hát nem tom Még a hungaroringről jöttem hazafele m5-ön olyan 230-240 környékén. Annyit láttam, hogy az összes kamion ami mellett elhúzok füstől. Mondom mi a szar ez tán mind kigyulladt Hirtelen nem értettem ilyedtembe vissza lassítottam 150-ig. Na ott már észleltem, hogy szakad az eső mint állat. Nagy sebességnél száraz volt mindenem és nem is érzékeltem az esőt.
Ebből az a tanúlság, ha szakad az eső húzni kell neki, akkor olyan mintha nem is esne
két város között kapott el a pusztában és úgy esett hogy nem lehetett látni semmit muszáj voltam az útszélén megállni. mire be tudtam menni a városba akkora csendült egy kicsit úgyhogy elindultam az utamra de mit ad isten elkaptam másodjára is csak akkor jéggel kísérve akkor meg már hót mindegy volt csak röhögtem és gurultam óvatosan
Nem vitted az esőruhát?! No meg annyira nem kell félni a víztől! Még akkor sem ha a pálinka jobb lenne?!
Majd megszáradsz! Én is mentem esőben motorral, egy buszmegállóban felvettem az esőruhát, aztán tovább a leningi úton!
Halló. Gyerekek tegnap úgy eláztunk hogy a csizmámban szó szerint állt a víz, kaptunk bőven esőt meg jeget is, a motort a széllökésekben alig bírtam megfogni. Az asszony azt mondta hogy teljesen halál félelme volt. Egy élmény volt hazaérni
Ne rinyájjá,,lehetett volna rosszabb is,,mikor visszaadtam az XX-et a kibaszott ERSTE banknak,hogy huzza a faszára,,akkor én 6 kilót/befizetett/+még 6 kilót buktam rajta,,na ennyi,,,,majd feltápászkodsz,és lesz motorod!!
amugy elvesztettem a másik pert.........nyert a hazukság,gratulálok az ügyvédnek aki nem az igasságért kapja a pénzét,pár mit siránkozok,mind egy köcsög.......szóval ugrott 6kilóm és motor sincs
Azt téged már meg megint mi a fasznak fotóznak?
Nyugodtan mondhatod nekik neked már van az albumodban még oldalról is kép szemből meg egy kis táblácska a kezedbe teli számokkal