Több mint három évtized után, 2025-ben ismét hazai MotoGP- és Superbike-futamon szurkolhatunk, derült ki a délelőtti sajtótájékoztatón. A WSBK küzdelmeire 2025. július 25. és 27. között kerül sor, majd egy hónappal később, egészen pontosan augusztus 22. és 24. között rendezik a MotoGP összecsapásait.

MotoGP- és Superbike-futam Magyarországon

Ma hivatalosan is megerősítették, illetve a versenysorozatok honlapján is olvasható, hogy a Balaton Park Circuit bekerült a MotoGP és a Superbike 2025. évi versenynaptárába, így a világ egyik legizgalmasabb sportágai a következő szezonban visszatérnek Magyarországra.

motogp-es-superbike-futam-magyarorszagon-2025-ben

A Balaton-parti versenypályát és a környező létesítményeket is fejlesztik, hogy modern infrastruktúrával és megfelelő színvonalú szolgáltatásokkal fogadják a mezőnyöket. A csapatokat és szurkolókat egy csúcskategóriájú sportélmény várja majd, turisztikailag látványos környezetben a Balaton, azaz Közép-Európa legnagyobb tava mellett.
A FIA Grade 2 licenccel rendelkező pályán néhány kiegészítő munkálatot kell elvégezni ahhoz, hogy megfeleljen a MotoGP-hez szükséges FIM Grade A licenc követelményeinek is, valamint a Superbike viadalt is fogadni tudja. 

– írták a HUMDA közleményében.

motogp-es-superbike-futam-magyarorszagon-2025-ben

A beszámolóban emlékeztetnek rá, hogy még a múltszázadban, a kilencvenes évek elején két alkalommal volt MotoGP-futam Magyarországon, ám azóta nem sikerült hazánkba csábítani a világ leghíresebb motorosait, ami azért is meglepő, mert a Forma-1 sztárjai már a nyolcvanas évek óta állandó vendégei a Hungaroringnek.