Az iraki kormány keddi döntése ételmében december 31-én 2-3 szorosára emelik az üzemanyagok árát a fekete piac visszaszorítása érdekében, továbbá a költségvetés bevételeinek a növelése céljából.
Még egy dolog eszembejutott. Írtátok az MSN-t. Na igen ám, de ha pl. nem tudom valakinek az MSN címét, akkor hogyan is lehet MSN-ezni vele? Lehet, hogy én vagyok megint nagyon szöszi, de nekem ez magas.
Mai gondolataim, hogy akik a 82-es évek elott születtek, azok valódi Hosök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlél fenegyerekek. De tényleg!
Gondolj csak bele, 1982 elott születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sot még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt boven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédonk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a ketto között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani.. Igen, ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették, hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig éro fuben és közeli kiserdokben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parl agfurol azt hittük, hogy a sárkányfu egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszeruen mi voltunk a hibásak.
Sot! Ha az erosebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az is rendben volt. Ez így muködött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem. Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mc donalds-on edzodött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helybol nyomna egy hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont "bedeko"-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírbol sem ismerte az édesítoszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a preDomestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az egyfajta számítógép vót), de szó sem volt Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról, muholdról és kábeltévérol, filmekrol, DVD-röl, Surround Soundról, Internetrol, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról.
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a focipályán vagy a pinpong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor egyszeruen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet megkérdezni a szüloket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülök autóval...
Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokájá t, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszeruen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az elso csók után, úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szüloknek.
Sot! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a buntudat, a jóérzés, a felelosség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.
Ezek voltunk mi. Hosei egy letunt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak.
most 7 ft egy liter!