Hozzászóláshoz be kell jelentkezned

A nagy meleg, munka miatt nekem is eddig ez volt a leggyengébb év. Kicsit majd most talán javítok, Szlovákiába a haverok által van egy ötlet, de nem tudom még.
Halihó, szombaton van találkozó, eszünk, iszunk, beszélgetünk. Ha van valakinek kedve jönni, csatlakozni, kérem szépen, jelezze! 🥰
http://youtu.be/oag1LuD0ATs

Mennék án is még vissza, meg idén a Tátra sem volt még, pedig minden évben többször is. 🙄
Mivel a rám vonatkozó munkahelyi előírások augusztus 31-ig időarányosan kivetették velem a szabikat, de gondolva az év végi ünnepekre, illetve ami közbejöhet, ebben a hónapban vagy 11 napot nem dolgoztam, plusz a hétvégék, ezért csínján kell bánnom az idővel, rosszabb esetben péntek-vasárnap három nap, illetve ha jól mennek a dolgok, akkor csütörtök-vasárnap négy nap (kettő szabi).
A környéken két helyszínre vagyok kíváncsi, amit írtam, mind a kettő közel van Senj-hez, Lukovo strandja, illetve a Jablanac melletti öböl, illetve az átellenben lévő hegycsúcs.
A többi idő a szellemé, mert annak is meg kell adni, ami megjár. Tehát átszellemült tengernézés, világ problémáinak megoldása, illetve mi lenne ha megnyerném a lottót és itt vennék egy haciendát gondolat részletekbe menő kidolgozása, Star Wars könyvek olvasása, az óváros felfedezése, stb. Pizza? Az a kis sült lófaszformájú hal utáni vágyakozás, kikötőben a vízijárművek megtekintése és fejben számolgatás, "hogyha eladnám a motort, melyik jönne ki belőle" gondolatok.
Na de Lukovo... Voltam már itt, aki nem szereti a tömeget, de azért legyen pár élőlény a közelben.
Senj a terv csak, vagy azért jössz. mész is a környéken? mennyi időre mész?
Szeretnék. De olyan régen voltam már a tengeren, vagyis tengernél, hogy ha bringával lehetne csak, lehet, akkor is lemennék.
Motorral mennél, ugye? 🙂
Sajnos nem, mert az idopont sem fix meg a szabadsagolasok osszehangolasa miatt.
Ez bonyolultabb, mint elsore tunik. Aztan ha megunom , megyek egyedul.
Foglaltál már?
Egyre biztosabb, a szallas Senj kornyeke vagy pont Senj, a cel Lukovo strandja es Jablanac mellet a kis fjord, illetve Jablanactol keletre a hegycsucs.
A masik cel az aranyaiban sok kikapcsolodas motor nlkul, szemmeregetes, uldogeles a tengerparton.
Szép jó reggelt kívánok! 😊
Na majd dobj fotót, megyek vissza még én is párszor , amíg jó idő van
Aha, ha Isten is ugy akarja, szeptembr elso heteiben talan mg lejutok oda is.
Horvátország, 8-as út 🙂
Franko. Hol van ez?
👀