Az idei év nagy durranása, hogy Lorenzo újra aláírt a Yamahához, igaz, csak tesztpilótaként. Ha azonban jobban szemügyre vesszük pályafutását, láthatjuk, hogy ő az a pilóta, aki a közelmúltban Yamahán, bivalyerős Ducatin, majd a Honda nyergében is ülhetett, így hát semmi meglepő nincs abban, hogy a hangvillások tesztpilótának alkalmazzák.
Emlékezzünk csak vissza a 2018-es szezonra, amikor a Honda RC213V rendre alulmaradt a Ducatikkal szemben, ha csupán a nyers erőről volt szó. Egy évre rá Lorenzo átigazolt a Hondához, és láss csodát, az olasz istálló motorjai már nem tudtak olyan könnyedén meglépni a hosszú egyenesekben. Hogy ez Lorenzónak köszönhető vagy sem, az korántsem ennyire egyértelmű, de egészen biztosan értékes dolgokat tudott megosztani a Honda mérnökeivel, hiszen a GP-re is igaz, hogy az információ a legnagyobb érték.
A Yamahának is a teljesítmény a gyenge pontja
Az, hogy nem sikerült a Honda nyergében a felülmúlnia a ducatis korszakának eredményeit, talán annak is köszönhető, hogy a japánok Marquezre faragták motorjukat, és rajta kívül nem sok pilóta tudja megzabolázni az RC213V-t.
És itt jön képbe Lorenzo visszatérése a Yamahához: többen sikerrel terelgetik a japán motorokat, gondoljunk csak Vinales tavalyi feltámadására vagy az újonc Quartararo késhegyre menő csatáira Marquezzel. Egy valami hiányzott ezen párharcok során, az pedig a nyers erő, a teljesítmény.
Nem lehet nem észrevenni, hogy Marquez sokszor csak macska-egér játékot játszik ellenfeleivel, hiszen kétségbevonhatatlan tudásán túl a Honda erejére is bátran támaszkodhat a futamokon. Lorenzo visszatérésével a Yamaha eltökélt szándéka, hogy versenyképes és kellően erős motorral vágjon neki az idei szezonnak. Persze az is igaz, hogy muszáj előremenekülniük - ha így folytatódik, lassan MarquezGP lesz a MotoGP-ből.