Újra háromszáz forint fölé emelkedik a 95-ös literenkénti ára, miután a MOL holnap három forinttal növeli a benzin árát. A változás után az átlagár 301 forint körül alakul majd, de az egyes kutak között 20-25 forintos eltérés is lehet. Közben a Nemzetközi Energiaügynökség megjelentette legújabb előrejelzését, amiben kiemeli, hogy 2016-ban nem kell számítanunk jelentős drágulásra, sőt inkább a további árzuhanás a valószínűbb forgatókönyv.

uzemanyagar-koolajar-emelkedes-8091
Hét-nyolc hónap alatt újabb kilencven forinttal csökkent a 95-ös ára, így a 2013-as csúcshoz viszonyítva literenként már csaknem 150 forint a különbség

Ennek oka, hogy az olajárak a kereslet-kínálati egyensúly helyreállását követően indulhatnak csak jelentősebb emelkedésnek, míg rövidtávon a bőségesen rendelkezésre álló és könnyen kitermelhető készletek megakadályozzák a lendületes erősödést. Ráadásul az ellenintézkedések is sok veszéllyel járnak, hiszen a piacvesztést egyik nagy hatalom sem engedheti meg magának, illetve azt is kiemelték, hogy a kitermelési beruházások visszafogása az évtized végére akár veszélybe is sodorhatná az ellátási biztonságot. Ráadásul a csökkentés és a visszafogás is csak viszonylagos, mert valójában azt jelenti, hogy az elmúlt hat évben megszokott, napi 11 millió hordós (!) kínálatnövelés a következő években 4-5 millió hordó közé csökken majd. Rövid távon tehát marad a kifejezetten nyomott üzemanyagár, vagyis idén nyáron várhatóan még 300 forint körüli áron tankolhatunk.