Két évvel ezelőtt az ACEM (Nemzetközi Motorkerékpárgyártók Szövetsége) a kipufogógyártó vállalatokkal együttműködve javaslatcsomagot nyújtott be, amivel megakadályozható lenne az illegális, utángyártott kipufogók, valamint a házilag módosítható, magyarul kivehető dB-killerrel felszerelt dobok forgalmazása. Az ENSZ-ben nyitott fülekre talált a beadvány, és idén márciusban el is fogadták a módosításokat. Az ACEM szerint ezzel elkerülhető a tervezett, 2-5 decibeles kötelező hangnyomáscsökkentés az új motoroknál, ami szinte kivitelezhetetlen lenne.
Szeretnék csökkenteni a motorok hangerejét
Miként az ACEM is elismeri, az tarthatatlan, hogy engedély nélkül árusított és felszerelt vagy átalakított kipufogókkal járjanak a motorosok, hiszen a városok így is túlzottan zajosak, de az sem megoldás, hogy a korábbi beadvány értelmében a
jelenleginél 2-5 decibellel alacsonyabb legyen a motorkerékpárok zajkibocsátása.
A hangerőmérés sajátos szabályai miatt ez a módosítás azt jelentené, hogy nagyjából feleakkora hangereje lehetne a motoroknak, mint jelenleg.

– Az új, hamisítás elleni rendelkezések elfogadása fontos lépés, hiszen szavatolja, hogy a gyári helyett felszerelt, kisebb, könnyebb, minősített dobok és rendszerek tökéletesen megfeleljenek az előírásoknak, illetve a gyári decibelértéknek. Erre már csak azért is szükség van, mert a tapasztalatok szerint a motorosok egy része még mindig úgy gondolja, hogy bármikor kiveheti a dB-killert vagy feltehet egy ismeretlen eredetű dobot, és azután ugyanúgy használhatja közúton is a gépét.
Elutasítjuk, hogy a jelenleginél is alacsonyabb decibelszintet írjanak elő a motorkerékpárokra, ugyanakkor az sem tartható, hogy néhányan nem elégszenek meg a gyári (akár 95-100 decibeles) kipufogóval. Utóbbi következménye, hogy egyre több városból és látványos útszakaszról tiltanak ki minket, motorosokat
– foglalta össze Antonio Perlot, az ACEM főtitkára és Olea Anett Kvalsvik, a FEMA elnöke. Jóllehet, ez elsősorban Nyugat-Európában jelent problémát, ahol közkedvelt szerpentinek egész sorát zárták el a motorosok elől, míg itthon egyelőre Visegrád lépett csak a Panoráma útra kihelyezett „Behajtani tilos” táblákkal.

Wim Taal, a FEMA főtitkára hozzátette, hogy sem a 2, sem az 5 decibeles általános zajcsökkentés nem kivitelezhető a motorkerékpárokon, hiszen mindkettő irreálisan nagy műszaki és főleg pénzügyi kihívást jelentene a gyártóknak, így egyik javaslatot sem tudják elfogadni.