Európai idő szerint tegnap este hétkor Katarban elrajtolt a MotoGP mezőnye, s ezzel kezdetét vette a 2016-os gyorsaságimotoros-világbajnokság. Az edzésen diadalmaskodó Jorge Lorenzo volt a legnagyobb esélyes, de a tesztek után egyre jobb formát mutató Hondákat és persze a többieknél 10-15 km/órával gyorsabb Ducatikat sem lehetett leírni.
Kevés előzés, sok izgalom
Lorenzo és a két ducatia kapta el legjobban a rajtot, majd a kör végén az olaszok a célegyenesben egyszerűen kikerülték a Yamahát, míg mögöttük Rossi és Marquez csatázott. A 22 körös futam harmadánál az élen álló Ducatik egymást kezdték előzgetni, aminek az lett a vége, hogy Iannone kicsúszott, így négyfősre zsugorodott az élboly, amit hamarosan már újra Lorenzo vezetett.
Egy-két óvatos próbálkozást leszámítva 10-12 körön át vonatoztak így négyen, miközben az élen állók, illetve mögöttük Marquez és Rossi között is fél-egy másodperc körül változott a távolság. Tisztán látszott, hogy bármelyik pilóta tudna erősebb kört is menni, hiszen amikor Rossi vagy Dovizioso jobban lemaradt, elég volt 2-3 kör, hogy újra teljesen felzárkózzon, azonban a hajráig senki nem szánta rá magát, hogy ezt a tempóelőnyt előzésre váltsa.
Így érkeztek az utolsó körbe, amikor Dovi a célegyenesben megelőzte Marquezt, majd ezután a spanyol az utolsó kanyarban támadt vissza, meg is előzte talján riválisát, azonban a kigyorsítása nem volt tökéletes, ezért Lorenzo, Dovizioso, Marquez sorrendben haladtak át a célvonalon, míg a befutó előtt apró hibát vétő Rossinak be kellett érnie a negyedik hellyel.
Az eredményhirdetés ezúttal is kissé feszült hangulatban telt, ugyanis Lorenzo sérelmezte, hogy Rossi máris aláírt 2018 végéig (!) a Yamahához, míg az ő szerződése - amit egyébként egyszerre kapott meg a Doctorral - továbbra is függőben van. Lin Jarvisnak, a Yamaha főnökének tehát idén is lesz dolga, már ami a két rivális kibékítését illeti, s az sem kizárt, hogy a jelenlegi helyzet miatt akár kenyértörésre is sor kerülhet a hangvillás márka és a tavalyi világbajnok, Lorenzo között.
Végeredmény és a világbajnokság állása:
1. J. LORENZO - MOVISTAR YAMAHA MOTOGP
2. A. DOVIZIOSO - DUCATI TEAM + 2.019
3. M. MARQUEZ - REPSOL HONDA TEAM + 2.287
4. V. ROSSI - MOVISTAR YAMAHA MOTOGP + 2.387
5. D. PEDROSA - REPSOL HONDA TEAM + 14.083
6. M. VIÑALES - TEAM SUZUKI ECSTAR + 15.423
7. P. ESPARGARÒ - MONSTER YAMAHA TECH3 + 18.629
8. B. SMITH - MONSTER YAMAHA TECH3 + 18.652
9. H. BARBERA - AVINTIA RACING + 21.160
10. S. REDDING - OCTO PRAMAC YAKHNICH + 24.43