Új, robogókhoz tervezett abroncs jelent meg nemrég a Continental kínálatában, amely a tesztek szerint a kategória legjobb nedves tapadási tulajdonságaival büszkélkedhet.
Már hagyomány, hogy minden évben nagyszabású jótékonysági motoros túrát szerveznek Walesben. A 2019-es Ride Cymru május 2-án indul Wrexham mellől, és a csapat több mint ezer mérföldet tesz meg.
Már az első métereken eléri üzemi hőmérsékletét, minden eddiginél jobban viselkedik vízen, és akkora barázdái vannak, hogy az már a valódi endurógumikkal vetekszik. Bemutatkozott az új TrailAttack.
A zord november kétséget kizáróan egyik legjobb motoros programja az EICMA, ahol jelen volt a Continental is, és közkinccsé tette két vadonatúj abroncsát.
A ContiRaceAttack Comp egy igazi jolly joker a sportos motorozást kedvelőknek, hiszen amellett, hogy kiemelkedő tapadást nyújt versenypályákon és szerpentineken, túraabroncsokat megszégyenítő futásteljesítménnyel büszkélkedhet.
Aki már került éles helyzetbe, jól tudja, hogy az ütközés elkerülésekor minden századmásodperc számít, s bizony sokat tud jelenteni egy-egy fejlett vezetéssegítő rendszer a másodpercek és méterek elleni harcban.
Hosszútávú tesztnek vetették alá a Continental továbbfejlesztett túraabroncsát, s az újdonság bizony nem vallott szégyent - nedves körülmények között és tartósság tekintetében is a dobogón végzett.
A két nagyvállalat hosszú távú együttműködésbe kezdett, melynek célja a fiatalok tudatos közlekedésre nevelése, a közlekedési kultúra javítása és a motorbalesetek számának csökkentése.
Az amerikai motorőrült srác egy Softailt épített át menő egyedi járgánnyá. A munkálatok során új alkatrészeket, feltűnő fényezést és új Continental papucsokat kapott az igen jó formában tündöklő gép.
A dél-amerikai ország története, kultúrája is lenyűgöző, hát még lélegzetelállító útjai, így nem csoda, hogy a motorosok is kezdik felfedezni a környéket.
Pillanatnyi kihagyás, gyorshajtás, más hibája - legyen bármi az oka, motoron egy kisebb karambol is súlyos következményekkel járhat. A német cég fejlesztése plusz érzékszervként segít elkerülni az ilyen helyzeteket.
Előfordulhat, hogy ismeretlen helyen motorozva az újdonság izgalmában nem veszünk észre egy-egy jelzőtáblát, vagy átlépjük a sebességhatárt, aminek bírság, rosszabb esetben baleset lehet a vége. A Continental eszköze segít elkerülni az ilyen helyzeteket.
A GS Trophyn edződött motoroshölgy, Amy Harburg nem kis fába vágta a fejszéjét: egy BMW G 310 GS-t alakított át, hogy az egyedi felfüggesztéssel és Continental TKC 80 papucsokkal felvértezett géppel keresztül-kasul átszelje Ausztráliát.
A német gyártó a prémium abroncsok mellett számos biztonságtechnikai felszereléssel is hozzájárul a közlekedésbiztonság fejlesztéséhez, ilyen például az éjjeli motorozáshoz rendkívül hasznos IHA.
Ezer mérföldet motorozni mindössze 24 óra leforgása alatt jó mókának tűnhet, de a valóságban nem mindennapi küzdelem. Te bevállalnád?
A Continental mérnökei rendkívül elkötelezettek a balesetmentes közlekedés elősegítése mellett, ezért folyamatosan új megoldásokon dolgoznak, mint például a motorosoknak tervezett holttérfigyelő rendszer.
Egy szupermotó nyergében gyakran „elgurul a gyógyszer”, tudják ezt a német vállalatnál is, így a felhasználók legextrémebb igényeire gondolva elkészítették a speciális, SM EVO névre keresztelt abroncsot.
A megszállott motoros, Trev Richter elhatározta, hogy sebességrekordot állít be Bonneville-ben, mégpedig a BMW legnépszerűbb túraendurójával. A járgányt alaposan átszabta, beleértve a spéci abroncsokat is.