Ennek meg kell szerezni a hangos változatát. Az visz mindent. Nézz utána hátha meg van a neten. Egyszerűen annyira kidolgozott jó aláfestéssel, tökéletes narációval, hogy beszarás(meghajlós)
Azért elég sokat kellett lektorálni az eredetihez képest 😂
ez nem ennyiből áll ám van még Toldi szerelme meg még jó néhány fejezet ez kb. 1,5 óra szalagon persze zenékkel stb. (kezeit széttáró)
Mondjuk itt az elején egy kicsit másként emléxem(gondolkodós)
Valahogy így, hogy
"ég a nap, hevétől a kopasz tyúk szarja, retkes pöcsét Miklós ugyan csak vakarja. Büdös-lapos tetvek csípik ahol érik, rücskös seggepartján vecsernyésznek délig"
😃 Annyit hallgattam ezt magnószalagon a 90-es években, hogy tudtam az egészet betéve néhány osztálytársammal 😆
Ha jól rémlik ezt Ady költötte át(gondolkodós) Adyt különösen utáltam a rímetlen megtanulhatatlan versei miatt pl. grófi szérűn és hasonló kifosott hányadékai. Ez a mű viszont telibe talált(meghajlós) Ez remekmű lett a javából(meghajlós) Neki egész életében nem is kellett volna mást csinálni csak ezt az egyet(meghajlós) Bár szerintem nem lett volna tananyag meg lehet elemezni sem kellett volna irodalomórán 😂
Ég a napmelegtöl a kopasz tyúk szarja,
Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja.
Mérges lapostetvek csípik ahol érik,
Kormos seggepartján sütkéreznek délig.
Amott a kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szörszál a pinája ráncán,
Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán.
Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Bokrok tövén pesztrák, s béresek tekernek.
A zsombékok tövén, hol füves az árok,
Vígan enyelegnek üzekedö párok.
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét,
Egyensúlyoz rajta három tonna rözsét.
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak elöle morogva.
Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Duhaj kedvében egy megyét meghágott.
Delelön az ipart agróban üzi,
Faszára a nöket huszasával füzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.
Megjött immár Toldi rókalelkü bátyja,
Viszeres seggén lóg szattyánbör gatyája.
Kókadt kanócpöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kér ö már pinát, csupán csak nyugalmat.
Valaha egykor ö volt a kuplerájok bakja,
Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja.
S ha egyszer mégis üzekedni merne,
Duhaj kedvében nagyokat tekerne.
De hiába nógatja azt a fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Ezért rút irígység bántja Györgynek szívét,
Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét.
S gondolata támad, mely aljas és kajla:
"Majd elintéz téged a királyi szajha!"
II. ének
Fel van lobogózva ös Budavár tornya,
Dicsö lovagoknak áll itt hösi torna.
Lajos királyunknak nemi kedve fogyó,
Elégedetlen már a királyi lotyó.
Kihirdette tehát hetedhét országba:
Jelentkezzék lovag, ki nejét meghágja.
Nem könnyü feladat, nem mindenki bírja,
És aki nem bírja ásva annak sírja.
Hét numerát kíván a királyi némber,
Ki sem véve a faszt, egyben végezvén el.
Akinek hét után úgy áll, mint a szálfa,
Annak Aranybullát vernek a faszára.
Jött is Csáktornyáról jó Bükköny Levente,
Állati nagy faszát ürüzsírral kente.
Nekifohászkodott, szólt: "Dupla vagy semmi!"
De az ötödiknél nem tudott már menni.
Fogcsikorgatva jött Kont a kemény örmény,
Megcsóválta farkát, s támadt nagy légörvény.
Dölyfösen rikoltott: Kilencszer verem be!
Ám hét után nem állt, s tették hüs verembe.
Riszálja valagát Johanna, az álnok,
Mert izgatja peckét egy kiherélt pohárnok.
S míg trágár apródja szívja keble halmát,
Beugrat pejlován Vazul, a hös dalmát.
Mered nagy kopjája dicsöségre várón,
Ám csakhamar kidöl, s viszik ki hordágyon.
Sok ledér lovag jött, felcsigázva kedvük,
De hiába folyt el drága életnedvük.
Senkinek sem állt föl öt után, hiába,
Vonták a várkastélyt gyászdrapériába.
III. ének
Mint dámszarvas, kit seggbelött az ármány,
Fut sötét erdöbe szegény Miklós árván.
Együgyü szívében csak egy terv világol,
Hogy a nehéz versenyböl gyöztesen kilábol.
Ösztökélte bátyja, - minden szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dákód mire képes!
Ravaszul beszél, véka alá rejtve
Csúf terve, hogy öccsét elveszejtse.
A hold meszes segge felkúszott az égre
Mire Miklós felért Buda alá végre.
Öklözi a kaput, rúgja, veri, rázza,
Míg durván ráförmed a királyi strázsa:
Hé paraszt! Süvölvény! Ez királyi porta!
Nem zsellér fickónak áll itt hös lovagi torna!
Én paraszt? Füstölög és fogat csikorgat,
Iszonyú hímtagja vészjóslón horkad.
S mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.
Lesúlyt hös Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, támad rés ökölnyi.
Iszonyút rikoltva ugrik be a résen,
S siet, hogy a nemes harcból le ne késsen.
Amíg a várkertet fürkészve átszelte,
Látta Lajos királyt, ki tökét jegelte.
Meglepte öt Miklós, keservesen nyögött,
"Ha kedves az életed, baszd meg azt a dögöt!"
Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka,
Most búsan ténfergek rossz picsákat nyalva.
Ha kedves az életed, gondold meg a dolgot,
S ványadt pöcsét rázva keservesen morgott,
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
Felfeszíti faszával a bejárat rácsát.
Ezt látja Johanna, s felsóhajt epedön:
Remélem nem visznek ki téged is lepedön.
Miklósnak dermeszti szívét, amit látott,
Eléje Johanna nagy picsája tátog.
Bozontos szörök közt, mint egy mérges kígyó,
Kígyózva tekereg a vérvörös csikló.
Ásítva szürcsöl hatalmas puncija,
Melynek ürmértéke úgy harminchat uncia.
Nem szívbajos Miklós, legény ö a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát az abnormis karó,
Ugy dolgozik benne, mint a cséphadaró.
Tíz kopasz csillagjós számolja egy gépen,
Már a hetes turnus át van hágva régen.
Szívós a királyné, a huszat is állja,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálja.
Ám harminc után már hervad a lotyó,
Bár Miklós még serényen dorongol.
Elalélt Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, megtoldja még hússzal.
Meghalt a királyné! - sikoltják a vének,
Lerángatják Miklóst szerecsen pribékek.
Taszigálják, rúgják valagba és hasba,
Diadalmas pöcsét verik nehéz vasba.
Lödörög Miklós, mint lófasz a lébe,
Megkötözve viszik a király elébe.
Trónján ül Lajosunk, vidor most a kedve,
Podvás seggét nyalja idomított medve.
A halálhírt egy szolga nagy sietve hozta:
Úrnönket e paraszt, a halálba baszta!
Felujjong a király - Lovaggá lesz ütve!
Igy szóla Miklósnak, ki áll szemlesütve.
Kívánsz szüz leánykát? Telt valagút? Ringót?
Minden a tied, mert megölted a ringyót!
Mert a szerelmet ajzó szél, ha eljöve tavasszal
A fél világ nem tudta öt ellátni fasszal.
De te méltó voltál a királyi dögre
Dicsö magyar faszod álljon mindörökre!
...s ha egyszer még is üzekedni merne, duhaj kedvében nagyokat tekerne, ÁÁÁÁÁ de hiába nógatja a fonnyadt tököt sunyin és unottan mondott csütörtököt... 😂
ez nem ennyiből áll ám van még Toldi szerelme meg még jó néhány fejezet ez kb. 1,5 óra szalagon persze zenékkel stb. (kezeit széttáró)
"Trónján ül a király"
"Lődörög most Miklós mint lófasz a vízben"
"taszigálják, rúgják seggbe, meg hasba"
"Bár jó Miklósunk még ugyan csak dorongol"
Ám a 30-ik után már...."
" hatalmas pancija"
"Előtte Johanna....."
"S mintha vasból lenne ágyékának kincse"
"Nem zsellér fiókának áll most hősi torna"
"Veri, üti, rázza"
"rikolt fel, kilencszer verem be"
"Hős Bükköny"
Szerintem ez így van
"egyvégtében vadul, hamar véget érjen"
Valahogy így, hogy
"ég a nap, hevétől a kopasz tyúk szarja, retkes pöcsét Miklós ugyan csak vakarja. Büdös-lapos tetvek csípik ahol érik, rücskös seggepartján vecsernyésznek délig"
Ha jól rémlik ezt Ady költötte át(gondolkodós) Adyt különösen utáltam a rímetlen megtanulhatatlan versei miatt pl. grófi szérűn és hasonló kifosott hányadékai. Ez a mű viszont telibe talált(meghajlós) Ez remekmű lett a javából(meghajlós) Neki egész életében nem is kellett volna mást csinálni csak ezt az egyet(meghajlós) Bár szerintem nem lett volna tananyag meg lehet elemezni sem kellett volna irodalomórán 😂
I. ének
Ég a napmelegtöl a kopasz tyúk szarja,
Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja.
Mérges lapostetvek csípik ahol érik,
Kormos seggepartján sütkéreznek délig.
Amott a kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szörszál a pinája ráncán,
Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán.
Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Bokrok tövén pesztrák, s béresek tekernek.
A zsombékok tövén, hol füves az árok,
Vígan enyelegnek üzekedö párok.
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét,
Egyensúlyoz rajta három tonna rözsét.
Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak elöle morogva.
Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Duhaj kedvében egy megyét meghágott.
Delelön az ipart agróban üzi,
Faszára a nöket huszasával füzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.
Megjött immár Toldi rókalelkü bátyja,
Viszeres seggén lóg szattyánbör gatyája.
Kókadt kanócpöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kér ö már pinát, csupán csak nyugalmat.
Valaha egykor ö volt a kuplerájok bakja,
Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja.
S ha egyszer mégis üzekedni merne,
Duhaj kedvében nagyokat tekerne.
De hiába nógatja azt a fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Ezért rút irígység bántja Györgynek szívét,
Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét.
S gondolata támad, mely aljas és kajla:
"Majd elintéz téged a királyi szajha!"
II. ének
Fel van lobogózva ös Budavár tornya,
Dicsö lovagoknak áll itt hösi torna.
Lajos királyunknak nemi kedve fogyó,
Elégedetlen már a királyi lotyó.
Kihirdette tehát hetedhét országba:
Jelentkezzék lovag, ki nejét meghágja.
Nem könnyü feladat, nem mindenki bírja,
És aki nem bírja ásva annak sírja.
Hét numerát kíván a királyi némber,
Ki sem véve a faszt, egyben végezvén el.
Akinek hét után úgy áll, mint a szálfa,
Annak Aranybullát vernek a faszára.
Jött is Csáktornyáról jó Bükköny Levente,
Állati nagy faszát ürüzsírral kente.
Nekifohászkodott, szólt: "Dupla vagy semmi!"
De az ötödiknél nem tudott már menni.
Fogcsikorgatva jött Kont a kemény örmény,
Megcsóválta farkát, s támadt nagy légörvény.
Dölyfösen rikoltott: Kilencszer verem be!
Ám hét után nem állt, s tették hüs verembe.
Riszálja valagát Johanna, az álnok,
Mert izgatja peckét egy kiherélt pohárnok.
S míg trágár apródja szívja keble halmát,
Beugrat pejlován Vazul, a hös dalmát.
Mered nagy kopjája dicsöségre várón,
Ám csakhamar kidöl, s viszik ki hordágyon.
Sok ledér lovag jött, felcsigázva kedvük,
De hiába folyt el drága életnedvük.
Senkinek sem állt föl öt után, hiába,
Vonták a várkastélyt gyászdrapériába.
III. ének
Mint dámszarvas, kit seggbelött az ármány,
Fut sötét erdöbe szegény Miklós árván.
Együgyü szívében csak egy terv világol,
Hogy a nehéz versenyböl gyöztesen kilábol.
Ösztökélte bátyja, - minden szava lépes:
Most mutasd meg öcsém, dákód mire képes!
Ravaszul beszél, véka alá rejtve
Csúf terve, hogy öccsét elveszejtse.
A hold meszes segge felkúszott az égre
Mire Miklós felért Buda alá végre.
Öklözi a kaput, rúgja, veri, rázza,
Míg durván ráförmed a királyi strázsa:
Hé paraszt! Süvölvény! Ez királyi porta!
Nem zsellér fickónak áll itt hös lovagi torna!
Én paraszt? Füstölög és fogat csikorgat,
Iszonyú hímtagja vészjóslón horkad.
S mintha vasból volna ágyékának kincse,
Tajtékzó dúvadként csap le a kilincsre.
Lesúlyt hös Botondként, képes volna ölni,
Röpköd az ércforgács, támad rés ökölnyi.
Iszonyút rikoltva ugrik be a résen,
S siet, hogy a nemes harcból le ne késsen.
Amíg a várkertet fürkészve átszelte,
Látta Lajos királyt, ki tökét jegelte.
Meglepte öt Miklós, keservesen nyögött,
"Ha kedves az életed, baszd meg azt a dögöt!"
Voltam én is egykor délceg, ifjú, nyalka,
Most búsan ténfergek rossz picsákat nyalva.
Ha kedves az életed, gondold meg a dolgot,
S ványadt pöcsét rázva keservesen morgott,
Megköszönte Miklós a király tanácsát,
Felfeszíti faszával a bejárat rácsát.
Ezt látja Johanna, s felsóhajt epedön:
Remélem nem visznek ki téged is lepedön.
Miklósnak dermeszti szívét, amit látott,
Eléje Johanna nagy picsája tátog.
Bozontos szörök közt, mint egy mérges kígyó,
Kígyózva tekereg a vérvörös csikló.
Ásítva szürcsöl hatalmas puncija,
Melynek ürmértéke úgy harminchat uncia.
Nem szívbajos Miklós, legény ö a talpán,
Be is veri tüstént nagy husángját nyalkán.
Ökleli Johannát az abnormis karó,
Ugy dolgozik benne, mint a cséphadaró.
Tíz kopasz csillagjós számolja egy gépen,
Már a hetes turnus át van hágva régen.
Szívós a királyné, a huszat is állja,
Segge a Lohengrin nászdalt trombitálja.
Ám harminc után már hervad a lotyó,
Bár Miklós még serényen dorongol.
Elalélt Johanna, nem bírja már szusszal,
Zsémbeskedik Miklós, megtoldja még hússzal.
Meghalt a királyné! - sikoltják a vének,
Lerángatják Miklóst szerecsen pribékek.
Taszigálják, rúgják valagba és hasba,
Diadalmas pöcsét verik nehéz vasba.
Lödörög Miklós, mint lófasz a lébe,
Megkötözve viszik a király elébe.
Trónján ül Lajosunk, vidor most a kedve,
Podvás seggét nyalja idomított medve.
A halálhírt egy szolga nagy sietve hozta:
Úrnönket e paraszt, a halálba baszta!
Felujjong a király - Lovaggá lesz ütve!
Igy szóla Miklósnak, ki áll szemlesütve.
Kívánsz szüz leánykát? Telt valagút? Ringót?
Minden a tied, mert megölted a ringyót!
Mert a szerelmet ajzó szél, ha eljöve tavasszal
A fél világ nem tudta öt ellátni fasszal.
De te méltó voltál a királyi dögre
Dicsö magyar faszod álljon mindörökre!
most fonnyadtan lóg penésze makkja..."
(Pajzán Toldi) 😆