A köztudott, hogy a Yamaha Ténéré 700 az egyik legsokoldalúbb középméretű enduró, de a hétvégén az is kiderült, hogy a kisebb, könnyebb motorokkal is felveszi a versenyt kemény terepen, ha olyan zseni irányítja, mint Pol Tarres.

Tarres célba ért a Silver kategóriában egy Ténéré 700-zal

– A Red Bull Romaniacs az egyik legkeményebb enduróverseny, ahol a legtöbb pilóta nem is ér célba – jellemezték a yamahások a viadalt, ahol Tarres nem a többség által használt, két- vagy négyütemű egyhengeressel indult, hanem egy 700-as Yamahával.

pol-tarres-silver-redbull-romaniacs-2024
Népes família: idén már összesen hatféle Ténéré 700 sorakozik a Yamaha kínálatában az alapmodelltől kezdve, a 700 Explore-on, Extreme-en és Rally Edition-ön át, egészen a World Raid és a World Rally modellig

Nem ez volt az első próbálkozása, ugyanis háromévvel ezelőtt Tarrés történelmet írt azzal, hogy ő lett az első versenyző, aki kéthengeres motorral a Bronz osztályban indulva célba ért. Idén úgy döntött, hogy tovább feszegeti a határokat, és az eggyel magasabb, Silver kategóriában indult, amivel ismét ő lett az endurózás úttörője, hiszen még senki nem teljesítette ezt a kihívást többhengeres motorral.

pol-tarres-silver-redbull-romaniacs-2024
Pol Tarres és a Ténéré 700 a célban

Népes kategóriáról van szó, összesen 113-an neveztek, éppen ezért komoly fegyvertény, hogy a nagyobb és sokkal nehezebb motorral Tarres a 60. helyen ért célba. Ráadásul nagyban hátráltatta, hogy útközben a rendkívül kemény terep miatt megsérült a motorja – egy faág szúrta át a kéthengeres erőforrás hűtőradiátorát a szakasz vége előtt, amit a helyszínen orvosolt, majd a sérült géppel is sikerült célba érnie.

pol-tarres-silver-redbull-romaniacs-2024

Mi több, duplán örülhettek a yamahások, ugyanis Kevin Gallas szintén egy Ténéré 700-zal megnyerte a Bronz kategóriát, amihez arra is szükség volt, hogy az utolsó napon elszenvedett bukás után a csapat pillanatok alatt ismét járóképessé tegye a megsérült gépet, amivel Kevin végül első helyen ért célba.

pol-tarres-silver-redbull-romaniacs-2024
Tarres 60. lett a 113 indulóból a Silver kategóriában

– Idén úgy döntöttem, hogy a Silver osztályban fogok versenyezni. Azt kell mondanom, ez a legőrültebb és legnagyobb kihívást jelentő kaland, amibe valaha belevágtam. Keményebb volt, mint az Erzbergrodeo, a magassági rekord vagy bármi más, amin eddig próbára tettem magam. Elképesztő kimerítő egy ilyen kihívás, többször meg is fordult a fejemben, hogy képes leszek-e négy teljes napon át egyhuzamban ilyen tempót motorozni.

pol-tarres-silver-redbull-romaniacs-2024

Végül sikerült túllépni a saját határaimon, és ahogy megálmodtam, az utolsó napon ott álltam a cél, a Gusterita Hill Climb előtt. Elsősorban a lelkes közönségnek köszönhetem, hogy megadták azt a plusz energiát, ami hozzásegített, hogy végigcsináljam ezt a négynapos versenyt, egyben gratulálok Kevinnek az első helyezéshez

– nyilatkozta a Red Bull Romaniacs után Pol Tarres.