Aligha véletlen, hogy már több mint kétmillióan követik a FunForLouis YouTube-csatornát, hiszen olyan tartalmak sorakoznak a világjáró nevével fémjelzett oldalon, mint az észak-koreai határvidéken készített kisfilm, az 1600 kilométeres hatótávú napelemes autó vagy a Tesla-motoros Volkswagen Transporter sztorija.

Napelemmel tölteni egy robogót ezer mérföldön át?

Ezúttal nem mindennapi kalandra vállalkozott főhősünk:

szeretett volna eljutni Angliából – Franciaországon és Svájcon át – Olaszországba, mégpedig úgy, hogy az 1600-1700 kilométeres úton lehetőleg csak napelemről tölti a motorját. Íme, a kezdetek – ez történt az első napon.

Az gyorsan kiderült, hogy a felhős idő nem barátja az ilyen kihívásba belevágó motorosnak, és hiába a nagyméretű külső aksi, illetve a jókora napelem, hiszen ha nem bújuk elő a nap, akkor az amperek sem vándorolnak vissza a telepekbe. Az tehát már az elején leszögezhető, hogy ez elméletileg járható út lenne, de csak hosszú nappalokkal és ragyogó kék ég társaságában, míg az esős Franciaországban gyakorlatilag zsákutca.

Hogy Louis megnövelje a hatótávot, felszerelt egy Growatt külső akkumulátort és a hozzá tartozó napelemet is, bár utóbbira nem sok szüksége volt a változatos, nem ritkán hideg, esős időben

Így hát gyorsan taktikát váltott főszereplőnk, és úgy tervezte az útját, hogy éttermekben, kempingekben rendszeresen tölteni tudja a NIU-t, bár a részletes itiner dacára is előfordult, hogy az éjszaka közepén, a céltól nem messze már egyszámjegyű százalékot mutatott a gép kijelzője. Akárhogy is, végül sikerült teljesítenie az utat, amiben nagy segítségére volt, hogy dél felé tartva egyre több helyen talált ingyenes, e-kerékpárok töltésére szolgáló nyilvános töltőt, ahol a rolleresek és az e-robogósok is megállhatnak. Viszont a kempingek személyzetével és az angolul egy szót sem beszélő recepciósokkal néha meggyűlt a baja...

Nehézségek ide vagy oda, eljutott a családjához Olaszországba, és közben részletesen bemutatta, hogy milyen buktatókkal, nem várt akadályokkal kell szembesülnie annak, aki ehhez hasonló kalandra vállalkozik. Sőt, a hosszú, fekvő formátumú videókra immúnis nézőknek készített egy rövid, látványos összeállítást is az útról.

niu-elektromos-robogo-tura-angliabol-olaszorszagba
Korábbi tesztünk ide kattintva olvasható a NIU fürge, kétszemélyes robogójáról

Louis egy NIU NQi GTs robogóval teljesítette a túrát, mely a motor adatlapja szerint 80 km/órás végsebességre képes, és kiviteltől függően 70-90 kilométert tud megtenni egy töltéssel. Ha ismerős a gép neve, az nem véletlen, ugyanis a modell segédmotor változata – több mint harminc vetélytársat megelőzve – megnyerte a kecskeméti pályán rendezett 24 órás robogóversenyt.

niu-elektromos-robogo-tura-angliabol-olaszorszagba
Egy nap leforgása alatt 1364 kilométert mentek a NIU NQi GT-vel a 24 órás versenyen

Ha Ti is kíváncsiak vagytok rá, milyen váratlan akadályokkal szembesült Louis Cole, és miként lett úrrá a problémákon, itt megtaláljátok a 11 részes sorozat minden epizódját.