A tanerő három tagja segíti majd Gabeszt a fejlődésben. Jelen lesz Lévay Károly a suli alapító igazgatója, Kutrik Zsombor, aki maga is a MAMI-ban végzett, és jelenleg műszaki tanárként dolgozik, illetve Vargha Balázs az iskola tanársegédje.
Különleges alakom ez, mivel a magyar közönség számára először nyílik lehetőség, hogy élőben, több szemszögből is követhesse az izgalmas kaland részleteit, kileshesse a box kulisszatitkait. Részletesen beszámol a csapat a teszt minden pillanatáról, az eseményeket a MAMI Szki, illetve Talmácsi Gábor Facebook oldalán kísérhetitek figyelemmel, ahol naponta többszöri frissítéssel osztja meg a lelkes gárda a munka érdekes, vicces és persze néha strapás mozzanatait.
A projekthez a versenymotorokat Talma és a ProRace Superbike versenycsapat biztosítja, a szállító járműveket, a szerszámokat és a diagnosztikai rendszereket a MAMI VIP (Versenyszerelői Iskolai Program) működéséből emelik ki a tesztek idejére.
Talma és a MAMI Csapatának szakmai kapcsolata immár több éves múltra tekint vissza, mivel a MAMI egyik alapítójának szakmai pályafutásában komoly része volt Gabesz édesapjának, Talmácsi Istvánnak, valamint Talma és a MOL közötti több éves sikeres kapcsolat katalizátora a MOL-MAMI szakmai együttműködése volt. Gábor már évek óta megosztja tudását, tapasztalatait a MAMI motorkerékpár-szerelő és versenyszerelő programjában tanuló diákokkal.
Miért pont a MAMI-t választotta Gabesz partneréül? Nos, ezt mesélje el Ő maga:
"Régóta jó kapcsolatban állok a MAMI Szakközépiskolával, akik az évek folyamán többször is önzetlenül segítették a sportpályafutásomat. Az iskola versenyszerelői képzésében magam is közreműködöm, a diákok számára pedig lehetőséget biztosítunk szakmai gyakorlatra a Talmácsi-ringen.
A három MAMI-s oktatóval - Károllyal, Zsomborral és Balázzsal - már jó ideje dolgozunk együtt, és teszteljük az edzőmotorom viselkedését. Közvetlenül Karácsony után indulunk Jerezbe, hogy elkezdjem a felkészülést a 2013-as szezonra. Előre is köszönöm a segítségüket, és már alig várom, hogy Spanyolországban legyek!"