anno láttam az ifj Fekete László első nemzetközi versenyét a tv-ben.... akkor egy vékony , "törékeny" fiú látszatát keltette, de a nagy kigyúrt állatok mind elvéreztek a vele való küzdelemben
Amíg csak mögötted vinnyog, nem is kell megállj. Csak segítened a tovább haladását majd ha előtted van, levezet az útról.
Én így tudom de javítsatok ki ha rosszul.
Ettől függetlenül megállok akkor is ha mögöttem van, 5évente azt 2perc igazoltatást kibírom.
Nekem pl. az emelésekkel, rakodással van tapasztalatom, néha igen vékony kollégák elképesztő súlyokat tudtak megmozgatni, nem írom le mert hihetetlen, de hát ebből éltek, eccer elvállaltam egy zongorát és egy pianínót az 5.-re félemelettel, a zongora 520kg volt (külföldről jött súlypapírokkal) a pianínó "csak" 330 , jómagam + 3 embert még kerestem hozzá a kollégák közül mire az egyik azt mondta, hogy én sem kellek mert mert a haverjával megoldják és csak vigyem oda a tgk-val, hááát gondoltam jól van, nézzük meg, a zongorával kezdtek, beleálltak a gurtniba és először csak a 2.-on álltak meg (+ félemelet belvárosi nagyon magas házban) és utána már csak a lakásban tették le sérülés nélkül, az egyik még elég nagy darab volt, de a másik olyasmi mint én, a meló az meló, ott nem gondolkodunk hanem megoldjuk.
volt régen a hogyan készült sorozat, ott is volt pár olyan termék amit úgy varrtak a kis sárgák-barnák hogy nem lehetett látni a kezüket
az asszony azt mondta biztos fel van gyorsítva a lejátszás
Rendőrnek én is, de mindenféle családi autónak amire megkapták a kék villogót, nem.
Én így tudom de javítsatok ki ha rosszul.
Ettől függetlenül megállok akkor is ha mögöttem van, 5évente azt 2perc igazoltatást kibírom.
az asszony azt mondta biztos fel van gyorsítva a lejátszás
Azért ez jó tempó ám
A vadász elől meg a csoda ezerkettes Zsiguli volt a szökő gép
http://youtu.be/fPNyH5mYLO0
Mégegy vak buzi.