Persze ez nem azt jelenti, hogy kvázi két külön csapatként működnek ezentúl. Hiszen a vezető mérnök látja mindkét motor telemetriáját, és az alapvető információkat úgymond ’visszaosztja’ a pilótákhoz. De korlátlanul már nem férhetnek hozzá a versenyzők, vagy szerelőik egymás eredményeihez – és pont ez az, amit Rossiék el szerettek volna érni.

Rossi
Így az idei szezon egyfajta igazolás lesz, mindkét versenyző számára. Amennyiben nő a különbség közöttük, akkor Rossiék elmélete a valós. Ha nem, akkor pedig Lorenzo tudása és tehetsége kap nagyobb figyelmet az alakulatnál.

Még két hónap, és Katarban minden kiderül.