Ismerek én egy embert, nevezzük Janinak, mondjuk, tényleg az a neve. 36 éves korára túl volt két váláson, de nem ő fogyasztotta el a virsliszájú macákat, hanem pont fordítva, azok őt. Leslankult a bankszámla, több lett ránc, az egyik után macskaszőr, a másik után csivavapisa kiszellőztethetetlen szaga maradt csak az autóban. Két lakás ugrott, s vele együtt a hit is abban, hogy vannak még rendes nők a Földön. 
A probléma pedig nem a nőkben volt, hanem abban, amit annyiszor kimondtunk: „te vagy a hülye, Janikám.” A történet azonban nem ért véget, csak éppen egyszer, véletlenül a szentendrei úti bevásárlóközpontban belebambult a húsos pultnál egy másik tologatós kocsiba, majd kábán belenézett az ott álló nő szemébe. Saját bevallása szerint észre sem vette volna az alacsony, farmeres, műköröm nélküli és festetlen hajú nőt, ha az a duzzogás helyet kedvesen ki nem röhögi. Ez beütött, örökre.
Felnőttkori tanulás
Jani végleg levonta a konklúziót, hogy nem a kipakolt duda alapján kéne választania, nem a smink és a dekoratív cicanaci számít, hanem a valóság. Férfikorban, saját kárán tanulta meg, hogy el kell engedni a lényegtelen külsőségeket, ha a mindennapi együttélésről van szó.
Ezt most nem azért meséltem el, mert a végén vett egy Suzukit, hanem azért, mert az Address 110 pont olyan, mint a normális, kedves, átlagosságában is szerethető nő. Ha végignézik a 100-125 köbcentis robogókat, megértik, miről beszélek. Nagyon sokat akkorára puffasztanak, hogy távolról nagyrobogónak nézzenek ki, amivel egy öltönyös menedzser sem vall szégyent, közben olyan lomhácskák a test miatt, hogy egy ilyen, 5-6 lóerővel gyengébb automata röhögve körbemotorozza őket.
Igen, az Address csak kilenc lóerő, de csak 97 kiló és karcsú is, így egyhengeres, négyütemű motorja meglepően energikusan mozgatja. Nem azt állítom, hogy sportos, de ha a lámpánál megmorzsoljuk a gázmarkolatot, nem kell attól tartani, hogy valamelyik unatkozó pickupos megbök minket a gallytörővel.
Nem csak az óra inga
Mivel vidéken lakom, több mint száz kilométert motorozom minden nap. Van benne gyorsforgalmi út, vérszagú városi tülekedés meg békés Duna melletti andalgás is. Változó körülmények között kellett teljesítenie a 113 köbcentis Suzukinak, de igazán megkedveltem, méghozzá annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem akart többnek látszani saját magánál.
Hogy nem néz ki divatosan? Na és? Hogy a ráragasztott feláras matrica inkább kínos, mint menő? Na és? Hogy csak száztízzel meg? Na és? Hogy ezzel nem lehet csajozni? Na és? Inkább örültem a kötözködés helyett, hogy itt egy aránylag olcsó, masszív gép, amit szemmel láthatóan reális mérnökök terveztek, felelősen gondolkodó, közlekedni vágyó embereknek.
Ami jár, az jár
Azt hiszem, nem leszek magam, ha alapkövetelménynek tartom: egy robogón legyen központi állvány, hogy melegíteni lehessen indulás előtt. Egyáltalán nem ördögtől való a berúgókar sem, ami manapság az ötveneseket leszámítva szinte teljesen eltűnt. Pedig aki megpróbált már betolni egy variátoros automatát, az képes automata pisztollyal is orosz rulettet játszani.
A tréfán túl lássuk be, az, hogy lemerül egy akksi, teljesen reális élethelyzet. Ezeket a gépeket lökve indítani nem lehet, nincs minden sarkon szerviz vagy motorosbolt. Kevesen vannak olyanok, akik egy platós furgont reflexből odarendelnek, hogy elvigyék a bálnát az iroda elől, így joggal várhatnánk el minden gyártótól, hogy ne spórolja le a húszforintos berúgót.
Az Address realitása nem abból fakad, hogy bíznak az európaiak érettségében. Ez ázsiai modell, az ottani, praktikumot kereső piacra gyártották. Aki járt már mondjuk Thaiföldön, láthatta, mennyi ilyen hömpölyög Bangkok utcáin. Ott pontosan tudják, hogy karcsú, könnyű és strapabíró gép kell, a túlzásokat meghagyják az uraknak.
Munkába járni remek
A dolgozóknak pont jó lesz az Address. A pizzásrekesz elfér hátul, az aktatáskát is fel lehet fogatni. Az ülés alatti, majdnem 21 literes térben pedig tényleg elfér egy normál zárt sisak. Ha abba belenyomjuk a térdvédőt, a kendőt és a sálat, tényleg lazán beeshetünk a reggeli értekezletre vagy éppen a gyártósornál kijelölt négyzetméterre. A hátsó fékhez egyszerű rögzítőt is szereltek, ha ráfordítjuk a karra, nem kell aggódni, hogy lejtőn parkolva megindulna a gép.
Zárható kesztyűtartó ugyan nincs, de én sosem éreztem még annak szükségét. Semmi fontosat nem mertem bennük hagyni, tudva, hogy csavarhúzóval elég gyorsan kipattinthatók a nem igazán széf jellegű, plasztikból készülő ajtócskák. Nyitott tér persze van, a vizespalackon túl simán befér egy jól megdurrantott bagett is.
Mennyi az annyi?
Ugyan a Suzuki lelkesen kommunikálja, hogy csak 1,96 l/100 km a fogyasztás, de azt csak a kisbetűs rész rögzíti, hogy a WMTC módszer szerint. A japán metódus két személlyel, hatvanas tempónál mér, ahol a gázfröccsök helyett csak langyi simogatás jut a markolatnak. Normális élethelyzetben a 2,8-3,2 liter simán átmegy az Address gyomrán, igaz, a napi városi gyilok rútul benzinpusztító dolog.
Jó hír, hogy a szatyorkampó másfél kilót kibír és a kulcs oldalával bezárható slusszkulcsnyílás. Nekem már nyomtak bele gyufaszálat a zárba, így azon túl, hogy az elkövetőnek életfogytig tartó „Zaporozsec zugslusszkulcs” nyelvtörőt kívánok, nagyon tudom értékelni az ilyen meggondolt apróságokat.
Van valami motor ott alul
A hajtásról egy felülvezérelt, kétszelepes, négyütemű gondoskodik. Ebben a műfajban a legnagyobb dicséret, hogy szinte semmit sem tudok róla elmondani egy hét használat után sem. Egyszerűen teszi a dolgát, jön, megy, meg sem nyikkan a tartós nyélgázas kínzásra. Nem hangos, de nem is néma, mindig áthallatszik a sisakon egy kis mély, de kellemes tónusú mormogás.
Mivel kedvenc hegyi útjaim két méter szélesek és még 1200-es Suzukimmal sem tudok gyorshajtani rajtuk a kátyúk és a beláthatatlan erdő miatt, úgy gondoltam, ideális túramotorrá avatom a 110-est. Nem tiltakozott, elvitt mindenhova, még a hosszú emelkedőkön is maradt benni annyi tartalék, hogy ne tűnjön kínos vánszorgásnak, de azért érezteti, hogy nem a hegy a fő terepe, hanem az alföld meg a sok lapály.
A futómű is partner egy darabig, de botorság lenne túl sokat elvárni tőle, bár annál, mint ahogy kinéz, sokkal jobban vizsgázott. A váz egész erős, nem túl nyaklós, érezni, hogy hattagú vietnami családokra tervezték, bírja. Jó úton strammul fordul a 14-es kerekekkel felszerelt robogó, egyedül a buckákon és a gödrökön jön zavarba, de hála az égnek még akkor sem válik rosszindulatúvá.
Mivel csak 176 centi vagyok, megkértem a jóval magasabb barátomat (nevezzük Bélának, mert hát az is), hogy menjen vele egy kört. Kíváncsi voltam, elfér-e kényelmesen. Nem panaszkodott, bár nagyobb lábához már-már rövid volt a síkfelület, a cipőt a rövidebb tengelytáv miatt nem lehet chopperes módon előrenyújtani.
A hátsó dobfék arra jó, hogy stabilizáljunk vele vagy segítsünk az elsőnek. Oda sem tettek ugyan radiális, hatdugattyús, mart Brembo nyerget és 320-as tárcsát, de felesleges is lett volna: a pórias rendszer is lazán megfogja a robogót meg az én mázsámat rajta.
Mennyi az annyi?
A Suzuki Address 110-ért 648 ezer forintot kérnek, amivel a legolcsóbb japán a kategóriájában. Annak tükrében, hogy árulnak 125-ös robogókat másfél millióért, nem tűnik soknak, de ismerve az ázsiai árakat, szívünk szerint ebből még faragnánk egy picit. Persze ár-érték arányban még így is durván jolly joker, de ismerve a magyar vásárlók preferenciáit és a piac sajátosságait, akkor lehetne igazán nagyot szakítani az Address-szel, ha még ebből is lejjebb lehetne venni. Most se nagyon van ellenfele, de akkor már tényleg nem maradna…