Két pár minden hétvégén összejár kártyázni. Egyik este John véletlenül leejt egy lapot az asztal alá. Amikor lehajolt érte észrevette, hogy Bill felesége nem visel bugyit. Ezen úgy meglepődött, amikor fel akart egyenesedni az asztal alól, beverte a fejét az asztal lapjába. Teljesen el volt vörösödve, amikor végre a helyére ült.
Később John kiment a konyhába inni egy kis üdítőt. Bill felesége követte, majd megkérdezte tőle:
- Tetszett, amit az asztal alatt láttál?
- Igen.
Mire a nő azt mondta:
- Megkaphatod, de száz dollárodba fog kerülni.
- Tetszik az ajánlat.
- Jó, akkor péntek délután, mivel Bill dolgozik akkor, te meg nem, kettőkor várlak.
Eljött a péntek és John el is ment két órára. Miután kifizette a pénzt, bementek a hálószobába, és vadul egymásnak estek. Miután John elment, Bill is hazaérkezett este. Megkérdezte a feleségét:
- Délután itt volt John?
- Igen, beugrott egy pár percre.
- Adott neked száz dollárt?
- Hát, adott – válaszolta a nő attól félve, hogy a férje tudja.
- Jó – mondta Bill. – John délelőtt odajött hozzám, és kölcsönkért száz dollárt. Azt mondta, egy fontos találkozóra kell mennie, de hazafelé beugrik hozzánk, és visszaadja a pénzt....
Nekem úgy tűnt, hogy már hamarabb megbillent, talán összeértek, vagy megcsúszott egy sárfolton... A kézkirakás utána jött, önkéntelen egyensúlykeresés. Mondjuk a másik is ügyes volt, szembe autó, emez szerencsétlenkedik a sár-/kátyútengerben, ilyenkor persze, hogy ott kell mellette menni 5 cm-re...
Fene tudja, nem mulattam rajta. ,,,viszont az utóbbi lehet azok közül amit leírtál, egy figyelmetlen kátyúkerülés.....ezt abból gondolom, hogy eléggé sietve (tán ijedten) szaladt vissza az áldozathoz az elkövető.
Bár az igazság az, hogy miután megnéztük Fluortól a Gecigránát című műalkotást, immunis lettem az ilyenekre. Megölte az agyam kritikus részét.