szeretnék mindenkit megkérni, hogy ha legközelebb megyek motorozni, senki, de senki nem mondja, üzenje, hogy vigyázz magadra! ahányszor ezt nekem az utóbbi időben mondták, mindig összebasztam magam, vagy valami probléma adódott. nem volt ez másképpen ma sem, az óramutató járásának megfelelően köröztünk, mentem 3 melegítő kört, a gumi már szerintem elég jól fogott, célegyenes előtti jobbosból kigyorsítottam, célegyenest végig pörgettem, majd féktávon akkorát estem, hogy legalább 25métert csúszta,m betonon, majd kicsúsztam a füves részre, ott a sarkam letapadt, az megdobott és vagy 6-8 bukfenc után megálltam. jelentősebb sérülésem nincsen, a motoron kormányt és kézvédőket kell cserélnem és a szép karbon matricázás is megkopott a bal oldalon! dióhélyban ennyi, később még írok, addig nyalogatom a sebeimet!
ma biztosan lesz kint SXV, mert Dobrota Martin idén azzal megy, mégsem a Danuviával. vettek/kapott egy SXV450VDB-t. kíváncsi vagyok rá, hogy zümmög a gépezet.
még tavaly találkoztam vele, amikor az SMR-t mentem kipróbálni. ha jól emlékszem november 2 volt. az a helyzet, hogy lassabban ment vele mint a 250-es RMZvel. azóta nem találkoztam vele. akkor beszélgettünk kicsit, személyesen nem is akkora nagy tuskó, de mondjuk tipikus autókereskedő. szerintem ma kilátogat ő is.
Te elég közel laksz hozzám
A jógához nincs affinitásom de a tai chi-t próbálgattam az vicces de mintha tényleg jobban lennék tőle.
Na, jó csapatást mára. Én megyek Paksra.
Eszembe jutott jó volna megnézni hogyan motorozza be azt a pályát...
Én hétköznap 4 30-kor kelek, hétvégén meg 4 kor.