Az, hogy mára ennyi márka maradt, nem okvetlenül a természetes kiválasztódás eredménye. Tévedés azt hinni, hogy csak a legjobbak élik túl, hiszen sokszor olyan cégek is lehúzzák a rolót, amelyek jó gépeket gyártanak. A sikeres üzlethez nem elég a megfelelő termék, hanem üzleti stratégia, vevőszolgálat, kereskedői lánc, reklám és szerencse is kell.
Ez még csak a bevezető, de új sorozatunkban szeretnénk végigmenni azokon a márkákon, melyek mára eltűntek, a saját korukban azonban izgalmas konstrukciót jelentettek. Ellátogatunk Japánba, szemezgetünk Európában és kitekintünk Amerikába is. Természetesen látjuk, hogy a világon nincs annyi betű, ami erre elég lenne, így a teljes lexikális buzéria helyett azokról szólunk majd, amelyek a mi kedvenceink.
A nap is keleten ébred
A négy nagy japán gyártó nevét még egy közepesen alulművelt óvodás is fújja, de mi van a Honda, Suzuki, Yamaha és Kawasaki hegemóniáján túl? Sajnos masszívan tartja magát a közvélekedés, miszerint a japánok úgy kezdtek motort gyártani, hogy az ötvenes-hatvanas években fényképezővel körbejárták a világot és mindent lekoppintottak. Ebben persze van igazság. Néha rajtakapták őket, néha nem. A Jawa például pert nyert a Honda ellen, mások csak szomorúan nézték az ellopott fejlesztéseket.
A történet azonban jóval korábban kezdődött, hiszen az első japán motorkerékpárt 1907-ben kezdték fejleszteni, s 1909-ben már végleges formájában zajlott az NS gyártása. Tervezője Simacu Narazó volt, aki bontott kerékpárvázakból készített egyszerű bölcsőt a saját tervezésű, négyszázas négyüteműje köré. Sajnos a húsz legyártott darabból egy sem maradt fenn, aminek feltehetőleg köze volt ahhoz, hogy a kor rendkívül rossz japán útjain hajlottak és törtek Simacu alulméretezett vázai.
A hosszában beépített V-motort a legtöbb motoros az olasz Moto Guzzihoz köti, tévesen. A német Victoria Bergmeister mellett a Marusho Lilac is ilyen építésmóddal készült. Ugyan mára csak a legelvetemültebbek emlékeznek erre a márkára, ennek ellenére évtizedeken át meghatározó eleme volt a japán motoros világnak.
A Bridgestone-t már csak a gumiabroncsokról ismerjük, pedig korábban a legsportosabb motorok gyártójaként tartották őket számon. A pletykák szerint a négy nagy fogott össze ellenük ultimátumot adva, ha abbahagyják a gépek gyártását, továbbra is tőlük veszik a gumikat. Hogy ez igaz-e, a későbbiekben utánajárunk.
Mi van az Urálon túl?
Ha valakinek feltesszük a kérdést, mondjon orosz vagy szovjet motorkerékpárt, kapásból az Uralt vágja rá elsőnek. A tanultabbak a Dneprt is felsorolják, sőt az Izs sem teljesen ismeretlen márka, de ennél sokkal mélyebb bugyrai léteztek az orosz iparnak, a világháború előtt és után is.
Sokan a Rossiát tartják az elsőnek, ami a neve alapján igaz is lehetne, ha nem Rigában, Lettországban készítette volna egy német iparos. Alexander Leitner egyhengeres Fafnir blokkal dolgozott, méghozzá 247 köbcentis hengerűrtartalommal. Másfél lóerőre volt képes, nem volt sem váltója, sem kuplungja.
Az első, amelyet tényleg orosznak tarthatunk a V2-es PMZ A750 Podolsk volt. Váza németes stílusban, acéllemezekből készült, erősre, hogy bírja az orosz utakat. Az alulvezérelt gépből katonai és civil változatok is készültek.
Szeretnék megismerni a szovjet GP motorok furcsán visszás történetét? A Vostok és a többi versenygép a szerpuhovi SzMZ üzem mellékágazata volt a rokkantkocsik mellett. Rosszul hangzik, ám mégis volt olyan gépük, amelyik megfutotta a 250-et, sőt civil Wankel-blokkal is kísérleteztek.
Hallottak a Vjatkáról? A szovjetek lelkiismeret furdalás nélkül másolták le a Vespát, sőt még erősebb vázat is készítettek hozzá biztos, ami biztos alapon. Erről és a többi szovjet robogóról még bőven tudunk szólni. Ne aggódjanak, a sztorikat nem tartjuk meg, cikksorozatunk vonatkozó részében mesélünk erről is.
Lengyel testvérek
A huszadik században 28 lengyel márka létezett, ami nem rossz ahhoz képest, hogy mi magyarok leginkább csak a rossz hírű Junakról hallottunk. Szerkesztőségünk kedvence a Sokol CWS M111. Akárcsak szovjet kollégája, ez is V2-es volt, csak éppen még nagyobb, ezres. Annak ellenére, hogy aránylag sok készült belőle, nem túl sok maradt meg eredeti állapotban, hiszen a helyi rockerek elég sokat átvágtak choppernek.
Ritka, de a lengyel formatervezők is guríthatnak dupla hatost. A SFM M14 Iskra formájában és színében is kiemelkedik a szocialista motoriparból. Ezt szánták az elavult Junak utódjául, de sajnos megmaradt prototípusnak a 21 lóerős OHC szelepvezérlésű 350-es.
Nem csak a sör
A csehektől idehaza mindenki a csepptankost meg a kaliforniait jegyezte meg. Ezek mellett a Czetka Sport volt elterjedt, pedig ezek már csak az egykoron virágzó iparág halálhörgései voltak. A huszadik századot tekintve több mint ötven márkát sorolhatnánk fel, igaz, a Laurin&Klement már az előző évszázadban, 1899-ben bemutatta motorkerékpárját.
Európa egyik első, valóban használható robogója is cseh. A Cas, vagyis Idő névre hallgató kéthengeres bokszer mai szemmel is szimpatikus. A húszas években még versenyeken is rajthoz álltak vele, ahol feltehetőleg nem sebességével, hanem megbízhatóságával hódított.
A félszáz márka közül sokunk favoritja a Satan. Nem volt sem a leggyorsabb, sem a legszebb, de el lehet képzelni ennél metálabb nevet egy motornak? Na, ugye, hogy nem. Ha már a neveknél tartunk, ideje lesz tisztázni, miért hívnak itthon mindent Kaliforniai Jawának, holott egyik sem az. Ennek már rég itt lett volna az ideje, akkor talán nem lennének teli a hirdetési oldalak sületlenségekkel.
Az olasz motoros csizma
Merántól Palermóig sorolhatnánk, de aki képes minden olasz gyárat felmondani, az feltehetőleg nemcsak a motor-, hanem a memóriasport megszállottja is. A huszadik század elejétől a mai napig újabb és újabb márkák születnek, a követhetetlen géporgia szerves része a mindennapoknak.
Ennek ellenére megpróbáljuk egy-egy ismeretlen vagy félreismert márkáját bemutatni Olaszországnak, sőt előre szólok, hogy megtaláljuk a kapcsolódási pontot Csehszlovákiával. Egyben biztosak lehetnek, a Maserati varangyos békának csúfolt Rospo 50-ét nem merjük kihagyni. Van még bőven említésre méltó ikon, a kedvenceinket biztosan bemutatjuk.
Mi jöhet még? Amerika?
Azt, hogy adott a Harley-Davidson, mindenki tudja. Az Indian is általános, a Henderson vagy az Ace már kevésbé. Mi azonban még ennél is rejtettebb területre kalauzolnánk a kíváncsiakat, hiszen nem csak a háború előtt, hanem utána is voltak őrültek az amerikai kontinensen.
Szégyellnénk magunkat, ha nem írnánk végre a Crockerről, a harmincas évek superbike-járól. Ha volt motor, ami saját nappalijukban pofozta ki a polgári V2-eseket, akkor ez az. Aki visszatér, megismerheti a mostanra félelmetesen drága gépek történetét. Persze terepmotorokról is szó esik, hisz néha bumfordiak, de izgalmasak. Amerika rengeteg meglepetést tartogat a cruisereken túl is.
Kövessék sorozatunkat a B-ligába küldött márkákról, bőven lesz mit olvasni!