még régen román köművesektől lestem el,mikor -10ben a gumicsizmát bélelték a Benetton pulcsimmal
este csodálkoztak hogy apám levonta a bérükből,azt hitték géprongy az utcai ruhám
Kemeúr!
Megszületett a masína.
Légszűrő túl volt olajozva
Karbi szét+össze, beáll.
Membránnal is baszott valamit
Fúvókázni nem kellett, megoldódott anélkül is
Próbálták, azt mondják klafa- de erre majd Te mondj áment.
Öreg majd röpke fél órában kifejti mit kéne még csinálni és hogy mit miért csinált
készülj
Rugóra tekert, (ha jól emlékszem) a rugóstagon
10e huf a vége
ma már ne, holnaptól mehetsz érte
Szada
Mátyás Kir. u 4/a
Szia, szuper volt, örültünk, hogy láttunk. Zolinak főleg örültem, volt kit üldözőbe venni, még ha pillanatok alatt le is rázott
Téged meg amúgy is öröm látni, csuda helyes voltál abban a fekete szerkóban
Izomlázam az van nekem is, 3 hét kihagyás után egy 7végén 3 pálya, sok volt.
Ejha. Köszönöm szépen, nagyon rendes vagy!
A kormánynyaknál a kuplungbowden pattog a hűtő tetején. Mit értesz a gátlók megcsinálásán? A kerekekről tudok, már van is, akivel megcsináljuk.
Égéstér nem lett kihézagolva, elvileg gyári hézagérték, de a fene tudja.
Előtte sokkal nagyobb gondok voltak vele, erősen bedetonálgatott, de az a rossz hüvely miatt volt. Az a gond, hogy a rossz hüvelyhez lett eltekergetve a karburálás.
Na, majd alaposan átnézem-takarítom-kenem-zsírzom ha visszakaptam. Még egyszer köszi!
Sziasztok
Remek volt tegnap Nyáregyházán. Mi 6-kor indultunk el haza, de még a fehérvári srácok maradtak. Mindenki nagyon elfáradt és szenvedünk az izomláztól
Örülök, hogy találkoztunk
Egyelőre semmit.
Lemostam, letoltam a műhelybe
Délután rácsörgök
Télen legkésőbb szedd szét a motorod utolsó csavarig, csapágyakat (kormány-nyak csapágy kattog, hátsó himbarendszer nyikorog), bowdeneket zsírozd le
Gátlókat csináltasd meg
kerekeket centíroztasd, lazák a küllők
Sok kis apró dolog, ezeket én vettem észre.
Motorja most volt csinálva, mondtam.
Kérdés: égéstér ki lett hézagolva?
Gondolom nem, majd a mostanihoz karburálja
Előtte is voltak gondok vele, ha jól emlékszem, ugye?
Nos nagyon nem tudom hasonlítani, mert rendesen nem tudtam menni csak a végén, a pálya is idegen volt
De: lapra is ugrottam párat, nem pattant tovább, vissza
Nyomot jól tartja, szimpatikusan működik, de nem olyan -hűdeqvaodabaszós- érzés. Eleje egész jó, de nem endúrós, még kell finomítgatni
Hátulja keme szerint még mindig puha, én nem éreztem annak- elő van feszítve rendesen pedig, rugó cserét itt valószínűsítek, ha Bugyin is hasonlót mutat.
emma fann club ,