Köztudott, hogy a Honda vezetőinek eltökélt célja a motorosok képzése, ezáltal pedig a motorbalesetek számának csökkentése. Ennek egyik ékes példája a június közepén induló, hétvégi vezetéstechnikai tréning, amit ráadásul kedvezményes áron vehetnek igénybe a Honda-tulajdonosok.

Vezetéstechnikai képzés Hondásoknak

A közlekedők biztonsága kiemelten fontos az Európai Unióban, ami összhangban van a Honda célkitűzésével, miszerint 2030-ig 50%-kal csökkenjen a Honda motorkerékpár-tulajdonosokat érintő, tragikus kimenetelű balesetek száma, és 2050-re ez a szám nullára redukálódjon. 

A márka fontosnak tartja a járművezetői képességek fejlesztését is, amire a szakembereik által kidolgozott tematika jelenthet megoldást. Erre a tevékenységre a világ számos pontján saját tulajdonú vezetéstechnikai centrumot hozott létre a Honda, míg kisebb piacokon, mint például Magyarország, külső partner segítségével nyújt lehetőséget a fejlődésre.

Az ambiciózus tervek elérése érdekében  2024. június közepétől a Honda Magyarország – a budapesti Safety Hungary bevonásával – egynapos, kedvezményes árú motoros vezetéstechnikai tréninget szervez. A képzésen a motorokat is biztosítják –  bukócsővel ellátott Honda CL500 modellek várják a nebulókat.

A kezdő, haladó és újrakezdő pilótáknak szervezett oktatás középpontjában a kanyarodás, a biztonságos megállás és a veszélyhelyzetek elkerülése áll. Kétségtelen, hogy a helyes vezetési technika elsajátítása és felfrissítése nemcsak csökkentheti a közúti balesetek számát, hanem élvezetesebbé is válik a motorozás, hiszen magabiztosabban terelgetheti a pilóta a gépet. A júniusban induló képzésekre a Honda-márkakereskedésekben regisztrálhattok, míg az időpontokól és egyéb részletekről a Honda hazai honlapján találtok részleteket.

safety-hungary-honda-vezetestechnikai-trening
Tesztünkön a Honda egyik legsikeresebb A kategóriás motorja, az XL750 Transalp

Ez a kezdeményezés már csak azért is fontos lépés, mert akárcsak világszerte és Európában, a Honda itthon is a motorpiac meghatározó tagja. Hosszú évek óta a japán márka értékesíti a legtöbb motorkerékpárt és robogót Magyarországon, s jelenleg is vezeti a márkák versenyét 670 eladott kétkerekűvel a szintén dobogós BMW és Yamaha előtt. A márka legsikeresebb motorjai hazánkban – eladási sorrend alapján – az NX500, a CB650R, a Transalp 750 és a Hornet 750, míg a robogók között a legendás a legendás PCX125 és az ADV350 végzett az élen 2024 első harmadában.