Az volt az egyik legfontosabb kérdés a francia versenyhétvége előtt, hogy Martin kiheverte-e az előző futamon elszenvedett bukását, vagy az egyfajta fordulópont volt, és innentől Bagnaia dominál majd a pályán. Nos, szombaton nem volt ellenfele Martinnak, magabiztosan lett első Marquez és Vinales előtt, ráadásul legfőbb vetélytársa, Bagnaia nem tudta befejezni a versenyt. 

motogp-lemans-2024
Bagnaia még őrzi a második helyét a világbajnokságon, de az idei versenyek kiegyenlítettségére jellemző, hogy öten sorakoznak a tabellán mindössze húsz ponton belül

Így fordultunk a vasárnapra, ami meglepően izgalmas csatát hozott, és erről elsősorban Bagnaia, Marquez, valamint Martin gondoskodott. A ducatis világbajnok remekül rajtolt, az élen diktálta a tempót, miközben mögötte Martin loholt, Marc Marquez pedig megpróbálta a pocsék, 13. helyet hozó edzés után a versenyen menteni a menthetőt.

motogp-lemans-2024
Ez már az idei harmadik komoly összecsapás volt Bagnaia és Marquez között. Ezúttal mindketten talpon maradtak

Ez sikerült is, olyannyira, hogy csaknem húsz körrel a rajt után Martin átvette a vezetést, ám amíg Bagnaiával csatázott Marc is felzárkózott mögéjük. Így fordultak az utolsó körre, és olyan kicsi volt a különbség a három pilóta között, hogy gyakorlatilag bárki behúzhatta a győzelmet. Ez végül Martinnak sikerült, Marquez pedig egy lenyűgöző féktávval bevetődött Bagnaia mellé, aki így a harmadik hellyel vigasztalódhatott.

motogp-lemans-2024
Akkor és most...

Ezzel Martin újabb nagy lépést tett az idei vb-cím felé, hiszen már csaknem negyven ponttal vezet Bagnaia előtt, akit viszont négyen is szorongatnak a ponttáblázatban. Marquez, Bastianini, Vinales és az újonc, Le Mans-ban először hibázó Acosta is lőtávolban van a ducatis mögött, ráadásul a kvartett mindegyik tagjának megvan az esélye, hogy akár már a következő, katalán fordulón felzárkózzon a második helyre Martin mögé. 

Ki hová igazol 2025-ben?

A Martin-Bagnaia csatán túl az is kulcskérdés volt Le Mans-ban, hogy miként dönt a Ducati vezetése, azaz ki ülhet fel Bagnaia mellett a másik gyári motorra 2025-ben.

motogp-lemans-2024
Jelenleg csak az tűnik biztosnak, hogy jövőre nem 23-as szám lesz a másik Ducatin...

Nem kérdés, hogy erre Marqueznek és Martinnak van a legnagyobb esélye, és a nyilatkozatok alapján előbbi lehet a befutó. Már az is beszédes volt, amikor Gigi Dall’Igna Jerez után hosszasan hálálkodott Marqueznek, amiért a spanyol támadta Bagnaiát, és ezzel még nagyobb tempóra sarkallta, illetve sokatmondó, hogy az olasz istállónál a „jelenlegi eredmények és a pilóta eddig elért sikerei” alapján szeretnék eldönteni, hogy ki bújjon a piros bőrruhába. Kétségtelen, hogy ezzel Marqueznek áll a zászló, amit az is megerősít, hogy Petrucci kerek-perec kijelentette: teljesen kizárt, hogy Dall’Igna elszalassza a lehetőséget, és hagyja, hogy Marc egy rivális csapatnál induljon 2025-ben.