Aligha kell bemutatni a motorosoknak a – korábban általunk is tesztelt – Suzuki Addresst, mely ingázók tízezreinek könnyítette meg a mindennapi közlekedést. Kézenfekvő ötlet volt a legendás nevet továbbvinni, így a márka legelső tisztán elektromos motorja is az Address, pontosabban az e-Address feliratot viseli.
Extrém körülmények között tesztelték az új Suzuki e-Addresst
Mivel ismeretlen vizekre evez a Suzuki az újdonsággal, a bevezetést hosszas és szokatlanul szigorú tesztidőszak előzte meg:
Az volt a célunk, hogy az új elektromos modell pontosan azt kínálja, mint egy kiváló robogó, csak éppen villanyhajtással. Hogy közvetlen összehasonlítási alapunk legyen, ugyanazon a tesztelési eljáráson ment keresztül az e-Address, mint bármelyik benzines típus, azaz teszteltük extrém hidegben és melegben, vizsgáltuk, miként viselkedik nem hétköznapi, különleges helyzetekben, hogyan tűri a rázkódást, sőt az akkumulátorpakkot külön is próbára tettük szélsőséges viszonyok között.
– mesélték a fejlesztők.
Hogy még jobban hasonlítson az Address viselkedése a négyütemű elődökéhez, a motorfék kimondottan hatékony. A gázt elvéve határozottan lassul a motor, ráadásul eközben – a mozgási energiát hasznosítva – tölti az akkumulátort.
Ha már szóba kerültek a telepek: a kategóriában egészen nagynak mondható, 3 kWh-s LFP (lítium-vas-foszfát) akkumulátor felel az energiaellátásért. Azért esett erre a mérnökök választása, mert a korábbi NCM-aksik (nikkel-kobalt-mangán) kevésbé voltak megbízhatóak, ráadásul az LFP sokkal tartósabb is – kétszer-háromszor több töltési ciklus után kezd csak veszíteni kapacitásából.
Elsődleges szempont volt a tartósság, valamint a gazdaságos üzemeltetés, ezért az erőátvitel bordáskerekekre és szíjhajtásra épül, ami csak 70 000 kilométerenként szorul cserére. Összehasonlításként kiemelték a tervezők, hogy a CVT-k ékszíja jellemzően 20-25 ezer kilométerenként csereérett... Az is kiderült a bemutatóból, hogy – az elektromos robogók többségéhez hasonlóan – az e-Addressen sincs ABS, a kombinált fékrendszer viszont alapáras, akárcsak az USB aljzat és a középállvány.
Az újdonság háromféle üzemmódban használható, ebből az Eco értelemszerűen a hatótáv növelésére szolgál, ezért 55 km/órára csökkenti a végsebességet, és a gyorsulás is kevésbé intenzív. Az A jelű üzemmód a legsportosabb, ide kapcsolva még erősebb lesz lesz a motorfék, a gyorsulás dinamikusabbá válik, míg a végsebesség 71 km/órára nő, hogy az e-Address minél hatékonyabb legyen a városi forgalomban. Ezzel szemben a B üzemmód inkább városon kívül lesz hasznos, ugyanis – azonos gyorsulás és végsebesség mellett – kevésbé erős motorfékkel segíti a vezetőt a gondtalan ingázásban.
Végül kiemelték, hogy akárcsak egy túramotoron, alapáras a LED-világítás, a kulcsnélküli indítás és a színes TFT-műszeregység, mely társítható okostelefonnal, így navigálásra, valamint hívások indítására és fogadására is alkalmas.
Műszaki adatok – Suzuki e-Address
Méretek (H x Sz x M): 1880 x 715 x 1140
Tengelytáv (mm): 1305
Ülésmagasság (mm): 765
Szabad hasmagasság (mm): 280
Fékrendszer: kéttárcsás, hidraulikus
Hajtás módja: bordáskerék- és szíjhajtás
Végsebesség (km/h): 71
Erőforrás: 4,1 kW-os csúcsteljesítményű villanymotor
Akkumulátorkapacitás: 3 kWh-s LFP akkumulátor
Elméleti hatótáv (km): 87
Teljes feltöltés időtartama (óra): 6,7
Forgalmazó: Suzuki Motor Corporation