Éppen negyed évszázada, 1999-ben indult hódító útjára a Suzuki V2-ese, az SV650, mely azóta az egyik legismertebb csupaszmotor lett. Népszerűségére jellemző, hogy a márkafórumok infói alapján több mint 260 000 darabot értékesítettek belőle világszerte, ám idén, főként az Euro5+ környezetvédelmi előírás miatt búcsúzik a legendás modell.
Utolsó lehetőség, hogy új Suzuki SV650-et vegyél
Lassan két éve, egészen pontosan 2022 novemberében mutatta be a Suzuki az SV650 utódjának számító GSX-8S-t, majd ahogy arra számíthattunk, egy évre rá lehullt a lepel az idomos GSX-8R-ről is, amit éppen nemrég teszteltünk a hasonló erőforrásra épülő V-Strom 800 társaságában.
Az új kéthengeresről azóta kiderült, hogy igazi telitalálat, hiszen számtalan teszten diadalmaskodott – beleértve a nívós Alpenmasterst is –, ám a sorkettes erőforrás megjelenése egyben arra utalt, hogy meg vannak számlálva a V2-es elődök napjai. Ezért aztán az utóbbi két esztendőben nem voltak látványos fejlesztések, az SV650 a korábbi technikával folytatta pályafutását.
Továbbra is 90 fokos hengerszögű, 73 lovas kéthengeres felel a gyorsulásért, és mivel az SV menetkészen is csak 198 kilóval mérlegel, és legnagyobb forgatónyomatéka 64 Nm, valóban dinamikus gép, arról nem beszélve, hogy az új SV650-et egy jobb nagyrobogó áráért kínálják. Ez nem afféle költői túlzás, elvégre kereken 800 000 forinttal kerül kevesebbe az új GSX-8S-nél, de csak a készlet erejéig, ugyanis a Magyar Suzuki éppen nemrég erősítette meg közösségi oldalán, hogy „hamarosan búcsúzik az SV650 a kínálatból”, azaz aki ilyen gépre vágyik, annak ez az utolsó lehetősége, hogy újonnan hozzájusson a V2-es nakedhez.
A Suzuki idén éppen 25 éves, kifutó modellje kék, fekete és olajzöld fényezéssel elérhető, és természetesen készül belőle 35 kW-os változat, hogy már 18 évesen, A2-es jogsival is vezethessék a kezdő motorosok.
Műszaki adatok – Suzuki SV650 (2024)
Erőforrás: kéthengeres, négyütemű, 90 fokos hengerszögű V-motor
Összlökettérfogat (cm3): 645
Furat/löket (mm): 81 x 62,6
Legnagyobb teljesítmény (LE): 73/8500
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm): 64/6800
Tengelykapcsoló: többtárcsás, olajban futó
Váz: acél térhálós csőváz
Első felfüggesztés: hagyományos felépítésű teleszkóppár
Hátsó felfüggesztés: központi rugóstag állítható rugó-előfeszítéssel
Gumiméret elöl/hátul: 120/70 - 17/160/60 - 17
Tengelytáv (mm): 1445
Szabad hasmagasság (mm): 135
Méretek (H x Sz x M): 2140 x 760 x 1090
Ülésmagasság (mm): 785
Üzemanyagtartály mérete (L): 14,5
Saját tömeg (kg): 198
Vételár: 2 999 000 Ft