Viharos erejű oldalszélben közlekedni autóval sem leányálom, motorral pedig kifejezetten kifejezetten veszélyes lehet, hiszen az egy nyomon haladó járművek sokkal érzékenyebbek a széllökésekre. A nemrég bemutatott Honda-szabadalom az egyes szintű önvezető motorok technikáját használná fel, hogy kiküszöbölje az erős oldalszél okozta veszélyeket.

Így győzné le a Honda az oldalszél hatásait

A japán vállalat fejlett sávtartó automatikával száll szembe a természet erőivel. A mérnökök elképzeléseinek lényege, hogy a motorkerékpár érzékeli, ha az oldalszél letéríti a járművet az útról, és ekkor fékkel, gázzal, valamint a kormány mozdításával ellensúlyozza a szél hatását.

Maga a technológia nagyon hasonlít az autóiparban már elterjedt sávtartó automatikához, azzal a különbséggel, hogy az egy nyomon haladó járműveknél a sávban maradás mellett a gép egyensúlyát is figyelembe kell vennie a rendszernek, amikor közbeavatkozik. A hírek szerint gyorsulás- és kormányelfordulás-érzékelők, kamerák és radarok adatai alapján számítja ki a motor fedélzeti számítógépe, hogy mekkora erejű oldalszél hat a járműre, és ez alapján módosítja a sebességet, valamint a haladási irányt, már ha a vezető nem avatkozik be korábban.

Nem csak a motoron múlik, hogy mennyire zavaró az oldalszél

Korábban már részletesen írtunk róla, hogy sokat tehetsz a biztonságodért, ha elsajátítod a legfontosabb vezetéstechnikai fogásokat, hiszen így tudatosan reagálhatsz a váratlan széllökésekre, sőt a megfelelő ruházat is nagyban hozzájárul a biztonságodhoz.

honda-motor-oldalszel-szabadalom
Természetesen a GTX nadrág és kabát összecipzározható, hogy sportos üléshelyzetű motoron és nagy sebességnél se jusson be a hideg, metsző szél a derékrésznél

A derékban és karban egyszerűen szűkíthető, szél- és vízálló nadrág, illetve kabát szélsőséges időjárási körülmények között is kényelmes viselet, és mivel nem ázik át, illetve nem tud belekapni a szél, még pontosabbá teszi a motorkezelést. Többek között ezért választottuk mi is a Revit Vertical GTX nadrágot és dzsekit, ami Cordura 400D alapanyagával, valamint 2L Gore-Tex felső rétegével akkor is hatékonyan védi a vezetőt és utasát, ha ha megnyílnak az égi csapok, és viharos erejű szél cibálja a motort. Az állítható protektorokkal felszerelt, vízálló ruha egész évben praktikus viselet, mivel belső termobélésével ilyenkor februárban is órákon át motorozhatsz anélkül, hogy átfáznál, míg nyáron remek szellőzése garantálja, hogy kánikulában sem lesz fárasztó a városi araszolás.