Köztudott, hogy a tisztán elektromos járművek két területen vannak lemaradásban a hagyományos autókkal, motorokkal szemben. Egyrészt lassú és a tankolással összevetve bonyolult a töltésük, illetve az akksik magas ára miatt. Ha sikeres lesz a cégek idén induló együttműködése, az mindkét problémára azonnali megoldást nyújthat.
Szabványosítják az elektromos motorok cserélhető akksiját
Ma jelentették be, hogy konzorciumot alapít a Honda Motor Company, a KTM AG, a Piaggio & C SpA és a Yamaha Motor Co., Ltd.. Együttműködésük elsődleges célja, hogy fenntarthatóvá tegyék az akkumulátorok gyártását, no meg a villanyos közlekedési eszközök üzemeltetését.
Kétségtelen, hogy a kompatibilis, pár mozdulattal, percek alatt cserélhető telepek bevezetésével egy csapásra kiküszöbölnék az e-motorok hátrányait, hiszen a kazettás rendszerű egységek cseréje sokkal gyorsabb, mint a feltöltésük. Mivel az akksik cserélődnek, praktikus, ha vásárlás helyett bérli az ember – mint néhány autó esetében –, mi több, ezáltal az új gépek vételára is versenyképessé válna. Ráadásul a bérelt akkumulátorcsomag nem jelentene plusz költséget, hiszen fillérekből „tankolhatók” az elektromos modellek, vagyis a fix havidíjjal együtt is olcsóbban üzemeltethetők, mint a benzinesek.
A gyárak képviselői elmondták: a konzorcium elsődleges feladata, hogy meghatározza a szabványos, cserélhető akkumulátor technikai jellemzőit, ezzel is megkönnyítve az elektromos mopedek, motorkerékpárok, triciklik és quadok használatát. Mivel a társulás alapítói befektetőkkel, valamint nemzeti, nemzetközi és európai szabványügyi hatóságokkal is szoros együttműködésben dolgoznak, részesei lehetnek a különféle globális szabványok meghatározásának, azaz közvetlenül járulhatnak hozzá a zöld, környezetbarát közlekedési rendszerek megvalósításához.
Hamarosan, egészen pontosan 2021 májusában már el is indul a vállalatok együttműködése, sőt úgy tervezik, további piaci szereplőket is bevonnak a jövőben.