Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Nos igen kellemetlen a helyzet, pláne, hogy én is már több mint egy éve csinálgatom a motorom, lassan kint se merem hagyni.
De az a legnagyobb szívás ebbe, hogy MÉG HA, ki is fizeti a biztosító a teljes kárt, amit valljuk be, kétlek, az sehol sem jegyzik, hogy te addig nem tudod használni a gépet, és ezért miktől esel el, pl befizetett túrák, munkába járás, stb.
Az átfutási, fizetési idő, HA jól tudom 2*30 nap, ami ergó szeptember végét jelenti, és ugye a folyamat alatt nem lehet semmit csinálni a motorral, hátha újból meg akarják nézni. Szóval szeptemberben megvan a kártérítés, még a legfaszább szerelő is elbütyköli egy hónapig, gondolom én, tehát tényleg kiesett az idei nyárból a motorozás, na ezt ki fizeti meg?
Nem nagyon akarok pereskedni.Ezt az apjával is beszéltük.Többen ott voltak akik hallották és segítettek felállítani a motort.Ő azt mondta,töltsünk betétlapot és fizesse ki a biztosító,elvégre ezért van.
Ezzel én is kiegyeznék,ha minden pikk-pakk menne.
De idén már nem hiszem hogy lesz belőle motor.
Volt már ilyenből is hiba: ott elismerte, utólag meg azt mondta, hogy a motoros agresszív volt, ezért is írta alá... lehet pereskedni.
Nem akartam feljelenteni.Csak a srác nem nagyon akart kiszállni a kocsiból.(gondlom fosott hogy kitaposom a belét)El is tudott volna hajtani,ha akar.Nem tudtam volna visszatartani.
Mondjuk az tény, hogy, ha elismeri a felelősségét, akkor nem kell rendőrt hívni.
De a rendőrnek is a qrva anyját, hogy ha én feljelentést akarok tenni, akkor dobja már el a fánkot.
Sajnos igen,egyesek azt hiszik,ők bármit megtehetnek büntetlenül.
Ezzel az erővel Radovic Dusán volt a hibás amiért elgázolták, mert takarásban állt....
És ugye nem állt takarásban,mert mert neki ment,ha egy busz eltakarja,akkor a busznak megy neki,és nem a motornak.
"rossz helyen állt a motor takarásban"
Ezt magyarázd már el légyszíves! Attól, hogy valaki takarásban áll még nem tolathatok át rajta büntetlenül.
Nekem is 17 évesen lett meg az AB-m! Csak akkor még nem volt 2 év próba...
Igen,ez le van írva.Szerencsére.Nem akarok én senkit felelősségre vonni,csak fizessen ki a biztosító!
Amiben nagyon nem bízom sajnos.
Végülis kaptál betétlapot?.......persze olyat amiben a megjegyzés rovatba feltüntetik, hogy elismeri a hibáját..
Apuci vállakozó.
Picit nyomoztam.Párom öccse ismeri a srácot.Egy suliba járnak.
Ha nem ismeri el,akkor sincs nagy gáz.A fagyizó tulaja is ismerős,több tanú is van,tegnap este még visszamentünk.A szomszédos kocsma tulaja is látta,ő is megadta elérhetőségét.
Szerintem vergődhet ő,hogy a későbbiekben nem ismeri el.
De nincs értelme.A faszi halál nyugodtan azt mondta,ez van,akkor majd a biztosító fizet.Előfordul ez.
Ja,csak miért pont velem?
nem, sőt még csak nem is kedvelem őket.......csak a fenyegetőzés nem célravezető....amúgy ha intézkedésre kerül sor akkor apuci rögtön ügyvéd és el nem ismerés ami nagyon könnyen kijöhet akár 50-50%-ra is mert bebizonyítják, hogy rossz helyen állt a motor takarásban stb. és akkor a biztosító nem fizet....nyilván apuka számításba vette ezt és kb 150000-be került volna az ügyvéd és azt az összeget ajánlotta fel.......amúgy 17 éves kortól lehet jogsi....
Nem,nem akarok senkit befenyíteni.Igen,fiatal vagyok.És rendőrtisztit végeztem.Csak otthagytam a picsába,pont az ilyen rendőrök hozzáállása miatt.Nem azért hívtam fel őket,mert meghaltam,hanem mert nem az övé volt az autó,és friss jogsis.Ez picit más elbírálás alá esik,arról nem beszélve,hogy betétlap sem volt nála.Elnézést meg nem nagyon kért.Arcos kis pöcs volt.Ezért hívtam a rendőrséget!
De szerintem ez mellékes.A lényeg,hogy mi a faszomnak tapossa el a motorom.Nekem nem apuci vette,mint neki az autót.Én ezért hogy ezt megvegyem kimentem külföldre dolgozni.Elég sok munkám van benne.
Csak nem rokonod, a nemintézkedő rendőr?
sokkal jobban jártál, hogy nem volt rendőr és ilyen helyzethet nem is kell.....sima betétlap és annyi........amúgy Ti most befenyítitek volt rendőr rokon révén a mostani rendőröket?.......amint néztem elég fiatal vagy, de a hozzáállásod pont olyan mint az idősebb "ki ha én nem na majd én elintézem" rendőr és pártformáké.....egy sima elnézés egy izgulós fiatal srác részéről ami egyébként semmi személyi sérülést nem okozott és máris a vérét követelitek?.......kiváncsi vagyok ha Ti hibáztok az milyen elbírálás alá esik?....ja mondjuk van aki sosem hibázik.....viszont ez a fenyegetősdi nem túl elegáns.....
Mondjuk a kárbejelentő mellé elfogadhattad volna.
Hát akkor bocsi,18.Az tuti,hogy a jogsija 1 hetes volt.
Igen,mondhatjuk hogy apuci meg akart kenni.Nem jött össze neki.
Akkor 18éves az a gyermek, nem 17, viszont akkor téged meg akartak kenni, hogy ne jelentsd fel, mert akkor +2év a kezdőjogsi.
Volt jogsija.1 hetes.
Arról nem beszélve, hogy, ha a kárbejelentőre ráírtátok, hogy nincs jogsija a kis köcsögnek, akkor a biztosító fogja őket feljelenteni.
Nem tudom,mi a buli neki!
A srác még akkor hívta fel,amikor én a rendőröket hívtam,akik utána basztak kijönni.Gondolom a gyerek mondta neki,hogy rendőrt hívok,ő meg jött,hogy egyezzünk meg valahogy.
Az már más kérdés,hogy a buzi yardok lusták dolgozni!Pedig szerintem nem ezért fizetem az adót.Az megint csak részlet kérdés,hogy apósom itt nyugdíjas rendőr,én meg ismerem a megyei kapitányt.Az ügyeletes tiszt még fog kapni.
Ebbe neki egyébként mi az üzlet?
Esik kettőt a malus-a, az cirka 10-15ezer forint/év...
Köszönöm mindenkinek a bíztató szavakat!
Egyenlőre semmit nem csinálok vele,csak hazahoztuk.
Holnap Papp Laci eljön érte,és beviszi hozzájuk a szervizbe,ott lesz leszemlézve.Aztán szétszedés és pótszemle.Ahogy nézem a fejidomtartó konzol is görbült.
Rony:Apuci bekínált,mikor mondtam a gyereknek hogy jó lenne ha akkor most az autó tulaja is idejönne,felhívta apucit,az meg már úgy jött,hogy van nálam 150.Az nem lesz elég?
Hát nem bazmeg!