobd vissza rá a gyárit, és hirdesd külön őket, úgy jobban jársz. ha lesz vevő a mocira, akkor úgyis azzal kezdi, h belealkudja a sportdobot. vagy megveszi plusz pártízezer forintért..
ÓÓÓÓÓ köszönöm egyesek bizalmát de sajna nem vagyok méltó rá, mármint ami a kipuff témát illeti.
A teljesen nyitott kipuffok fordulatszám ingadozása nem azonos a TPS hibájával. A mostanában vásárolt FZ6-okon már sikerült is kiküszöbölni de a 2004-2005-ös modellek fő "tevékenysége" volt hogy hullámzik az alapjárat, netán füstöl és még sokat is eszik. Sőt, egyenesen nincs is alapjárat néha és leáll. Ez főleg 8000-10000 megtett km körül kell jelentkeznie akinek még olyan a gépe. A nyitott LEO VINCE-kel viszont a folytatlanság miatt hullámzik ami a többi dolgot nem váltja ki. Ha bent a pipa meg kell szünnie a hullámzásnak is. Bevallom engem is bosszantott kicsit de az enyém is végig ilyen volt amíg nálam volt. Bár én sokszor betettem a pipát. Beszéltem róla szerelővel (nem csak a vácival) és azt mondák kárt nem okoz ne aggódjak esetleg teljesen nyitva előfordul és az is normális ha elkezdi kicsit kjajálni az olajat. No comment. Én sajna nem szerelő vagyok, egyszerűen elhittem én is és kész. De megilyedni nem kell miatta. Asszem
Gaga nekem is ugyanaz a szitu szerintem mint a tieden.
bár nekem nincs mit kivenni,csak simán naturba is csinálja,igaz még nem mentem vele hosszabb utat,talán beáll,ha nem akkor szerviz.
En tobb szervizestol hallottam mar, meg par motorostol, h kellett allitani rajta, de ezek szerint ez nem torveny szeru, foleg ha richie mester sem tud rola.:) Szoval elado az a BOS kipufogo kulon vagy sem??
en egy gsxren lattam/hallottam ilyen effektet, es szerintem azert van, mert nem eleg a kipufogot feltenni, hozzakell allitani a vezerlest is (esetunkben a befecskendezest, meg talan gyujtast) mivel megvaltozik a telemetria, vagy mifene.
nezd meg a listan, van belole eleg: www.hasznaltauto.hu ott motor kategoria, tobbit meg betod allitani. Tovabba www.hasznaltmotorok.hu. Ebbol a kettobol tuti talalsz arat. Engem viszont erdekelne az a BOS kipufogo, ha elado kulon, mert szeretnek egy sportkipufot az enyemre. Ha igen mennyiert adnad? Es nem tul hangos? mert tul hangosat sem szeretnek. Es sajnalom, h elkell adni egyaltalan.
Egy nagy segítséget szeretnék kérni Tőletek! Már régóta lóg a levegőben a motorom eladása, de mára már biztossá vált, hogy el kell adni. Belekezdtünk egy építkezésbe és a Világ pénze sem elég rá! Akárhogy osztunk szorzunk nem tudjuk befejezni a házat a motorom eladása nélkül. Arra lennék kíváncsi, hogy menni a maximum amit a motoromért kaphatok! Tudjátok nem tudom kitalálni az árát, hisz az én motoromról van szó amelyiknél szebb és jobb még nem került le a szalagról. Oké lehet kicsit elfogult vagyok. Jöjjenek a rideg adatok: 2004-es évjáratú ezüst színű a gép. Semmi sérülés nincs rajta, tényleg karcmantes minden porcikája. Még a gyári gumi van rajta, a motorjában pedig 8500 km van. Természetesen vezetett szervízkönyve is van. Extrák: B.O.S. kevlár sportdob ( Köszönet Tomato-nak!!!! ) és gyári csomagtartó és egy nagy doboz két sisak számára. Az eredeti kipufogóm is megvan. Hát ennyi lenne. Segítsetek kitalálni az árát! Előre is köszönöm a segítségedet!
Egy szíveszakadt motoros!!!
Sziasztok. lenne egy kérdésem: tegnap került egy sportdob a gépre. miután elindítom,bemeliegszik,a szivató teljesen visszaáll,futkozik az alpjáratom 1000-és 1300között. gondolom a megváltozott folytás miatt lehet. találkozott valaki akinek van dob a gépén?
Megrendelésre tudom hozni csak sajna. Fokozatjelzőt egyszer a Superbike magazin szupercucc rovatában láttam és bármilyen motorhoz (újabbakhoz) felrakható, kb 16000 forintért ha jólemlékszem. De lehet hogy az a kilométeróra pontosító kütyü.
Ha ezt tudja a Yamaha, miért nem hívják vissza az összeset?
Ilyennnel elcseszni a renomét!
A teljesen nyitott kipuffok fordulatszám ingadozása nem azonos a TPS hibájával. A mostanában vásárolt FZ6-okon már sikerült is kiküszöbölni de a 2004-2005-ös modellek fő "tevékenysége" volt hogy hullámzik az alapjárat, netán füstöl és még sokat is eszik. Sőt, egyenesen nincs is alapjárat néha és leáll. Ez főleg 8000-10000 megtett km körül kell jelentkeznie akinek még olyan a gépe. A nyitott LEO VINCE-kel viszont a folytatlanság miatt hullámzik ami a többi dolgot nem váltja ki. Ha bent a pipa meg kell szünnie a hullámzásnak is. Bevallom engem is bosszantott kicsit de az enyém is végig ilyen volt amíg nálam volt. Bár én sokszor betettem a pipát. Beszéltem róla szerelővel (nem csak a vácival) és azt mondák kárt nem okoz ne aggódjak esetleg teljesen nyitva előfordul és az is normális ha elkezdi kicsit kjajálni az olajat. No comment. Én sajna nem szerelő vagyok, egyszerűen elhittem én is és kész. De megilyedni nem kell miatta. Asszem
FAZER FAZER YAMAHA
bár nekem nincs mit kivenni,csak simán naturba is csinálja,igaz még nem mentem vele hosszabb utat,talán beáll,ha nem akkor szerviz.
www.hasznaltauto.hu/kereso1.au...
Lakásra kell a lé...
Utána kell állítani valamit a motoron a sportdobnak?
Egy nagy segítséget szeretnék kérni Tőletek! Már régóta lóg a levegőben a motorom eladása, de mára már biztossá vált, hogy el kell adni. Belekezdtünk egy építkezésbe és a Világ pénze sem elég rá! Akárhogy osztunk szorzunk nem tudjuk befejezni a házat a motorom eladása nélkül. Arra lennék kíváncsi, hogy menni a maximum amit a motoromért kaphatok! Tudjátok nem tudom kitalálni az árát, hisz az én motoromról van szó amelyiknél szebb és jobb még nem került le a szalagról. Oké lehet kicsit elfogult vagyok. Jöjjenek a rideg adatok: 2004-es évjáratú ezüst színű a gép. Semmi sérülés nincs rajta, tényleg karcmantes minden porcikája. Még a gyári gumi van rajta, a motorjában pedig 8500 km van. Természetesen vezetett szervízkönyve is van. Extrák: B.O.S. kevlár sportdob ( Köszönet Tomato-nak!!!! ) és gyári csomagtartó és egy nagy doboz két sisak számára. Az eredeti kipufogóm is megvan. Hát ennyi lenne. Segítsetek kitalálni az árát! Előre is köszönöm a segítségedet!
Egy szíveszakadt motoros!!!
drbike.hu/alapitvany/files/ala...
Meg a sok csőlátó, kalapos, hétvégi f..sznak!
Van NÁLATOK raktáron vagy meg kell rendelni?
Van valakinek a gépén esetleg fokozatkijelző, hol lehet beszerezni tudja valaki?