Csaknem egy éve, 2014 júliusában Talma Facebook-oldalán látott napvilágot a lopott robogóról szóló felhívás. A gép azért is volt fontos számára, mert azt még az Aspar csapatnál dolgozva kapta, s az Aprilia fényezése a világbajnoki motorját idézte. Természetesen azonnal ezrek osztották meg a képet, s lelkes segítségük nyomán gyorsan elő is került a járgány - pizzafutárként dolgozó fiatalok vitték el, és próbálták meg alkatrészenként értékesíteni, de egy kollégájuk a motort meglátva felismerte azt, és természetesen azonnal jelentette az esetet.
A lopás kapcsán három embert vádoltak meg, őket a bíróság a közel négyszázezer forint értékű jármű ellopásáért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Ezzel azonban nem ért véget a történet, ugyanis a Blikk információi szerint az atomjaira szétszedett Apriliát Gábor még idén januárban sem kapta vissza, mivel az alkatrészek egy része hiányzott, és a szakértői vizsgálat miatt az továbbra is a hatóságoknál parkolt.
Végül hét hónap után, valóban alkotóelemeire szétbontva láthatta viszont Gabesz a motort, átvételkor a váz, a hajtáslánc és a burkolat elemei egyesével hevertek a földön, így most előbb össze kell raknia azt, hogy újra használhassa a szívéhez nőtt masinát.