Megválnék szeretett YBR250 motoromtól. Kitűnő társra leltem benne, viszont nagyobbra szeretnék váltani. Remekül leküzdhető vele a nagyvárosi forgatag, ám országúton sem esik kétségbe vele az ember. Rövidebb túrákra megfelel, akár utassal és csomagokkal is. A hátsó gumi lassan ugyan csere érett, azonban ez nem nagy tétel ennél a motornál, az elsőben még egy 13-15ezer km tartalék van. A gyári láncszett 29000kilométernél lett cserélve. Olaj és szűrő csere frissen elvégezve. Fékbetéteken is van még anyag bőven. Új légszűrő, új gyertya. 40000km-es nagyszerviz frissen elvégezve. A bal hátsó idomon látható egy apró karc, egy vak autósnak köszönhetően, aki nem bírt észrevenni egy parkolóban álló motort és letolatta. Kezdőknek és újrakezdőknek bátran merem ajánlani, azonban a régi motorosoknak sem lesz játékmotor érzése a nyeregben. Egy magyar motoros portálon olvashatnak konkrétan erről a motorról az érdeklődők egy átfogó tesztet. Igény esetén hátsó csomagtartót is adok a motorhoz. Az ár irányár, alkuképes. A motor napi használatban van, csak rá kell ülni és élvezni a motorozást!
Ilyen problémával még nem találkoztam,de örülök, hogy meglett itt osztva, így akár más ybr tulajok is tanulnak belőle és nem rögtön a legrosszabbra gondolnak
És persze várjuk a megfejtést!
nem ismerem az YBR tanksapkáját de minden motoron kell valahol egy rés ahol levegőt kap, szerintem a sűrített levegő is megoldja, ha átfújtad akkor a száddal le tudod ellenőrizni, hogy jó e, akár szívod akár fújod
pucold ki a tanksapkát, valahol van rajta egy apró lyuk, nyílás amin keresztül levegőt kap, valószínű el van tömődve és egy idő után vákum lesz a tankban
Sziasztok.
2005-ös Yamaha YBR 125-öm van.
Nem tudjátok véletlenül, hogy mi okozhatja a következő problémát:?
Menet közben elkezd rángatni a motor, majd ezek után pedig leáll, és be sem indul újra. Leveszem a tanksapkát, meggyőződve hogy tényleg van-e benne benzin, hátha a benzinszintjelző romlott el, de nem, van benne benzin (benzinszintjelző szerint még vagy fél tank van benne), tanksapka vissza, és ezek után rögtön beindul.
Olyan érzés mintha kiürülne a tank, pedig mindig tankolom rendszeresen.
igenigen, nagynehezen,de kimatekoztuk, hogy ezekről van szó, ez az oldal még annyival jobb, hogy legalább Ft-ban van megadva, mert a Louis oldalán is euróban van , még átse számoltam, hogy kb mennyit szánjak rá, de legalább már sejtésem van. Ha minden igaz februárban meglesz ;) várom már nagyon :D Köszi a linket! :)
Látom, az index fórumon is dumáltatok róla, ha jól vettem ki, akkor pont egymás mellett van itt a kelo oldalán a füstszínű illetve az átlátszó burás verzió is.
Valakinek nincs a gyári hátsó lámpája helyett led-es? Mert én találtam egy jó, csak picit nagyobb mint a gyári, rendszámtábla világítós meg minden, de kicsit szélesebb mint a gyári, de én meg az idomba belefaragni igazából nemszeretnék. De ha van valakinek, megköszönném ha megmutatná!
Gondolom aza kis gomb nincs már meg!? Mert régen nekem a robogómra csináltattam meg úgy a fékkart, hogy vettem egy újat és azt összébb vágattam, összegegesztették és lecsiszolták, mivel alumínium volt, fel is políroztam így nagyon jólmutatott, ezzel csak azt akartam mondani, hogy ha meglenne a gombja, akár vissza is lehetne hegesztetni!
Am 125-ös ybr-re hasidommal ki hogy áll? mert én tervezem, hogy csinálunk neki egyet a szezonra....
Nincs mit Lököttke, szívesen. Remélem, egyszerűen megoldódik.
Ha a Veres Péter-Kerepesi szakaszt sokat érinted, lehet esélyünk összefutásra.
Ha látsz egy elmosódott fekete-ezüstös csíkot egy hangrobbanással kísérve és közben a turbulencia kissé megremegteti a levegőt.....na az én voltam......
Köszi Süti a segítséget:) Így nem kell a motoros üzleteket hívogatnom. Azaz igazság a fék kar gombja tört le, de mivel az öszvér első vizsgájára készül így ezt ki kell cserélnem. Remélem valahol az országba, vagy a városba össze futunk szezonba:)
Gondolom a fékkar megvan még.
Van a Motoroázis a Nagy Lajos Király útján. Őrstől nem messze.
Na ott is van alkatrész, van is katalógus, amiből ki lehet nézni a fékkart, de YBR250-es az pont nincs benne.
Viszont elvben a HOnda CBF 250-es ugyan az kasznira, szerintem az első fékrendszer is az lehet, így a fékkar formája is talán.
Fékkart szerintem bármelyik márkakereskedésben tudnak adni, én legalábbis lábtartót onnan rendeltem. Speciel én a Harmati Yamahánál rendeltem emailen, kellett az alvázszám és kész.
Egy hátránya van, valószínűleg baromi drága lesz az eredeti alkatrész. Nekem a lábtartó a gumibetéttel 20 ezer lett volna, közben egy utángyártott 3000-5000 kompletten.
Persze lehet, ez relatív nem lesz olyan vészes.
Szóval yamaha@harmati.hu címen nyugodtan.
Kis érdekesség 250-es tulajoknak.
Fazer 250-esen - a ha jól láttam, talán márt 2010-től - a hátsó kereken már tárcsa üzemel. Itt egy kép róla, persze videókon is megtekinthető: http://cdn4.motosblog.com.br/m...
A lényeg az, hogy maga a fékrendszer az ugyan erre a kasznira - YBR 250 - adaptálódott utólag. Fogtak egy tárcsával rendelkező felnit, magára a kerék tengelyére felhúzták a féknyereg tartórészét, az olajtartályt a főfékmunkahengerrel felkerült a lábtartó konzol mögé.
Jó nagy a képméret - 4,5MB és nagyítható - lehet emiatt kicsit lassabban jelenik meg.