A MotorcycleData közzétette a márkák 2024-es erősorrendjét, melyből kiderült, hogy egyre népszerűbb a motorozás: már évente 60 millióan vásárolnak új motorkerékpárt, azaz többen, mint bármikor az elmúlt évtizedekben, és Európában is megdőlt a korábbi csúcs. Az öreg kontinensen hárommillió kétkerekű állt forgalomba, ami önmagában talán nem sokat mond, de az már beszédesebb, hogy ez csaknem kétszerese a COVID-időszak előtti mennyiségnek.

A világ tíz legnagyobb motorkerékpár-gyártója

Remekül mutatja a trendeket, hogy a tíz legerősebb gyártó közül már öt indiai, három japán, egy kínai és egy mexikói. Jóllehet, ez mit sem változtatott a piac egyetlen állandó pontján, nevezetesen hogy a Honda évtizedek óta etalon a kétkerekűek között. Tavaly már szinte minden harmadik (!) új motorkerékpár Honda-logót viselt, és összesen 19 400 000 jármű hagyta el a japán vállalat üzemeit. 

a-vilag-tiz-legsikeresebb-motorgyartoja
A Honda első helye megingathatatlan, mellette még két japán cég, a Suzuki és a Yamaha jutott be az első tízbe

A Hero (5,9 millió) és a Yamaha (4,6 millió) második-harmadik helye sem meglepő, viszont az e-motorokra szakosodott Yadea előkelő helyezése már jelzi, hogy az amperfalók is egyre elterjedtebbek, különösen Ázsiában. Ötödikként végzett a TVS Motor, nyomában a szintén indiai Bajaj-zsal, míg a Suzuki kereken kétmillió járművel a hetedik lett. Végül az Italika, a Zonghsen és a Royal Enfield zárja a sort – tavaly legalább 950 000 eladott motorkerékpárra volt szükség a Top 10-be kerüléshez.

a-vilag-tiz-legsikeresebb-motorgyartoja
A Statista.com szerint a motorpiac idén 154 milliárd dolláros üzlet lesz, és havonta több mint 5 millió új motorkerékpár áll forgalomba

Természetesen a képet árnyalja, hogy viszonylag alacsony árú, azaz kiskategóriás, közlekedési és munkacélú motorkerékpárok adják a forgalom javát. Erről árulkodik az is, hogy az új gépek súlyozott átlagára 2600-2700 dollár között mozog, tehát alig haladja meg az egymillió forintot.