Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Franctuggya. Két éve beszéltük két másik jávás cimbivel, hogy kimegyünk a vasakkal Brnóba a Talmát megnézni. De persze az asszony közbeszólt....
lehet a csehek is gyüjtik őket, mint románok a dácsiját
Remélem is. Mert állandóan azzal nyúz, hogy kell neki egy "koszmotor".
amúgy szóljatok a köpcösnek a fehér limitált pacit is + futószárazhatná !
Érdekes. Eltűntetek, mint az a bizonyos szürke szamár
a fiad is milyen büszke lesz majd rá egy pár év múlva
Nekem ez már a harmadik ilyen jávám. Kettőt leamortizáltam terepen
Hát, ez így volt. Ezért is teccett a hetes. A nagyfiam sírva fakadt, amikor vitték el. Nálam se sok tartotta
márkatársal ritkán talizol
Már micsodát?

Na látod ezt valahogy gyanítottam
Pedig a hetes egy jelenség. Nem sűrűn találkoztam "márkatárssal".
Vennék, mondjuk nem biztos hogy géesert, de valami bömbölőset, de hadd írjam le, mi a helyzet. Már ha az valakit érdekel. Szóval, a harmadik fiunkat várjuk az asszonnyal, úgy egy hónapon belül. Nagyobb lakás kellett, csomó cuccal, és ezért adtam el a Kawát is. Most épp konyhaszekrényre gyúrunk, és nem valószínű, hogy egy éven belül fölös pénzem marad egyéb dolgok miatt. Tehát be kell érnem a jelennel. Ami közúton 80, legfeljebb 90 kilométer óránként
jó kis "paraszt"Jawa
Jó is volt az a Danuvia meg a werhó után
na igen. Vegyél GSR-t
Egyébként nem a cuccal van a gáz. Inkább a jávával. Meg a nyolcvanas utazóval. Mondjuk a ZX-7 után
a csajok ott várjanak
A bőr se rossz. Kicsit nehéz lesz, de kit érdekel
inkább csajokat !
pon-pont?
Nikk, Cordura kell, az nem baj ha ázik
Mellesleg bőrcucc okés. Node a jáván kissé röhejes, nem?
Na akkor ha nem esik ott leszek

Pon-Pont vigyünk
Úgy legyen, a világ végezetéig.
Ámen
Na, ez elég perspektivikusan hangzik
Előrejelzés az ország területére csütörtök estig:

Északnyugat felől tovább csökken a felhőzet, és éjszaka, illetve
holnap napközben már kevés felhő lesz az égen. Legfeljebb délen és
északkeleten növekedhet meg erősebben a felhőzet. Eleinte délen és
keleten fordulhat elő szórványosan eső, zápor, holnap csapadék már
nem valószínű. Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül, a
Tiszántúlon, illetve nyugaton erős széllökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 3, 8 fok között
valószínű, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 11, 15 fok között
alakul.