Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Azoszt igen. Anya azt mondta ma estevcsak a felet olvassa fel nekem. Holnap a masik felét.
rege rege van bőven sziasztok
Rohadjak meg beteszem megtaláltam
Pattogatott kukoricát, szotyit, tökmagot készítsetek

Passat 1.6 TDI GL
let értékelése


5,0
(1 db)
Az értékeléshez
lépj be itt.

"A régi emlék"

Szöveges ítélet

1989 lettem szakközépiskolás, ekkor láttam meg ezt a típust. Első látásra szerelem. 14 évesen megfogadtam, hogy addig nem halhatok meg míg ilyen autóm nem lesz. Hát még néhány éjszakát azért aludni kellett rá mire 97-ben /még mindíg tanulóként/ kiríttam öregemtől az álomautót. 7 éves volt 1,15 gurigába került. Azért 22 évesen taknyos kölyökként királycsászár voltam a haverok előtt, akik még a trabit, skodát ladát, nyüstölték.
Abban az időben ez a típus nagyon impozánsnak számított, a mérete miatt tekintélytparancsoló. Nagyon kényelmes kis vas volt bár én alacsony termetem(170) cm miatt kevés olyan típus van ami nem kényelmes számomra, kivéve polák, alto, stb. A GL-es felszereltség roppant komfortossá tette az autót, ebbe már bele tartozott a villanyablakok, Abs, plüss kárpit, riasztó, kp zár, szervókormány, és a napfényes tető ameddig működött. Óriási hely volt elől, hátul, a csomagtartó hatalmas. 2005 ben eladtam már a werdát így egy kicsit nehéz visszaemlékezni 200 E km, 8 év használat előnyeire és hátrányaira. Az idő múlásával az emlékek megszépülnek, de ennek ellenére, ha folyamatosan vezettem volna az autón kialakult hibákat, legyünk öszinték a nagyalakú spirálfüzet apró betűs írással is megtelt volna. Az első igazi hiba a saját hülyeségem miatt lett ugyan, mert ebben az időben lehetett venni asszem talán az ukránoktól azt a pakurás szar olajat./én csak kávézaccnak hívtam, olcsó volt/ A tesóm is azt tankolta a bálnamercijébe csak azon soros adagoló volt az meg azt a cuccot úgy bírta mint jóisten a szidást. Az én tárcsás adagolóm kisvártatva megadta magát ekkor kicsit megijedtem. Iszonytató nagy mázlira 25 rókából végül is helyreált a dolog. Később beszart a turbóm. Turbó nélkül az autó lomha volt akár az ólommadár. Az 1.6 tdi (ebből az i mint tudjuk intercooler, nem injector)a maga 85 Le-vel viszonylag jól gurította ezt a böhöm kasznit. Na nem volt egy vadászrepülő de a szoci csodák azért nem aláztak. Túrbó nélkül viszont az IFA kihívás volt. Majd fél évet jártam így az autóval, mivel féltem a javítás költségvonzatától. Az elejében kerülgetett is a kaszás, amíg hozzá nem szoktam a lomhasághoz, bizony akortájt volt pár besokalt előzésem. Viszont mostmár tudom, hogy egy átlag szélességű országúton egy kamion és két középkat szem.autó ha szűken is de elfér egymás mellett. Ezzel is mázlim volt a túrbó csak le volt kokszosodva, ki kellett csak takarítani mindössze néhány ropiért. A villanytető igen hamar megadta magát. Egy karosszériás haverral szétszettük, látuk, hogy az egyik alkatrész el van törve. Szaros spiáterből készült, elkapott az ideg. Faterral legyártattam ugyanazt az alkatrészt acélból. /ezermester az öreg. mindent meg tud csinálni csak kurva lassan/ na mindegy vagy hat hét múlva rakjuk össze a tetőt a komámmal, hát ez már nem bírt eltörni viszont valamiért megszorult. Kiszedjük a vezetősít(ez egy négyzetalakú bakelit keret) az egész el volt vetemedve nyilván ezért tört el az előző alkatrész. Autóbontóba az ilyet égen-földön nem találtam nincs mit tenni újjat kell venni. Irány a Brill Kft Kecskemét. Kérdezem az árát, üti be a faszi számítógépen kód alapján a kívánt terméket azt mondta, hogy üjjek le, (mert látta hogy éppen állok össze ne essek) 155 E Ft azért a fél kilós műanyag szarért. Na erre csak anyit mondtam KUTYKURUTY és működő tető nélkül adtam el az autót 2005-be. A lengéscsilapító hátul kezdett komolyan elgyöngülni. A végén már ha beraktam hátra egy rekesz sört úgy állt tőle az autó mint a Rakéta 9-es porszívó. Bontóba vettem egy párat 12 ezerért. Kombi gépé volt, mondom nem baj legalább erősebb lesz. Pöcki beszerelte nagyon fasza peckesen állt tőle a gép. Csak a kemény hátsó rugózás miatt egy hónapon belül szétrúgta az első csillapítókat is. Akinek volt már ilyen autója az tudja, akinek még ezután lesz az meg majd megtudja, hogy az első-alsó légterelő az egy fos. Műanyagból van és fű-fa-virág, minden eltöri. Egy parkolóba nem lehet beállni, egy patkára nem lehet felálni, hogy az hozzá ne érjen. Minden hónap 5-én vittem a műanyaghegesztőhöz (5 ezer/alkalom) a lökhárító le-fel szerelés egyénileg ez már játszi rutin később kaptam bérletet a műanyaghegesztőhöz a harmadik évre kialkudtam mint tőrzskuncsaft az egyet fizet kettőt vihet akciót.
Már szerintem vagy két-három éve nálam volt a vas egyszer aztán már úgy mondogatták a komák, hogy kojtol egy kicsit a kipufogó. Valóba én is éreztem, hogy nem is megy már úgy meg többet is fogyaszt a gép motorolajból is lassan többet öntök bele mint gázolajból. Mondtam a cimbinek üjjön bele, tegyen elöttem egy kört, jól rángassa meg. Ugy okádta a füstöt (fehéret, szürkét), hogy hozzáképest a 2 ütemű trabant csak zserbó cukrászda. Ennyi pénzem nem lévén megint csak az öreghez fordultam egy kis "óvasnivalójé" és felújítattam a motort (felfúrás, új dugók, gyűrűsor stb. 225 ezerért). Utánna jó volt bejárattam vagy 3000 km-ert, felszabadult a motor, én százzal jártam mindig az autóval, az új motorjával 5,2-es tényleges fogyasztásokat mértem. Azért egy ekkora hajóhoz ez kurva jó volt ám.
Egyszer olyan is volt, hogy az istenért se akart leállni az autó, szaladgáltam a kulcsal a kezembe körbe-körbe mint valami hülyegyerek az autó meg ott pöfögött alapjáraton hát az adagoló mágnesszelepe alá fémforgács került, ez nem engedte elzárni az üa útját. Még vagy néhány hónapon keresztül háromszor négyszer ezt megcsinálta de már nem ilyedtem meg egy 13 kulcs segített rajtunk.
Egyszer horgászatból jövünk haza (bár ez a típus nem ép horgászautó) Szegednél (a végcél még legalább 100 km) kiestek a sebességek. Asszem 3-as meg 5-ös maradt meg. 140 kg-os postáskomám melettem a kocsi fullig pakolva az utánfutó is tele kütyükkel egy hétig voltunk oda. Le a kalappal a kuplung előtt hazahozott. Végül is egy 6-os anya rázódott le a motortérben egy ilyen bádogkarról ami a váltóba továbbította az erőátvitelt. Egyszer hülye fejjel a bratyónak is kölcsönadtam, mert megállt alatta a "bálna" hidegen meghajtotta, hengerfejes lett a gép. Mivel a hengerfejcsavarokat nyomatékra kell húzni a tetű Fritz meg kitalálta az elnyíródós csavarokat ezért éppen 10 db kelett venni újonnan darabját 1500 ért. Egyszer gátas is lett, azt hegesztették,síkolták, nyomáspróbázták. A szivargyújtó meg az elakadásjelző kapcsoló szinte az elejétől kezdve szar volt, meg meg tercsi-fercsi-kata-klára sorolhatnám én a hibalistát nap estig csak már egy kicsit unom, lényeg az, hogy baromi igényes autó volt a passat. Havi szinten romlott el rajta mindig valami, hol az önindító, hol a generátor vagy éppen mikor mi. Az autó állandó törődést igényelt. Néha szerettem, gyakrabban útáltam, ezt a kis szemétládát de így már a régi időket felidézve vegyes érzelmekkel gondolok vissza rá. Végül is nem azért adtam el mert enyire megyötört a hibáival, hanemm már okafogyottá vált a létezse, mivel a munkámhoz már kicsi volt horgászni is kényelmesebben jártam el a hiace-val ritkásodott a vele való közlekedés.(évi 8000 km) Át akartam passzolni egyébként az asszonynak de ö sajnos alig ért a kormány fölé(152 cm) így kapott egy swiftet.
Összességébe ha valaki úgy karbatartotta mint én egy viszonylag tágas ,kényelmes, kis fogyasztású, bár nem kis föntartású, színvonalas autót kapott.Végül is szerettem vezetni. Második toyota hiace-om van ezek igénytelen autók lassan 60 ezret elmentem a szívó 2,4-el ez az autó sokat zabál, hangos, a teljesítménye gyakorlatilag nulla viszont az vásárlásától számítva eltelt 1,5 évet nézve mindössze két izzót, egy gázolajszűrőt és egy termosztátot kellett benne cserélni.
Ezt azért írtam mert itt látjátok ti is az egyik autó ezért szar a másik autó meg azért. nincs igazság!
Volt egy ilyenem csak nem kombínóba meg egy hatos td interc motorral Életem legnehezebb időszaka volt 22 éves koromtól 30 éves koromig hajtottam a SZERENCSE AZ VOLT, HJOGY KB. 25 ÉVESEN MÁR MEGVOLT VALAMELYIK HÁJESZ asztán abba a szar fauvéba egyre ritkábban ültem bele
végül már csak a helyet foglalta, mindíg útba volt kerülgetni kellett,meg már menni sem akartam vele, mert azonnal beszart rajta valami Ez volt az az autóm amit havi szinten javítani kellett
Pedig gyári jó állapotú volt Abban az időben úgy kalkuláltam a fizetésemmel, hogy havi 80 ezerből 10 ezerért tankolok egy hónapban 30 ezret meg ráköltök az autó javítatására Gyakorlatilag a fos miatt azonnal feleződött a fizetésem Még jó, hogy abban az időben csak bulira kellett a pénz "Otthon mindenem megvót, hifitornyom ,videóm izgalomra vágytam" (hofi)
nem akarom ecsetelgetni hosszasan mik szartak be rajta csak a nagyát kb. turbó, adagoló, gátrepedés, olajszivattyú, akkor egyszer hengerfejes lett az egyszer használatos 10 hengerfej csavar áráért komplett hengerfejet lehetett venni ésmég hosszan sorlhatná a lengécsillapítóktól az önindítóig, a megszoruló napfénytetőig
Ha véletlenül megtalálom a sok évvel ezelőtt írt népítéletemet, majd beteszem ide Ja vépgül már úgy füstölt, hogy majd kigyulladt 205 ezerért fel lett újítva a motor. Na akkor 5 litykóból kijött, majd rá nem sokra megszabadultam tőle szokásosan ára alatt
Motoroztál egy jót?
A vizes lehet eloltotta volna...ez meg csak olaj volt a tűzre...
De legalább megpróbálta Superman-esen elfújni...
fosos
Nah, szìvesen.
gyári dobbal csak a lanc hangja hallatszik. Nekem is csak műszakira volt meghagyva. Jo az ha haljak hogy jon az ember.
Nah sikerult lefosnom a bokam.
na nesze Pipi,itt az én sziiiiiiiiip paszujom ma kapott uj kerékcsapágyat 900ft,hátsó szilenteked az összes 4000ft,eszik 4litert az 1,9-es motor igaz csipi az olajad de nem vészes......elvisz Á-ból-B-be és ennyi
jóvan.........
csináltatok már belőllem ott elég hülyét
Nemke, hogy egész ország-világ rajtam röhögjön
nemvagy felrakva sehovase kis geci a Fazi átkülte üzenetbe........de nagyon szeretném ide föltölteni.........engeddmeg
Jók ezek az Előtt-utánna képek
A romokból meg a megtámadt dömperből kiindulva egy forintot sem adtam volna a srác életéért
Szerencséje volt
Rotty A guma jobban bírta
mondjuk sörrel oltani égő benzint, olajat meg fujkálni hát
Bár nagy kínomba hirtelen én is ugyanezt tettem volna
Bogyesz magam sem tudom milyen videoról van szó
fészbukra lehetőleg ne rakjál semmit rólam lécci
Jó napokat!

Köszi a kiput :)
Ehh nincs hangja a gépnek müszaki után azonnal megy vissza a sportdob. :)
Tudnàl róla képet dobni?
3 csavaros kell mert nekem is az van a gyari
szombatimate@freemail.hu
Van egy sebring karbonom 50 pénz
Szeretnék dobot a Zx9r C -re amely 99"

Várom az ajánlatokat képpel árral.
Maradjunk a földön az árakkal!
Köszi
Üdv mindenkinek.
Régen jártam erre, de most végre itt.

Segiccség kellene:
megvagy