Razgatlioglu magabiztosan folytatta menetelését, és pénteken rögtön az élen nyitott Franciaországban. Ez arra utalt, hogy a BMW-s pilóta újabb rekordot állíthat fel, miután a legutóbbi hétvégén már sorozatban a 13. győzelmét aratta a Superbike-ban, amire még senki nem volt képes a sorozat 1988-as indulása óta. Sajnos egy bukás meggátolta abban a törököt, hogy folytassa a remek szériát, sőt olyan súlyosan megsérült, hogy a teljes versenyhétvégét ki kellett hagynia:

Így tehát megnyílt az esély Bulega előtt, aki második a bajnokságban, hogy faragjon tetemes hátrányán, de az első futamon ő is elesett, míg a győzelmet Razgatlioglu csapattársa, van der Mark húzta be. A folytatásban azonban nem volt ellenfele Bulegának, két futamot nyert, így a francia hétvége után már „csak” 55 pont Razgatlioglu előnye a talján vetélytárs előtt. Ezzel szemben Bautista hátránya már több mint száz pont, sőt Lowes is szorosan követi a ducatis világbajnokot.

wsbk-magny-cours-2024
Vajon elég lesz ennyi idő a gyógyuláshoz, hogy Razgatlioglu és a BMW folytathassa diadalmenetét?

Nagy kérdés, hogy mennyi időre lesz szüksége Razgatlioglunak a teljes felépüléshez, ugyanis alig két hét múlva, Olaszországban folytatódik a bajnokság, és a hátralévő négy futamon még rengeteg pontot szerezhet a török pilóta, akárcsak riválisai.