Egyre több motorsportszakágban bukkannak fel az elektromos kétkerekűek, melyek nyomatékos erőforrásukkal és csekély tömegükkel már a benzinesek babérjaira törnek. Elég csak Tadeusz Błażusiakot és a Starkot említeni, hiszen ez a páros a jövő sikerkovácsa lehet, ismerve a lengyel pilóta tehetségét és az MX-gépben rejlő potenciált. Persze azok is profitálhatnak a versenytechnika rohamos fejlődéséből, akik egyszerű közlekedésre vagy hétvégi terepezésre keresnek elektromos kétkerekűt, hiszen a kisebb, megfizethető modellek is egyre impozánsabb adatokkal látnak napvilágot.

Talaria Sting Pro

Nincs ez másként a Talariánál sem, mely az utóbbi három-négy évben jelent meg a piacon, de máris a kategóriaelső címére tör a most bemutatott, 13,4 kW-os csúcsteljesítményű modellel.

Miben tud többet a Talaria Sting Pro, mint az elődök?

Az egyes piacokon MX5 néven forgalmazott újdonság minden téren felülmúlja a korábban már tesztelt TL4000-et, különösen az erőforrás, az akkumulátor és a fékrendszer lett messze jobb.

Elsősorban azért született a Sting Pro, mert a korábbi típusokat sokan tuningolták, hogy még gyorsabbak, erősebbek legyenek, ez viszont gyárilag olyan magas csúcsteljesítményű, hogy felesleges a további módosítgatás. Mondhatnánk, hogy a dobozból kivéve máris Ready to Race, de ezt a találó mottót már elhappolták a Talaria elől...

Csupán nyolc kilóval nyom többet a Sting Pro a TL4000-nél, de cserébe nagyobb aksikapacitást és másfélszeres csúcsteljesítményt kínál, és a 13,4 kW a 76 kilós menetkész tömeggel igencsak felejthetetlen gyorsulást sejtet. A nagyobb akkumulátornak köszönhetően a végsebesség is nőtt, mégpedig 85-ről 95 km/órára, míg a keréken leadott forgatónyomaték 376 helyett kereken 500 Nm, de ez önmagában nem sokat árul el a dinamikáról, hiszen a lánckerekek méretétől függően változik.

Az új erőforrás oldalán a forgórész módosított helyzetjeladója látható, ami azért került kívülre, hogy könnyebb legyen a karbantartás és több hely jusson a belül a hajtóműnek

Maga a Sting Pro meglepetésre szinte azonos méretű a TL4000-rel, azaz a teljesítmény- és kapacitásnövelés miatt nem lett nagyobb vagy szélesebb. Mi több, egy hajszállal rövidebb és közel öt centivel keskenyebb az újdonság, így még könnyebb terelgetni az igazán szűk, trükkös ösvényeken. Ennél is fontosabb fejlesztés, hogy a korábbi 60 helyett 72 voltos rendszerű a modell, a Samsung 50S cellák összkapacitása pedig 2,7-ről 2,88 kWh-ra nőtt.

A Sting Pro új, színes műszeregysége

Hogy ez milyen valós hatótávra elég, az csak a későbbi tesztekből derül ki – ugyanis ősszel már a hazai forgalmazónál is elérhető lesz a Sting Pro –, mindenesetre a gyár 25 km/órás átlagsebesség mellett 120 kilométert adott meg. Ez 20%-kal több, mint a TL4000-é, és azzal 60-80 kilométert tudtunk megtenni a tavaly nyári teszten. Ez alapján könnyen elképzelhető, hogy átlagos használat mellett, kicsit odafigyelve 85-95 kilométerre is eljut a Sting Pro egy töltéssel.

Úgy tűnik, a Talariánál tudják, mire vágynak az endurósok: csekély tömegre, nagy szabad hasmagasságra, combos nyomatékra és a sérülésnek ellenálló, masszív konstrukcióra. Mivel ezen nincs hűtőradiátor, sem kipufogó, megsérülni sem tud terepezés közben, a hasmagassága pedig a ralimotorokéval vetekszik

A típust jól ismerők felfedezhették, hogy a Sting Pro első lánckereke olajban fut, mint az elődöké, de nagyobb méretű, és vastagabb, 420 helyett 428-as láncot kapott, ezáltal a közel duplájára nőtt csúcsteljesítmény dacára is hosszúéletű és megbízható lehet az erőátvitel. Akárcsak a kihajtás, a fékrendszer is nagyobb, hatékonyabb, miként azt a megnövekedett tömeg és végsebesség megkívánja. Igazi újdonság a négydugattyús féknyereg és az átlagosnál vastagabb féktárcsa – nem megszokottak az ilyen masszív elemek az ultrakönnyű e-endurókon.

Az új motorfék-szabályozó kar a Sting Prón

Ráadásul a lassításra nem csak a fékkar használható, mivel a Sting Prón már külön gomb felel azért, hogy tetszés szerint bármikor bekapcsolhasd a motorféket, ami kettős előnnyel kecsegtet. Egyrészt így hosszabb életű lesz a fékbetét- és a -tárcsa, sőt nehezebben is melegszik túl, másrészt a mozgási energiát hasznosítva menet közben is töltődhet az akkumulátor.

Figyelmességről árulkodó részlet, hogy az eddig felárért rendelhető, tüskés lábtartó is alapáras az újdonságon. A képre kattintva galéria nyílik a motorról készített további részletképekkel

Talaria-történet
A Talaria Power Tech vállalatot 1996-ban jegyezték be, hazánkban pedig az utóbbi két-három évben lett ismert, miután elérhetővé váltak a márka legnépszerűbb típusai, mint például a valószínűtlenül könnyű és kezes X3 Concept, a TL3000 (Sting) és az összehasonlítás alapjául szolgáló TL4000 (Sting R). Jól mutatja a cég fejlődés iránti elkötelezettségét, hogy 800 dolgozójának csaknem negyede a kutatás-fejlesztés részlegen tevékenykedik, és az ő munkájuknak köszönhetően született meg a most leleplezett, minden eddiginél erősebb modell.

A mindössze néhány órája leleplezett Talaria Sting Pro első példányai várhatóan októberben érkeznek Magyarországra, és így immáron héttagúra bővül a márka hazai kínálata.