Én egy sportbiro vagyok a P-ringen.És csak annyit szeretnék kérni minden motorostól hogy figyeljen a másikra és a zászlójelzésekre mert láttam már leszakadt homlokot amikor nyilt sebet stb. mind figyelmetlenségből.
A baleset helyszínén szolgálatot teljesítő sportbírók elmondása alapján (13-poszt, a pálya felső része) a motoros lesodródott a pályatestről és a kavicságy melett látszólag fékezés nélkül végigszáguldva nekiütközött a jelentős távolságra lévő, a kicsúszási zóna mögötti kerítésnek. Az ütközés sebességet példázza, hogy a motorkerékpár átrepült a kerítésen, a fiú pedig nekiütközött pont egy kerítéslábnak.
Nem tudni miért nem fékezett vagy miért nem fektette el a motort. Nagyon sajnálatos esemény, őszinte részvétem...
Halálos motorbaleset történt a Vas megyei Ostffyasszonyfán található Pannóniaringen.
A rendőrséghez negyed tízkor érkezett bejelentés a bukásról, amely a német gyorsasági motoros bajnokság magyarországi futamán történt.
"Egy 19 éves német versenyző kisodródva nekihajtott a betonkerítés oszlopának, és az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen belehalt sérüléseibe" - a tragédia körülményeinek kiderítésére hatósági vizsgálat indult.
Ez lesz az utólagos szülinapi ajándékom, úgyhogy annyira nem fukarkodom. Persze azért az olcsó szállásokat keresem. Sárváron 1 vagy 2 éjszakát szeretnénk eltölteni, majd irány a Ring. Már erősen nézelődöm szállás terén és van pár jónak tűnő. Köszi szépen az infót!!!
Szia!
A szállás a ringen 6.500,-ft/ szoba, azaz 2 fő részére. Előre nem árt lefoglalni a 06-95-394-300-as számon. Sárváron lehet még körülnézni szállásügyben, de olcsóbbat nem találsz, illetve szép füves részek vannak a ringen, amin ingyenesen lehet kempingezni. Van szép új tusoló stb. tehát, ha nem idegenkedsz ettől a túrázós megoldástól, a sátrazás a legbarátibb.
Az IDM-ről kénytelen vagyok lemondani, pedig jó kis elő-szülinapi program lett volna. Arra gondoltam, hogy ha erre nem is tudtam elmenni, megpróbálok az Alpok-Adriára, mert ahhoz még talán időben vagyok. És akkor kb. 5 napot ellenénk a környéken. Viszont nem tudom, pontosan mikor lesz nálatok A-A, és hogy a pályán lévő szállást néző is igénybe veheti-e, egyéltalán milyen ott a szállás, árak, stb. (Az oldalatokra rápillantottam, de abból nem lettem sokkal okosabb.) Ilyenben tudnál segíteni (info)? Esetleg mailben? Az én címem: schli@freemail.hu Ha a P.ringen nem tudnánk elintézni a szállást, akkor meg a faluban kéne valami, ha van, mert a Volánbuszra nem nagyon lehet számítani utazásilag... Szerinted van lehetőség Ostffyasszonyfán szállást találni? Már van némi H.ringes tapasztalatom gyaloglásban, úgyhogy annál nem lehet sokkal rosszabb.
Mondom Celldömölkig vagy Sárvárig kell eljönni gyorsvonattal, onnan pedig fogni egy fuvart. Írd körbe a topicocat, lehet, hogy valaki épp akkor jön. Ostffyasszonyfán ne nézd a vasutállomást, mert az csak a neve alapján Offa, valójában jópár kilóméterre van a falutól!
Már letettem arról, hogy elmenjek az IDM-re, de mivel egyre több olyan írást olvasok, hogy húúú de jó lesz, ismét felkerekedtem, hogy körülnézzek a neten. A MÁV dolog még működne is, de a busz Celldömölkről a Volánbusz honlapja szerint csak 2x megy. Egy délelőtt (ezt a vonat érkezése miatt lekésnénk) és egy délután (akkor meg talán visszafelé kéne jönnünk), úgyhogy ennyit a dologról. Talán még vonattal megoldható lenne (Bp-Ostffyasszonyfa), de Sárváron 5 percünk lenne az átszállásra, és én félek, hogy ha nem pontos a Bp-ről menő vonatunk, akkor lekéssük. Volánbusz pedig csak este megy (Bp-Ostffyasszonyfa). Jól össze van ám ez hangolva. Ráadásul próbáltam a www.terkepcentrum.hu oldalon megnézni a település térképét, hátha látszik, hogy hol a busz és MÁV megálló, valamint a pálya, de nem. Úgyhogy, így jártam. Pedig anyuval mentem volna, hogy végre ő is élőben láthasson motorversenyt.
A falu felé a pálya után közvetlenül van egy bevezető kavicsos balra, Ott kell bemenni. Azért nem látod a bányát mert előtte kis dombok vannak, azok a jó kis lelátók. Majd azért szerdán megnézem, hogy tényleg olyan jók-e még, nem akarok hülyeséget mondani, régen voltam arra!
Na, találtam egy levegőfelvételt a www.pannonia-ring.com-on , arról lehet látni, ha jól látom
Az az a domb, ami ott van a 12- es kanyarnál? Ha igen, oda kintről fel lehet menni?
Na jó, többet nem kérdezek, majd improvizálok a helyszínen. Azért kösz!
Úgy délután 4-ig nem lehet behozni semmilyen járművet. a megértéseteket kérjük ezért, de annyi kamion és versenymotor lesz bennt a depóben, hogy egyszerűen nem lehet beférni. Az még elválik, hogy a délutáni motorosoknak lesz e erre vonatkozólag kivétel.
Ruhatár lesz, tehát sisakot stb. le lehet adni megőrzésre!
A holnapi verseny meglesz tartva, vagy ezekután elhalasztják??????
Nem tudni miért nem fékezett vagy miért nem fektette el a motort. Nagyon sajnálatos esemény, őszinte részvétem...
De akkor várjuk az infót este
A rendőrséghez negyed tízkor érkezett bejelentés a bukásról, amely a német gyorsasági motoros bajnokság magyarországi futamán történt.
"Egy 19 éves német versenyző kisodródva nekihajtott a betonkerítés oszlopának, és az újraélesztési kísérletek ellenére a helyszínen belehalt sérüléseibe" - a tragédia körülményeinek kiderítésére hatósági vizsgálat indult.
Részvétem
A szállás a ringen 6.500,-ft/ szoba, azaz 2 fő részére. Előre nem árt lefoglalni a 06-95-394-300-as számon. Sárváron lehet még körülnézni szállásügyben, de olcsóbbat nem találsz, illetve szép füves részek vannak a ringen, amin ingyenesen lehet kempingezni. Van szép új tusoló stb. tehát, ha nem idegenkedsz ettől a túrázós megoldástól, a sátrazás a legbarátibb.
Az IDM-ről kénytelen vagyok lemondani, pedig jó kis elő-szülinapi program lett volna. Arra gondoltam, hogy ha erre nem is tudtam elmenni, megpróbálok az Alpok-Adriára, mert ahhoz még talán időben vagyok. És akkor kb. 5 napot ellenénk a környéken. Viszont nem tudom, pontosan mikor lesz nálatok A-A, és hogy a pályán lévő szállást néző is igénybe veheti-e, egyéltalán milyen ott a szállás, árak, stb. (Az oldalatokra rápillantottam, de abból nem lettem sokkal okosabb.) Ilyenben tudnál segíteni (info)? Esetleg mailben? Az én címem: schli@freemail.hu Ha a P.ringen nem tudnánk elintézni a szállást, akkor meg a faluban kéne valami, ha van, mert a Volánbuszra nem nagyon lehet számítani utazásilag... Szerinted van lehetőség Ostffyasszonyfán szállást találni? Már van némi H.ringes tapasztalatom gyaloglásban, úgyhogy annál nem lehet sokkal rosszabb.
Már letettem arról, hogy elmenjek az IDM-re, de mivel egyre több olyan írást olvasok, hogy húúú de jó lesz, ismét felkerekedtem, hogy körülnézzek a neten. A MÁV dolog még működne is, de a busz Celldömölkről a Volánbusz honlapja szerint csak 2x megy. Egy délelőtt (ezt a vonat érkezése miatt lekésnénk) és egy délután (akkor meg talán visszafelé kéne jönnünk), úgyhogy ennyit a dologról. Talán még vonattal megoldható lenne (Bp-Ostffyasszonyfa), de Sárváron 5 percünk lenne az átszállásra, és én félek, hogy ha nem pontos a Bp-ről menő vonatunk, akkor lekéssük. Volánbusz pedig csak este megy (Bp-Ostffyasszonyfa). Jól össze van ám ez hangolva. Ráadásul próbáltam a www.terkepcentrum.hu oldalon megnézni a település térképét, hátha látszik, hogy hol a busz és MÁV megálló, valamint a pálya, de nem. Úgyhogy, így jártam. Pedig anyuval mentem volna, hogy végre ő is élőben láthasson motorversenyt.
Persze, szombaton lesznek az időmérők, meg R6 Club verseny. A programot a www.idm.de - n találhatod.
Úgy hallottam,h szombaton is lesznek programok?!
Mert én csak akkor tudok elmenni!!!
Ja,és persze jó mocizást!!!!
Ejj, de jó, hogy tájékoztatsz minket! Kösz!
mocival is be lehet oda gurulni?
thx
Az az a domb, ami ott van a 12- es kanyarnál? Ha igen, oda kintről fel lehet menni?
Na jó, többet nem kérdezek, majd improvizálok a helyszínen. Azért kösz!
Ruhatár lesz, tehát sisakot stb. le lehet adni megőrzésre!
Merre is van a kavicsbánya? Valahol nem tudok egy térképet találni a neten?