a fingot fűrészeled blődi(kezeit széttáró) nózi mondta meg erről az igazságot. Az, hogy zotyáék egy 3 napos külföldi kirándulásért fel vettek egy halom oltást azt nevezném választhatónak(kezeit széttáró)
a hülye pont attól hülye, hogy nem tudja, hogy hülye(kezeit széttáró) Ezt egy nagy filozófustól olvastam itt az sm-en néhány éve ugy INI? És osztom(fetrengős)
ezt ugye te sem hiszed el.(szemeit körbeforgató) Mivel neked munkahelyről annak ismeréséről nem sok fogalmad van lefordítom a te nyelvedre ezt a kormányzati zsarolást.
Szóval neked azt mondják inike vagy beoltunk és az egyik smasszer kezében a fecskendő, vagy levágjuk a faszod a másik kezében egy életlen bicska (kezeit széttáró) Na lehet választani 2 napod van eldönteni majd jövünk(meghajlós)
Szóval neked is van választási lehetőséged erős irányítás mellett(fetrengős)
És igaz amit nózi mond a vellanyáramról mikor azt mondták, hogy a lakossági 38 ft-ról 200 ft-ra változik, akkor, hogy örültünk amikor kiderült, hogy "csak" 70 ft lesz 😆 Szóval ha valami jól van tálalva még örülünk is neki pedig egy szempillantásra 100 %-ot emeltek rajta és áram tekintetében ez még csak indokolt sem volt mi mégis örültünk neki a tüncikézés helyett 😅 De hát a bengával ugyan ez volt a helyzet 2 hétig nem kaptak a kutak onnantól mindegy volt, hogy 500-helyett 800 száz csak legyen(fetrengős)
folyamatosan erről pofáztam 2 évig amit leírtál. Amiben nem értünk egyet az az, hogy szerintem óriási kormányzati felelősség van benne.(kezeit széttáró) Egyrészt a gobbelsi propaganda, másrészt akinek elrendelték, hogy kötelezően fel kell venni vagy elveszti a munkahelyét az pl. kinek a felelőssége? Ja választhatok? És a negatív diszkrimináció az oltatlanok ellen, meg az oltott-oltatlan összeugrasztása mind-mind kormányzati felelősség. Nem sikerült egyetlen egy intézkedés sem(kezeit széttáró) Délutáni vásárlási korlátozások éjszakai kijárási tilalmak meg más egyéb marhaságok mintha karórával jártak volna a vírusok(fejét fogó) Na meg a maszk az mindennek a teteje(fejét fogó) Arról sem esik szó hány 10 ezer vállalkozást nulláztak többek között nekem is egy jól prosperálót. Már azt is elfelejtettük, hogy vendéglátó helyeket fél évig zárva tartottak aminek már fele vissza se nyitott arról sem, hogy mennyi embernek felemésztették ezek az intézkedések a tartalékjukat(kezeit széttáró) A mérhetetlen lopás a vakcinák 10* es áron történő beszerzése a sok milliárdos használhatatlan és egyébként is teljesen felesleges lélegeztető gépek amiknek a havi tárolása is több száz millió volt persze ingyen már nekiajándékoztuk valamelyik országnak azóta, hogy fel lettek belőle tőkésítve a haveri körök a kártyanyomtatás biznisz a 20-szorosan túlárazott nyomtatókkal aminek a hatósági biztonságát egy fészerzsanér meg egy tutó lakat biztosította 😅 Na szóval ez mind-mind kormányzati felelősség és a globális lopásba vityáék is teljes mellbedobással csatlakoztak vígan és dalolva(ujjáét lefelé mutató)
szerintem azért nem volt hitler bácsi úttörőtáborában hormonbeteg ( és egyéb beteg) mert az kurva gyorsan kihalt odabent
példának fel tudnám hozni apám egyik katona társát aki olyan vékony volt mint egy babkaró és iszonyat sokat evett
már akkoriban is az orvos írt neki dupla kaja adagot a katonaságnál ami egész egyedülálló volt
na az ilyen kb az első héten éhenhalt volna
plusz érdekességképp egy saját megfigyelés
ha itthon megnézzük az átlag fiatal lányokat nagyon soknak kilóg oldalt egy kis háj és/vagy egy kis has társul mellé még azoknál is akik átlagosak vagy az átlagtól kicsit vékonyabbak
amikor 15+ éve elkezdtünk romániába mászkálni az ilyen testfelépítés annyira ritka volt hogy feltűnt hogy a romániai lányok sokkal másabbak
akik mára már kb olyanok lettek mint nálunk
én úgy gondolom ezek mind a sok gyors felszívódású ch bevitel miatt vannak amiket mindenbe beletesznek
amíg nem sok multi volt meg alig volt meki és társai tetézve avval hogy jóval kevesebb volt a fizetésük mint nálunk inkább ettek házi kajákat
szóval ez az elhízás bár egyéni okok miatt van de ezt hozza a "nyugati" szokás
Az baj, hogy te rendszeresen kérkedsz azzal, hogy otthon döglesz és helyetted a nej melózik. Innentől kezdve minden, ami a családodra vonatkozik - megismétlem, hogy mindamellett nem is érdekel meg semmi közöm hozzá - kétkedéssel fogad MINDENKI, ha már az előbb szerinted mindennek van véleménye rólam. Így tehát megismétlem, mindig a gének meg a hormon.
Amikor az a buzeráns norbiupdate megjegyezte, hogy érdekes, Oswieczimben nem voltak hormonbetegek egy sem, akkor mindenki, aki jóoldalinak gondolta magát, hőbörgött, pedig milyen igaza volt.
ismét hibás a feltevésed
pl asszonynak a pajzsmirigy valamiért bekattant sztán felrántott gyors 15+ kilót
kapott vakami gyógyszert de nem ért semmit utána másikat aztán megállt a hízás majd utána elkezdett gizdulni
most ismét vélony mint a keszeg, aztán kb ugyanúgy eszik amióta ismerem
A hormonbeteg megfelel? Mert manapság mindig minden ki hibás a káros szokások miatt, kivéve persze önmaga az illető. Hormon, öröklés, most pedig valami bélféreg vagy gombát olvastam. És nincs igazad, mert ha lenne mondjuk + 1-3-5 kiló az egy dolog, kit érdekel. na de majdnem dupla? Arra már ugye nyugodtan rá lehet fogni, hogy az emberben a hiba?
De amúgy nem érdekel, annyi a súlyod ahogyan jónak látod, amíg nem máson csattan. És igen, látom a hisztid a sértődöttséged benned, mert különben nem mondanád többször a vélt idegesítést, hogy majd a társadalom eltart. Nem idegesít, de azért visszatetsző.
A hisztis kollégám (-im) segítségével már van egyfajta mentális védettségem, simán a képébe vágom az illetőnek, amíg van ideje cigire, van pénze cigire, zabálni vagy inni, addig hozzám csak úgy jöjjön segítségért, ha valami nehezet kell megemelni.
Teljesen másról beszélsz, mint én. Annyit látok, hogy te MAGADAT szeretnéd meggyőzni, hogy igazad van. Sajnos (vagy szerencse?) a tapasztalat és orvosi szaklapok nem a te álláspontodat erősíti.
Amikor először a zsírdisznókról írtam, abszolúte nem rád gondoltam, hogy te miért is gondolod ezt, hát, ez érdekes kérdés.
miért bántana meg?
van rajtam 70 kiló felesleg? persze hogy van ha ennek a tényét közlik az még hír érték sem hiszen minden nap látom/érzem
az hogy lusta vagyok tőlem jobban senki sem tudhatja szóval ez sem hír
az hogy zsírdisznónak hívsz az sem érdekel, bár egy kultúr lény ilyet nem mond a másikra de mi nem vagyunk azok
az oltottakkal sincs bajom esetleg a bogyó féle meggyőződéses oltáspárti ami szúrta a szemem, hiszen azért mára már kiderült hogy az egyéni oltás nem szolgál közösségi előnyöket
szóval egy oltatlan semmiképp nem jelentett nagyobb veszélyt egy közösségben mint az oltott
a csúf jövő meg már borítékolható és az vicces hogy semmi köze a plusz szalonna rétegenhez szóval a te "nagy elméleted" ismét hibás
ja és kb semennyire sem érdekel mikor jön el a vég, ha holnap akkor holnap
Nem azt kérdeztem, hogy hatnak-e rá, csak azt, hogy mondj párat. Vagy egyet.
Az anarchista, következmény nélküli életmódod eddig mást szipolyozva talán működött, de ha így megbánt amikor a zsírdisznókról írok személyeskedést elkerülve, mint akik csak ne tegyenek szemrehányást az oltottaknak, akkor neked kurva csúf jövőt jósolok, ismerve az önként bevallott életedet, megszínezve a véleményeddel.
semmi értelme, már évek óta basztat mindenki velük ha ennyi idő alatt nem ért be a tudatodig nem is fog
szóval felejtsd el az egészet
obi-wan egyet legyint és mondja: a mai nap nem történt meg.......
persze hogy igazad van, hiszen a hülyék mindenben biztosak 😉
amúgy nem úgy van hülye mint egy csökkentett értelmű entitás, hanem olyan szűrőkön át látod a világot ami miatt nagyjából mindenki idiótának tart
sértés? ma olyan is volt?
máskor előre szólj hogy sértegetsz mert nem vettem észre
én konkrétan sértegettelek hogy hülye vagy, volt valami ilyesmi visszafelé is?
én mindent megértek, hiszen én vagyok a legfőbbmindentmegértő 😉
nekem tized annyi korlátom nincs mint neked szóval kár is feszegetni a felfogó képességünket...
Hát... egy szubjektív/világnézeti vitában mondok VÉLEMÉNYT. Szakképzettséget igénylőben óvakodom ettől, max. ha már csináltam olyant és leírom a SAJÁT tapasztalatomat.
De itt a másik hiba, hogy ezt SEM fogod megérteni.
Szóval neked azt mondják inike vagy beoltunk és az egyik smasszer kezében a fecskendő, vagy levágjuk a faszod a másik kezében egy életlen bicska (kezeit széttáró) Na lehet választani 2 napod van eldönteni majd jövünk(meghajlós)
Szóval neked is van választási lehetőséged erős irányítás mellett(fetrengős)
És igaz amit nózi mond a vellanyáramról mikor azt mondták, hogy a lakossági 38 ft-ról 200 ft-ra változik, akkor, hogy örültünk amikor kiderült, hogy "csak" 70 ft lesz 😆 Szóval ha valami jól van tálalva még örülünk is neki pedig egy szempillantásra 100 %-ot emeltek rajta és áram tekintetében ez még csak indokolt sem volt mi mégis örültünk neki a tüncikézés helyett 😅 De hát a bengával ugyan ez volt a helyzet 2 hétig nem kaptak a kutak onnantól mindegy volt, hogy 500-helyett 800 száz csak legyen(fetrengős)
példának fel tudnám hozni apám egyik katona társát aki olyan vékony volt mint egy babkaró és iszonyat sokat evett
már akkoriban is az orvos írt neki dupla kaja adagot a katonaságnál ami egész egyedülálló volt
na az ilyen kb az első héten éhenhalt volna
plusz érdekességképp egy saját megfigyelés
ha itthon megnézzük az átlag fiatal lányokat nagyon soknak kilóg oldalt egy kis háj és/vagy egy kis has társul mellé még azoknál is akik átlagosak vagy az átlagtól kicsit vékonyabbak
amikor 15+ éve elkezdtünk romániába mászkálni az ilyen testfelépítés annyira ritka volt hogy feltűnt hogy a romániai lányok sokkal másabbak
akik mára már kb olyanok lettek mint nálunk
én úgy gondolom ezek mind a sok gyors felszívódású ch bevitel miatt vannak amiket mindenbe beletesznek
amíg nem sok multi volt meg alig volt meki és társai tetézve avval hogy jóval kevesebb volt a fizetésük mint nálunk inkább ettek házi kajákat
szóval ez az elhízás bár egyéni okok miatt van de ezt hozza a "nyugati" szokás
Amikor az a buzeráns norbiupdate megjegyezte, hogy érdekes, Oswieczimben nem voltak hormonbetegek egy sem, akkor mindenki, aki jóoldalinak gondolta magát, hőbörgött, pedig milyen igaza volt.
pl asszonynak a pajzsmirigy valamiért bekattant sztán felrántott gyors 15+ kilót
kapott vakami gyógyszert de nem ért semmit utána másikat aztán megállt a hízás majd utána elkezdett gizdulni
most ismét vélony mint a keszeg, aztán kb ugyanúgy eszik amióta ismerem
De amúgy nem érdekel, annyi a súlyod ahogyan jónak látod, amíg nem máson csattan. És igen, látom a hisztid a sértődöttséged benned, mert különben nem mondanád többször a vélt idegesítést, hogy majd a társadalom eltart. Nem idegesít, de azért visszatetsző.
A hisztis kollégám (-im) segítségével már van egyfajta mentális védettségem, simán a képébe vágom az illetőnek, amíg van ideje cigire, van pénze cigire, zabálni vagy inni, addig hozzám csak úgy jöjjön segítségért, ha valami nehezet kell megemelni.
amúgy sok esetben fogalmam nincs mire gondolsz, hiszen nem vagy sosem egyértelmű, kb mint egy politikusi nyilatkozat
Amikor először a zsírdisznókról írtam, abszolúte nem rád gondoltam, hogy te miért is gondolod ezt, hát, ez érdekes kérdés.
van rajtam 70 kiló felesleg? persze hogy van ha ennek a tényét közlik az még hír érték sem hiszen minden nap látom/érzem
az hogy lusta vagyok tőlem jobban senki sem tudhatja szóval ez sem hír
az hogy zsírdisznónak hívsz az sem érdekel, bár egy kultúr lény ilyet nem mond a másikra de mi nem vagyunk azok
az oltottakkal sincs bajom esetleg a bogyó féle meggyőződéses oltáspárti ami szúrta a szemem, hiszen azért mára már kiderült hogy az egyéni oltás nem szolgál közösségi előnyöket
szóval egy oltatlan semmiképp nem jelentett nagyobb veszélyt egy közösségben mint az oltott
a csúf jövő meg már borítékolható és az vicces hogy semmi köze a plusz szalonna rétegenhez szóval a te "nagy elméleted" ismét hibás
ja és kb semennyire sem érdekel mikor jön el a vég, ha holnap akkor holnap
Az anarchista, következmény nélküli életmódod eddig mást szipolyozva talán működött, de ha így megbánt amikor a zsírdisznókról írok személyeskedést elkerülve, mint akik csak ne tegyenek szemrehányást az oltottaknak, akkor neked kurva csúf jövőt jósolok, ismerve az önként bevallott életedet, megszínezve a véleményeddel.
szóval felejtsd el az egészet
obi-wan egyet legyint és mondja: a mai nap nem történt meg.......
amúgy nem úgy van hülye mint egy csökkentett értelmű entitás, hanem olyan szűrőkön át látod a világot ami miatt nagyjából mindenki idiótának tart
máskor előre szólj hogy sértegetsz mert nem vettem észre
én konkrétan sértegettelek hogy hülye vagy, volt valami ilyesmi visszafelé is?
A hisztid csak ront ezen.