Egyre népszerűbbek az elektromos kétkerekűek, bár az is igaz, hogy a lendületes növekedés ellenére egyelőre csak az újmotorpiac nagyjából három százalékát teszik ki Magyarországon. A hangtalan gépeken belül is külön kaszt az elektromos terepmotoroké, melyek tulajdonképpen egyesítik a könnyű terepkerékpárok, a triálmotorok és a nagyobb, A2-es endurók erényeit.
Az elektromos motorok ugyanis konstrukciójukból fakadóan rendkívül nyomatékosak, így a kisebb 5-10 kW-os névleges teljesítményű modellek gyorsulása a 450-es, benzines motorokéval vetekszik, miközben súlyuk még a 125-ös robogókét sem éri el – általában 60-70 kilós menetkész tömeggel mérlegelnek.
Mindehhez általában 70-80 km/órás végsebesség és 70-80 km-es hatótáv tartozik, vagyis kemény terepen nagyjából két-három órát lehet hajtani őket, majd ugyanennyi idő szükséges az újratöltésükhöz.
Elektromos terepmotorok a Malagutitól
Idén a Malaguti is előrukkolt a saját hangtalan gépeivel, és rögtön két modellel bővült a választék, név szerint az XAM segédmotor kategóriába sorolt, közúton is használható változatával, valamint az ugyanilyen nevű, de fojtás nélküli, sokkal erősebb krosszmotorral.
Közös pontjuk, hogy azonos vázra épülnek, mindkettőben elöl 19, hátul pedig 18 colos kerék felel a tapadásért. A felfüggesztés is prémium minőségű: állítható előfeszítésű fordított teleszkóppár nyeli el az úthibák ütéseit, míg a központi rugóstagon a rugó-előfeszítettség és a húzófokozati csillapítás is szabályozható.
A legnagyobb eltérés a két modell között teljesítményben és az erőforrások felépítésében van. Az EU-s szabályoknak megfelelően a segédmotor végsebességét elektronika korlátozza 45 km/órára, viszont 4,3 kW-os teljesítménye és 19 Nm-es forgatónyomatéka kimagasló gyorsulást sejtet. Nem mellékes részlet, hogy a korlátozás eredményeként B-s és AM-es jogsival is vezethető az újdonság. A krosszmotor – mivel nem használható közúton – fojtás nélküli, így villanymotorjának teljesítménye 11 kW, míg végsebessége 80 km/h.
A Malaguti újdonsága már Magyarországra is megérkezett, szóval ha neked is megtetszett a karcsú és fürge terepmotor, máris megtekintheted és kipróbálhatod a hazai forgalmazó ADVESmotónál.