Nemrég írtunk róla, hogy a 2025-ös Yamaha Ténéré 700 egyes változatairól eltűnnek a hagyományos kezelőszervek, és a kuplung-, valamint a váltókar helyét gombok veszik át. Nos, bevált a jóslat, azzal a különbséggel, hogy gombok helyett billenőkapcsoló lesz a jövő váltókarja.

Bemutatták a Yamaha Y-AMT okosváltót

Miután a Honda sikert sikerre halmoz a DCT-vel, és a BMW tesztjén élőben láthattuk az új, részben automatikus erőátvitel működését, várható volt, hogy a vetélytársak is hasonló gépekkel rukkolnak elő. A KTM egyelőre nem sokat árult el a prototípusról, mely az Erzbergen mutatkozott be, viszont a Yamaha tegnap kiterítette a lapjait, és a mérnökök hosszasan meséltek az Y-AMT-ről:

Először is a legfontosabb különbség a Yamaha és a Honda duplakuplungos váltója között, hogy ez nem a DCT, sokkal inkább az E-Clutch ellenfele – erre utal az is, hogy a Yamaha szerkezete mindössze 2,8 kilót nyom. Hogy miért döntött úgy a márka vezetése, hogy száműzi a váltó- és a kuplungkart? Ez is kiderült a bemutatóból:

– Tagadhatatlan, hogy kézzel sokkal pontosabbak a mozdulataink, mint lábbal. Ráadásul ha kézzel váltunk, és közben nem kell kuplungolni, az gyorsabb, egyszerűbb művelet, hiszen napjaink motorjain a bal lábra és mindkét kézre szükség van minden egyes fel- és visszakapcsolásnál – 

mesélték az Y-AMT-ről.

yamaha-y-amt-valto
Olyannyira bíznak a technikában, hogy extraként sem lehet majd hagyományos váltókart rendelni az Y-AMT modellekhez

Természetesen itt is elérhető lesz manuális üzemmód, amit hüvelyk- és mutatóujjal, sőt akár csak mutatóujjal is kezelhetsz, mivel a billenőkapcsoló mindkét ága mozdul, ha az egyiket megpöccinted. Ez azért lehet fontos, mert így – például versenypályán, kanyarban – nem kell elmozdítanod a hüvelykujjad a kormányról. A manuális mellett két automatikus mód közül választhatsz motorozás közben: a D természetesen az általános üzemmód, amit például városi forgalomra vagy unalmas autópályázásra ajánlanak a fejlesztők. Ezzel szemben a D+ sportosabb, tehát gázadáskor és fékezéskor is magasabb fordulatszámon kapcsol, így fokozva a motor gyorsulását.

yamaha-y-amt-valto
Az Y-AMT a márka két- és háromhengeres sport-, illetve csupaszmotorjaiban, valamint enduróiban jelenhet meg először

Kétségtelen, hogy a megoldásnak számos előnye van a hagyományos erőátvitelekkel szemben. Hosszabb élettartamúak a kuplung alkatrészei, hiszen a rendszer – ellentétben a pilótával – nem tudja feleslegesen csúsztatni, megégetni a kuplunglamellákat, és az sem mellékes, hogy a motor soha nem tud lefulladni, ami például terepen, meredek emelkedőn felfelé haladva jöhet kapóra, de ugyanígy hasznos városi araszolás közben is.

yamaha-y-amt-valto
Váltókar helyett kapcsoló kerül a motorra, míg a kuplungkar végleg eltűnik a gépekről

A csekély tömeg, az egyszerű működés és az – új motorok értékéhez viszonyítva – minimális többletköltség alapján egyértelműen sikeres lehet a Yamaha újítása. Már csak azért is nagy jelentőségű fejlesztés, mert segíthet a „motorok bonyolult vezetésétől” tartó autósoknak, hogy legalább nyáron motorra üljenek, és újabb közlekedők csatlakozzanak a kétkerekűek táborához.