jah lehet, közben felhívtam a srácot akik csinálják 10.000-ért ezeket a led cseréket és mondta hogy ők is volt már hogy elbasztak valamit rajta, meg betörte a kristálylapot. állítólag a nyák lap se bírja mindenhol ugyanazt a forrasztási hőmérsékletet, stb. majd inkább akkor gyüjtök rá és megcsináltatom náluk.
Ha változtatod a szekunder áttételt ,mindegy hogy az elsőt vagy a hátsó,vagy mindkettőt egyszerre, az órád még többet fog csalni,attól függően hogy merre vitted el az áttétel arányát a gyáritól.
Ha nagyobb gyorsulás, de kisebb légsebesség a cél,akkor sokkal többet mutat az óra a valós sebességednél.
Ha kisebb gyorsulás,és valamelyest nagyobb végsebbeség a cél,akkor kevesebbett fog mutatni az óra a valós sebességednél.
De gondolom neked a jobb gyorsulás a cél.
Az óra pontosításához van elektronika amit a jeladó és az óra közé kell tenni,majd azzal korrigálni lehet az óra által kiírt értéket (pontosítani)
arra tud valaki választ adni, hogy ha akarom módosítani az áttételt a gépen, akkor a kilóméter óra hogy zavarodik meg? mert tudomásom szerint az első fogaskerékről veszi a jelet, de ha a hátsót változtatom akkor is valahogy változik a jel. ezt kilehet valahogy küszöbölni?
azt tudom hogy gyárilag se pontos a km óra.
multkor mértem gps-el. de ez most %-ban változik, mert mintha 50nél 4-5km/h lett volna az eltérés 100 felett meg majdnem 8-9km/h.
na megva.SMD ledek vannak vanak benne.total szek kell darabolni.fordulatszam mutatojat leszedni....a kijelzot meg mindent.ha nem lenne torott en az enyemet szet nem szednem...
szeva. 1000RR-es van nekem szettorve.neztem h hol lehet a vilagitas mert enis spekulaltam vele...... de nem lattam ott semmi biztatot.-de meglesem ujra.....hatha.
Sziasztok,
2004 CBR 600 F4i-m van és a műszerfal világítást szeretném lecserélni, az idomjavítas.hu oldalon már láttam, hogy 10000-ért lecserélnék nekem, csak kicsit sokallom.
Villamosság szerelő haverom azt mondta, hogy ha normál nagy ledek vannak benne, nem az a beégetet picit akkor kitudja cserélni akármilyenre.
Na most a kérdésem az lenne, hogy milyenek vannak benne, esetleg valaki cserélte-e már ki?
Van a neten is egy érdekes cikk arról, hogy miért is jó a 0w30. Abban le van írva, hogy 150 fokon a 0w30 és a 20w50 közt szinte nincs mérhető különbség, viszont egységnyi idő alatt a 0w30 -ből kétszeres mennyiségű olaj fordul meg a blokkban, ergo jobban hűt. Nekem ELF 10w50 után lett a Motul 300V 10w40, ég és föld.
enis 300V raktam bele.10W40.(full szintetikus) -"allitolag" a honda ehhez ragaszkodik.nyaron esetleg 10W50-ha jol tudom az 50 hogy magassab hofokig birja a kenest.
a haverom KTM racing motorjanal ragaszkodnak a 0W..-hez !
Gépkönyv szerint 122-nél kezdi a villogást, tapasztalatom szerint k*rva sokat számít milyen olaj van a gépben. A ma divat szerint szoktak "vastagabb" olajat tenni, 10w50, 20w50 ezekkel a melegedés még durvább. Nekem bevált a Motul 300V ezzel csak minden második lámpánál visít a venti. Okos emberek (mérnökök) magyarázták nekem, hogy 0w30 vagy 0w40 olajjal jobb az áramlás és így a kenés és hűtés is a nyári melegben. Mondjuk az érdekes, hogy a síkcsapágyas sportkocsikban alap a 0w30.
no para.ezek egyszeruen hihetetlen hamar felmelegszenek pedig akkora a huto h az nem igaz.aza picike ventilator meg nem birja.....ket haveromnak is ilyen van.... detto ugyan ez.
A 600f detto ugyan ez,egyszerűen nem erre van méretezve a hűtésük,a városi lassú, lámpától lámpáig, kánikula melegben ezt művelik.
Aggódni akkor kezdj e,l ha ventilátor ellenére felfelé kúszik és eléri a 120-t városban tötyörögve,akkor tényleg gond lehet. Ekkor már a hibajelző piros lámpa is világit +villog egy hőmérő ikon a kijelzőn,ha jól tudom,de ezt gépkönyvben megtudod nézni.
Sziasztok, olyan gondom van hogy a motorom nagyon gyorsan felmelgszik 100fok körülire ha megállok. Ez ugye még nem nagy probléma, de ha bekapcsol a ventillátor az sem hűti vissza (106-108 fok körüli hőfokról) egy fokot sem. Amúgy menet közben teljesen normálisan viselkedik, még ilyen dög melegben sem megy fel 85 fölé, és ha jobban haladok lemegy akár 77ig is......
A vizet már meglesem első körön, hátha nincs benne elég. Esetleg a termosztát nem nyithat ki rendesen?
várjál,még nem tudsz mindent
már leadtama rendelést a következő 3-ra
be fogtok szarni
jövő héten meglesz
ide fel sem teszem a terveket
aztakurvaaaa,de nagy leszek
az a 30 kevés nekünk
neked milyen 600 f-ed van?
Ha nagyobb gyorsulás, de kisebb légsebesség a cél,akkor sokkal többet mutat az óra a valós sebességednél.
Ha kisebb gyorsulás,és valamelyest nagyobb végsebbeség a cél,akkor kevesebbett fog mutatni az óra a valós sebességednél.
De gondolom neked a jobb gyorsulás a cél.
Az óra pontosításához van elektronika amit a jeladó és az óra közé kell tenni,majd azzal korrigálni lehet az óra által kiírt értéket (pontosítani)
azt tudom hogy gyárilag se pontos a km óra.
multkor mértem gps-el. de ez most %-ban változik, mert mintha 50nél 4-5km/h lett volna az eltérés 100 felett meg majdnem 8-9km/h.
2010-ben ad ki a HONDA Repsol 1000 RR-t?
Na már csak azért kérdem,mert 2005,2007,2009-est már láttam,de 06,08-ast valahogy nem.
2004 CBR 600 F4i-m van és a műszerfal világítást szeretném lecserélni, az idomjavítas.hu oldalon már láttam, hogy 10000-ért lecserélnék nekem, csak kicsit sokallom.
Villamosság szerelő haverom azt mondta, hogy ha normál nagy ledek vannak benne, nem az a beégetet picit akkor kitudja cserélni akármilyenre.
Na most a kérdésem az lenne, hogy milyenek vannak benne, esetleg valaki cserélte-e már ki?
A cikk közben, de ha jól emléxem már betettem egyszer:
Cikk 1-5
Cikk 5-10
a haverom KTM racing motorjanal ragaszkodnak a 0W..-hez !
Aggódni akkor kezdj e,l ha ventilátor ellenére felfelé kúszik és eléri a 120-t városban tötyörögve,akkor tényleg gond lehet. Ekkor már a hibajelző piros lámpa is világit +villog egy hőmérő ikon a kijelzőn,ha jól tudom,de ezt gépkönyvben megtudod nézni.
A vizet már meglesem első körön, hátha nincs benne elég. Esetleg a termosztát nem nyithat ki rendesen?
Valaki találkozott már hasonló jelenséggel?
már leadtama rendelést a következő 3-ra
be fogtok szarni
jövő héten meglesz
ide fel sem teszem a terveket
aztakurvaaaa,de nagy leszek