Néhány éve olvashattatok már Kutrik Zsomborról, a MAMI kiváló tanáráról, aki számos alkalommal bizonyította, hogy nemcsak a katedrán, hanem a pályán is a legjobbak között van. Ezúttal az idei 24 órás Veterán Megbízhatósági verseny izgalmait osztotta meg velünk.
Kétezer kilométer MZ-vel egy nap alatt
– Csaknem 200 liter benzin, egy pár félig kopott EBC Racing fékbetét, három pár Heidenau K65/K80 abroncs és öt liter Castrol 2T olaj – ez a verseny röviden, számokban – kezdte Zsombor a visszaemlékezést a 24 órásra.
- Tudni kell, hogy a K3 kategória nem számít bele az összértékelésbe – folytatta –, mivel ez lényegében az MZ Kupa hosszú távú kiadása, még a szabályok is megegyeznek a két versenyen. Ennek oka, hogy az MZ-t nem tartják „veteránnak”, emiatt aztán hivatalosan nem küzdöttünk az első helyért, holott mi tettük meg a legtöbb kört Kunmadarason – ismétlem – csaknem 2000 kilométert sikerült összemotorozni az öreg NDK-s vassal 24 óra alatt.
Természetesen most is „Le Mans-i rajttal” indult a 24 órás verseny
Kicsit rossz szájízzel, de tudomásul vettük a dolgot, hogy a legjobb teljesítmény dacára is „csak” a K3 kategóriát nyertük meg a jórészt MAMI-s diákokból álló csapattal.
Lesújtó kezdés Kunmadarason
A péntek siralmas volt, csak esett, esett és esett. Mindenünk romokban állt, nem tudtunk tesztelni – nem indult valami jól. Ölbei Zsolt és Tóth Márton félelmet nem ismerve rótták a köröket, még sötétben is. Mindenük vizes lett, szárítkozni nem tudtak, mert a konnektoraljzatokból víz jött, nem áram…
Másnap végre felszáradt, és ekkor szembesültünk vele: gyenge a motor. Már nem volt idő javítani, vagyis így rajtoltunk. A beígért eső elmaradt, alakult a pálya, és hatodiknak fordultam el a rajt után, pár kör múlva pedig már a mezőny élén haladtam.
Már-már nyeregben éreztem magam, de húsz kör után lelassult a motor, 120 volt a vége. Gyorsjavítás a boxban, s közben a B.R.C. Moriniának is gondja akadt, így ajándékba kaptunk hat kört… Lefeküdtem aludni, jött Ölbei Zsolti. Úgy ébredtem, hogy 11 kör előnyben vagyunk, majd újra motorra ültem, este kilenc körül kezdtem a második etapot, sajnos erős bogárinvázióban.
Leszállt a pára, bogarak százai kenődtek szét a plexin, szóval szinte az orromig se láttam... Ennek dacára éjjel tizenegyig húztam a gázt, majd kiállás: tankcsere, láncállítás, gumik, fékek – csak a szokásos, és ismét aludhattam pár órát - elevenítette fel Zsombor.
– Hajnali fél négy van, csepereg az eső. Kezdek kikészülni, mert rosszak a látási viszonyok, és nem barátom a vizes, változó tapadású pálya, főleg, hogy ez már nem csak rólam szól: két pici gyerek vár otthon… Párás plexivel, a betonon szinte a vizet sem érezve húzom neki, de az aszfalton annál óvatosabban kell bánni a gázzal, ami rögtön meglátszik a köridőkön – vagy hat-nyolc másodperccel lassabb vagyok, mint szárazon.
Balesetek és műszaki hibák a végjátékban
Egyre lassabbá válik alattam a motor, miközben felvezető mögött körözünk a sok esés miatt. Kiálláskor nekiesünk, gyújtásra gyanakszom, és bejön: csak a megszakítóhézag fogyott. Zsolti jön, jómagam pedig mély álomba zuhanok, amiből nagyon gyorsan ébresztenek: Zsombor, menni kéne…
Ekkor már áztató, folyamatos eső locsolja a pályát, a motor pedig nem az igazi, megint szaggat. Ölbei Zsolt, illetve Tóth Márton pénteki esős gyakorlása arra a kompromisszumra késztet, hogy a maradék időt a fiatalok, Ölbei Zsolt, Tóth Márton és a csapatfőnök Boros Andris motorozzák ki. Nehéz döntés, de nagyobb szükség van rám szerelőként, amikor beázik a gyertyapipa és a gyújtáskapcsoló konkrétan megrázza Mártont, egyben kinyírja a gyertyát. Zsolti és Marci a javuló időben egyre gyorsul, 4 óra van vissza és 11 körrel vezetünk!
A legjobb köridő Boros Andris csapatfőnökünk nevéhez fűződik, aki az utolsó két hétben szerintem nem sokat aludt, mégis elképesztő tempót megy. Tudniillik még a futam előtti napokban is bekerültünk olyan zsákutcákba, hogy az valami rémálomhoz hasonlított: a világítás, amin a verseny fele múlik, gumik, fékbetétek próbája stb., ezeket mind-mind az utolsó hetekben teszteltük és volt, ami nem hozta azt az eredményt, amire számítottunk. Például idén versenygumiról átváltottunk a fenti, közúti Heidenaukra, ami miatt állandó készenlétben motoroztunk, hogy megfogjuk, ha ismét (immáron sokadszor) megcsúszik a hátulja.
Akárhogy is, így visszatekintve végtelenül büszke vagyok a srácokra. Ez egy remek hétvége és igazi csapatmunka volt, le a kalappal minden induló és a csapatunk összes tagja előtt!