Kevesen tudják, hogy az egyetlen máig működő angol motorkerékpárgyár ősét egy német fiatalember alapította, bizonyos Siegfried Bettmann, aki 20 évesen hagyta ott szülővárosát, a németországi Nürnberget Londonért. Hősünk hamar feltalálta magát Angliában, kerékpárokkal kezdett kereskedni, és mintegy mellékesen egy német varrógépgyár termékeit is forgalmazta. 1887-ben jegyeztette be a New Triumph Co. Ltd. nevű cégét, amit később Triumph Cycle Co. Ltd-re változtatott. Ebben az évben csatlakozott hozzá szintén nürnbergi cimborája, Moritz Schulte, aki rábeszélte, hogy ne csak forgalmazzák a bringákat, hanem gyártsák is őket.
Beindul a buli
Bettmannt nem sokáig kellett győzködni, így Londontól mintegy 150 kilométerre, Coventryben berendezhették kerékpár-összeszerelő üzemüket. Az ehhez szükséges tőke jó részét Bettman szülei adták, de Schulte rokonsága is besegített. Jókor voltak jó helyen, óriási kereslet volt akkoriban a kerékpárok iránt, így ügyesen felfuttatták a vállalkozásukat, olyannyira, hogy 1896-ban beindíthatták második kerékpárgyárukat szülővárosukban, Nürnbergben.
Hiába szárnyalt azonban üzletük, Schultét nem elégítették ki a bringák, ugyanis beleszeretett a kor egyik legújabb vívmányába, a motorkerékpárba, és ismét elkezdte rágni Bettmann fülét, hogy vágjanak bele a gyártásába, mert ő lát benne fantáziát. Ne feledjük, hogy ez akkoriban még egyáltalán nem volt egyértelmű, abban az időben a motorkerékpár egy kezdeteleges és végtelenül megbízhatatlan, ámde harmatgyenge erőforrással ellátott drótszamarat jelentett, amivel óriási kihívás volt még a szomszéd faluba is eljutni.
Több év kísérletezgetés után végül 1902-ben készültek el első saját motorkerékpárjukkal, amit Schulte tervezett, de az egyhengeres, alig két lóerős erőforrás még egy belga Minerva volt. Ez az üzlet is bejött nekik, 1903-ban már 500 motort adtak el, és ez arra ösztönözte őket, hogy áldozzanak a fejlesztésre. Ennek köszönhetően 1905-ben elkészült az első Triumph, aminek már minden főbb részegysége saját gyártású volt, beleértve a 300 köbcentis, három lóerős, egyhengeres blokkot is.
További fejlesztések
Szerencsére a Triumph-okra akkora volt az igény, hogy bővíteniük kell a gyárat, pláne, hogy 1907-ben már ezer fölé nőttek az eladások. Persze nem ültek babérjaikon, hanem folyamatosan csiszolták a mai szemmel igencsak egyszerű motorjaikat. Bemutatják új, 450 köbcentis modelljüket kemény 3,5 lóerővel, ami akkoriban elég volt ahhoz, hogy megszerezzék vele az első Man szigeti TT második és harmadik helyét az egyhengeresek között.
Mire 1914-ben kitört az első világháború, a Triumph már négyezer felett járt az éves motoreladásokban, és időközben olyan technikai finomsággal látták el a motorjaikat, mint például a kuplung. Ennek köszönhetően nem kellett minden megállásnál lefullasztani, majd ismét beindítani a motort, ami azért jól szemlélteti, hogy a hőskorban nem volt egyszerű egy biker élete. A háborúból jól jött ki a márka, több mint 30 ezer motort gyártottak katonai célokra, itt ragadt rá a motorjaikra a Trusty Triumph, azaz megbízható Triumph jelző.
Fordul a kocka
A világháború vége jelentős változást hozott a Triumph-nál is, 1919-ben egy csinos végkielégítéssel Schulte elhagyta a céget. Az ok a múlt fényében valahol érthető: Schulte azt akarta, hogy hagyjanak fel a motorgyártással, és vessék bele magukat az autókereskedelembe, de ebbe Bettmann nem ment bele. Közben gőzerővel fejlesztették egyre bővülő modellpalettájukat, folytatták a versenyzést, és nem mellesleg számos rekordot is megdöntöttek a Triumph-okkal. Ezeknek is köszönhető, hogy a márka ismertsége messze túlnyúlt a szigetország határain, és egyre több motort kezdtek exportálni a világ szinte minden tájára.
Amikor 1929-ben kitört a gazdasági válság, az éves termelésük elérte a 30 ezer motorkerékpárt, ám az akkori pénzügyi világ összeomlása a Triumph-nál is új felállást hozott. Eladták németországi leányvállalatukat (Triumph Werke Nürnberg), és 1932-ben az alapokat jelentő kerékpárgyártó részlegüktől is kényetelenek megválni. A céget finanszírozó Lloyds Bank nyomására az alapító Bettmannt alelnökké fokozták le, helyére a bank nevezett ki egy válságmenedzsert. A jó öreg Siegfried végül 1933-ban, 70 évesen vonult vissza végleg, helyét az a Colonel Claude V. Holbrook nevű fickó vette át, aki még Schulte távozása után csatlakozott a Triumph-hoz, 1919-ben. Holbrook nem mellesleg szintén az autógyártás nagy híve volt, és neki köszönhető, hogy Triumph márkanév alatt végül készültek autók, ám ez már egy másik történet.
A Triumph motorgyárat végül egy Jack Sangster nevű iparmágnás vette meg 1936-ban és hozta létre a Triumph Engineering Co. nevű céget. Az angol üzletembernek volt már rutinja a járműiparban a Triumph előtt is, övé volt egyebek mellett az Ariel Motors is. Innen hozta át a kor egyik legtehetségesebb motorépítőjét, Edward Turnert, hogy rázza gatyába a frissen szerzett márka kínálatát. Turner nem tétlenkedett, irányítása alatt jelent meg 1937-ben az 500 köbcentis T5 Speed Twin nevű modelljük 27 lóerővel, amihez mindössze 166 kilós tömeg társult. A 75 fontért árult paripa pillanatok alatt népszerű lett, olyannyira, hogy még a londoni rendőrség is ilyenekre nyergelt át. Sajnos mire a dolgok igazán jóra fordultak volna, 1939-ben kitört a második világháború és a Triumph-nak a hadiipart kellett kiszolgálnia. Erről természetesen a németek is tudtak, akik 1940 novemberében gyakorlatilag a földig rombolták Coventry városát, vele együtt a szigetország legnagyobb motorgyárát is. Na, innen volt szép talpra állni...