Ha lassul a gazdaság, csak húzd a gázt, ameddig bírod! – ez lehetett a cég mottója, és nem véletlenül, ugyanis az 1960-as évek végére az „Il boom economico” nevű gazdasági csoda kifulladt, ami a hétköznapokban úgy csapódott le, hogy a vásárlók erszénye egyre vékonyodni kezdett. Ennek folyományaként sorra hullottak ki a rostán a kisebb-nagyobb márkák, közöttük az 1919-ben alapított, jelentős sportsikereket elért Agrati Garelli is. Nyilván nem akartak munkanélkülivé válni, ezért a cég nemzetközi értékesítési vezetője, Henry Keppel és dr. Mario Agrati, az alapító egyik leszármazottja még a megszűnés évében, 1968-ban megalapította a Fantic márkát. A gyengélkedő hazai piac helyett eleve a tengerentúlt, azon belül is az amerikai tinédzsereket célozták meg Broncco márkanév alatt forgalmazott minienduróikkal, gokartjaikkal és mopedjeikkel.

Az első igazán nagy durranás az 1969-ben bemutatott, minimalista stílusú, fürge, 50-es Caballero volt.

Az 1970-es évek elején a Fantic összeállt a motorkerékpár-erőforrásokra specializálódott Minarellivel (amely ma már szintén a Fantic tulajdona), újabb lendületet adva ezzel a márkának. Ráadásul a szó legszorosabb értelmében jött a nagy lendület, mivel a bolognaiak piciny, egyhengeres kétüteműje 80 km/órás végsebességhez segítette a TI sportmopedet, amelyet a kimagasló teljesítménynek köszönhetően már a brit piacon is nagyon vittek. Emellett az 1975-ös Fantic Chopper is ment, mint a mérgezett egér, hiszen simán megfutotta a 130-at a Minarelli 125-ösével.

fantic-caballero-enduro-krossz-elektromos-robogo
A TI („Tourismo Internazionale) mopeddel a Fantic nem is titkolt módon az 1971-es brit, a 16 év alattiakat a 250-esekről leszállító és az 50-esekre átültető ún. „Sixteener Law” törvényt cselezte ki. Okos húzás volt, és ez a piaci sikereken is meglátszott...

A ’70-es és ’80-as években a Fantic emblematikus résztvevője volt a triálversenyeknek, amelyeken elég jól vitézkedett, főleg a Caballero 125-tel. A cég sokáig ügyesen kormányozta a csónakját az egyre erősödő válsághullámok között, ám 1995-ben a vezetés mégis bedobta a törölközőt. A tetszhalotti állapot 2017-ig tartott, amikor is a venetói iparmágnás, Frederico Fregnan feltámasztotta a márkát.

Ugyan a vállalatot ma már nem a Lombardiából, hanem a Treviso melletti Casierből irányítják, a gyár maradt az eredeti helyén, a Como közelében fekvő Barzagóban, és sok riválissal ellentétben büszkén mondhatják a Fantic-alkalmazottak: mi valódi olasz motorgyárban dolgozunk!

Idén egy nagyon fontos modellel bővül a Fantic kínálata

A 2022-es EICMA kiállításon a Fantic igencsak csábító perspektívát vázolt fel. A legnagyobb figyelmet talán az új Caballero 700 scrambler vívta ki magának ízlésesen, túlzásmentesen múltidéző dizájnjával és persze egyedülálló műszaki tartalmával. A gép szíve, a 689 köbcentis kéthengeres, nyolcszelepes motor a Yamaha MT-07-től érkezik, igaz, az olaszok minimálisan megnövelték annak teljesítményét (73,4-ről 75 lóerőre) és a , nyomatékát (67-ről 68 Nm-re).

Ha úgy tetszik, ez egy terepes XSR, ami ráadásul erősebb, gyorsabb, mint az eredeti Yamahák...

A sokak által a világ jelenleg legjobb kéthengereseként számon tartott erőforrás nem akármilyen környezetbe kerül. Szokatlanul igényes részlet a középkategóriában a tömegtakarékos króm-molibdén acélváz, a Marzocchi futómű, mint ahogyan az elöl 330, hátul 245 mm átmérőjű tárcsákat felvonultató Brembo fékrendszer is.

fantic-caballero-enduro-krossz-elektromos-robogo
Büszkén emelik ki a Fanticnál, hogy itt hiába keres bárki Made in China feliratot a motorokon... A modellt Venetóban fejlesztették ki, és a Minarelli saját, Bologna melletti gyárában gyártják, azaz néhány kihívóval ellentétben ez nem csak nevében olasz gép

Az elektronikai berendezések természetesen a legújabb trendeket követik. Ennek megfelelően a motoros háromféle menetmód, a Road, az Off-road és a Custom közül választhat. A Caballero 700 megkapta a ma elvárható összes elektromos biztonsági segédberendezést is, így például a kanyar-ABS-t és a kipörgésgátlót, az pedig már csak természetes, hogy a lámpák és az irányjelzők elöl-hátul LED-esek. A 2023-as modellévre egyébként a teljes Caballero-szériát átfésülték, mindemellett kiegészítették a kínálatot az új Caballero 500 Deluxe variánssal.

fantic-caballero-enduro-krossz-elektromos-robogo
Annak ellenére, hogy minden jóval teletömték, a Caballero menetkész tömege megáll 184 kilogrammnál. Ez a kezelhetőség mellett nyilván remek hatással van az élményre, és persze egy terepmotornál kicsit sem hátrány, ha a csekély súly révén könnyű felállítani...

Az endurók esetében az újdonságot az XE 125 mellett XEF 250 és a XEF 450 jelentik, emellett az idei szezonra kihozott, beszédes nevű XXF 450 READY TO AMAZE versenygéppel bővült a kínálat. Kevesen tudják, de ezúttal is a Yamaha modellek továbbfejlesztéséről van szó, akárcsak a Caballero erőforrásánál, azaz a krossz- és endurómodellek az YZ-F és WR technikára épülnek, beleértve a vázat és az erőforrást is. Ha már szóba került a hajtómű: sajátos, fordított hengerfejet alkalmaztak a mérnökök, hogy rövidítsék és még hatékonyabbá tegyék az üzemanyag-ellátást, valamint a kipufogógáz elvezetését. A hengert megdöntötték hátrafelé, amivel javították a tömegeloszlást, fokozva ezzel a motor agilitását. A menettulajdonságok tökéletesre csiszolását szolgálja a motokrossz világában egyedülállónak számító ún. „aero flow” koncepció is, amely optimalizálja a motor és a nyeregben ülő teste körül elhaladó légáramlatok irányát. Nem mondható mindennaposnak a WiGET alkalmazás sem, amely soha nem látott testre szabási lehetőségeket kínál a felhasználóknak. Itt nem holmi játékról, hanem komoly dolgokról, például a motor jelleggörbéjének okostelefonon keresztüli meghatározásáról van szó. A kategória további tagjai, az XX 250 és XXF 250 ugyancsak újak az idei szezonban.

fantic-caballero-enduro-krossz-elektromos-robogo
KYB villa, Nissin fékek, Arrow kipufogó, rajtautomatika – az új XXF 450 a legmagasabb elvárásokat is kielégíti

A Fantic a fenntartható mikromobilitás iránt érdeklődők mind népesebb táborát sem hagyta csemege nélkül. A legfőbb újdonság ezen a téren a zseniális formatervű Electric robogó, amely kétféle változatban lesz elérhető. Az olasz gyártmányú, a Dell’ Ortótól származó, 3 kW-os teljesítményű elektromos motor a gyengébbik, L1 variánst 45, az erősebbik L3-at pedig 65 km/órás végsebességhez segíti, de ami talán ennél is fontosabb, a hatótáv eléri a 100 kilométert. 16 colos kerekeknek, valamint könnyű, ugyanakkor merev, rácsos kialakítású alumíniumváznak köszönhetően a robogó magabiztosan fut a nem mindig tükörsima városi flaszteren.

fantic-caballero-enduro-krossz-elektromos-robogo
A Fantic elektromos robogóján is ott az ISSIMO pedelec talán leglátványosabb dizájneleme, láthatóvá tett rácsszerkezet. A városi jármű szoftvere az okostelefonos alkalmazáson keresztül frissíthető. 

A Fantic elhozta Milánóba új, slágergyanús e-MTB kerékpárjait is, amelyekhez a motort – igaz, ez esetben -villanyosat – szintén a Yamaha szállítja, akárcsak az új 700-as szívét. Az új jövevények mellett továbbra is a kínálat részét képezi a 2021-ben Német Dizájndíjjal jutalmazott, abszolút felső kategóriás ISSIMO pedelec, amellyel garantáltan senki nem marad észrevétlen a városi forgatagban.

fantic-caballero-enduro-krossz-elektromos-robogo
A cég folyamatosan fejleszt, és párhuzamosan jelenteti meg új közúti retrómodelljeit, versenycélú terepmotorjait és elektromos kétkerekűit

A Fantic márka Magyarországon

Mi sem maradunk ki a jóból, ugyanis a MotoPartsShopnak köszönhetően Budapesten is elérhető a Fantic teljes kínálata, a márkának már több településen működik szerződött szervize, így az alkatrészellátás, valamint a karbantartás is megoldott.

fantic-caballero-enduro-krossz-elektromos-robogo
A Deluxe felirat nélkül is rögtön szembetűnik, hogy felsőpolcos alkatrészekből építették a Caballero látványos Scrambler változatát

Mi több, azokat is szeretettel várják, akik egyelőre csak ismerkednek a márkával, és összekötnék a próbautat egy budapesti városnézéssel. Ők többféle e-bike-ot bérelhetnek az üzletben, ahol – mint megszokhattátok – motoros felszerelésekből és szolgáltatásokból sincs hiány.