Régóta köztudott, hogy 2027-től jelentősen módosulnak a GP-motorokra vonatkozó előírások, ma azonban azt is megtudhattuk, pontosan mi és miért változik a királykategóriában.

Ezek a MotoGP új szabályai

A legfontosabb eltérés, hogy ezerről 850 köbcentire csökken a maximális hengerűrtartalom, mi több, a furatátmérő felső mérete is adott, legfeljebb 75 mm. A szervezők azt várják az intézkedéstől, hogy kedvezőbb árú erőforrások születnek, és maga a motorkerékpár felépítése is közelebb kerül a rendszámos változatokéhoz.

motogp-2027-szabalyok
Szintén hangsúlyos lépés, hogy 2027-től csak 100%-ban fenntartható forrásból származó üzemanyaggal versenyezhetnek a csapatok, emellett csökken az üzemanyagtartály mérete is 22-ről 20 literre. A jelenlegi hét helyett csak évente hat erőforrást használhatnak fel a csapatok

Megszabják az első sárvédő és a fejidom kialakítását is, így az első légterelő elemek egy része eltűnhet gépekről, ami a szervezők elmondása szerint szorosabb, több előzéssel tarkított versenyeket hozhat. Talán a legnagyobb horderejű változás, hogy betiltják az összeültető rendszert, és azt se feledjük,

hogy az összes pilóta GPS-adatai elérhetőek lesznek minden edzés után és minden csapat számára. Ezzel szintén azt szeretnék elérni, hogy csökkenjen a tempókülönbség az élmezőny és a sereghajtók között.

– Biztonságos, fenntartható lesz a MotoGP, és 2027-től látványosabb futamokat láthatunk, mint valaha! – szögezték le optimistán a MotoGP.com oldalon a versenysorozat szervezői.