- Mit is mondtál, hány kilométer lesz pontosan az egy hetes Alpok-Dolomitok túra?
- Közel háromezer, ha minden jól alakul – válaszolom, mialatt az esőruhát és az Olaszország térképet gyűröm a vízhatlan hengertáskába. A számot ízlelgetve újra és újra előbújik a kisördög, és felteszi az őrjítő kérdést: vajon jó ötlet egy 48 lovas géppel nekivágni?
Akárhogy is, már igent mondtam, nincs visszaút, igaz, ekkor még nem tudtam, hogy az egyhetes tesztre átvett vasak kapcsán nem a teljesítmény lesz a legfőbb problémám… De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, milyen gépekkel is van dolgunk! A nyúzópróba egyik résztvevője a februárban bemutatott Honda NC750X, mellyel akkor alig pár órát mehettem, most viszont hét napon át fogom nyüstölni, hogy kiderüljön, vajon tényleg alkalmas-e a világjárásra? A másik a hasonló technikára épülő CTX700D, mely tulajdonképpen egy bagger, azaz feldobozolt cirkáló, ezért is kapott helyet a Honda „Túra” szegmensében.
Utólag visszatekintve nagyjából öt olyan fordulópont volt a kiránduláson, melyek meglepő tanulsággal szolgáltak – igaz, más és más értelemben. Következik a puding próbája, s az öt rövid epizódban kiderül, hogy kinek és miért ajánlható hasonlóan merész célokra a Honda talpraesett párosa.
Első fejezet: a pakolás mizéria
Egy egészhetes túra – főleg, ha közben fotózni és filmezni is akar az ember -, bizony nem kevés pakolással jár. Emlékeztem, hogy az NC áltankja kényelmesen elnyel egy zárt sisakot, az nagyjából 30-35 liter lehet, plusz a hengertáska, az összesen annyi, mint 85 liter – nem kevés.
A CTX két cseppnyi oldaldoboza együtt talán egy ötvenes lehet, tehát ehhez is szükség lesz egy kiegészítő pakkra. A számokat és a motorokba pakolható holmik mennyiségét látva már éppen döntetlenre húztam volna az első csatát, azonban a hengertáska rögzítése a CTX-en gyerekjáték volt, hála az okosan elhelyezett csomagrögzítő füleknek, míg az NC-n csak sokadik próbálkozásra sikerült – majdnem – tökéletes megoldást találni. Lám, még el sem indultunk, de a CTX máris lépéselőnybe került, már ami a pontozást illeti…
Második fejezet: mi lesz az autópályán?
Kicsit tartottam az első etaptól, mert a délelőttre tervezett indulás helyett csak késő délután pattanhattunk nyeregbe, hogy letudjuk a határig tartó alig háromszáz kilométeres etapot. Felpakolva, nyakig tankolva legalább 260 kilót mutat a mérleg a CTX alatt, melyhez még hozzájön saját nyolcvanam, no meg a motorosruha – máris három és fél mázsánál járunk. Az NC előnye ez esetben mínusz 15 kiló és plusz hét lóerő, vagyis tulajdonképpen egy súlycsoportban indulnak. Az első 150 kilométert autópályán tettük meg, hogy ne töksötétben kelljen átvergődni az Őrségen.
Mi tagadás, az erőátvitelt S, azaz Sport állásba pöckölve még így is virgoncak voltak a motorok, 140-nél határozott gázadásra kettőt visszaváltva lódultak meg, jóllehet, lendületük pár másodperc múlva ismét megtört, hiszen a fizikát – legyen bármilyen erőátvitel is alattuk – nem lehet megviccelni.
Fogyasztásuk a feszített tempó miatt itt 4,4 liter körül alakult, de a Hondások azt ígérték, ennél egy literrel kevesebb lehet majd az átlag.
- Holnaptól csupa ezer köbcenti feletti izommotort kell felvezetnünk, ezért túl nagy összegben nem fogadnék, hogy valóban három és feles átlagot fogunk mérni – tettem hozzá már vacsora közben Bajánsenyén, mikor szállásadónk a csinos motorok fogyasztása felől érdeklődött. Akárhogy is, utólag visszatekintve engem is meglepett, hogy akkor mennyire alábecsültük, milyen takarékosak is ezek a vasak…
Harmadik fejezet: komfort mindenekfelett
Másnap reggel végre belekóstolhattunk az igazi kalandba, Bajánsenyéről előbb Szlovénián, majd a híres lavamündi szerpentinen és a szintén csodaszép osztrák 100-as úton át elérve szállásunkat, a Grossglockner kapujánál fekvő Iselsberget. Hat óra aktív motorozás, az a pihenőkkel együtt nyolc-kilenc órás út – indulhatunk! Az első órában egy-egy futó zápor lassította haladásunkat, s az égi áldás, bár kissé kedvünket szegte, arra jó volt, hogy a nyomokból kikövetkeztessük, melyik gép védi jobban a vezetőt az időjárás viszontagságaitól.
Nagyjából százas tempóval haladva meglepően kevés víz érte a ruháinkat, s a motorok igencsak hasonlóan vizsgáztak az esőben. Tulajdonképpen csak a sisak és a kabát vállrésze lett nedves, a többi egészen jól megúszta a dolgot. Bosszantó apróságként csupán a CTX cruiseres üléspozíciója említhető, mert az egyébként kényelmes lábtartók bizony kapják a vizet rendesen, miként a rajta pihenő lábak is.
Szerencsére esőruhára nem volt szükség, mert gyorsan előbukkant a nap, és Lavamündbe érve már kedves bárányfelhők alatt gurulhattunk, élvezve a sokszor látott felfutó megunhatatlan kanyarjait. A szerpentin csúcsán található büfétől még 230 kilométer várt ránk, melyet egyetlen pihenővel abszolváltunk, s ezalatt az is kiderült, hogy a két vas közül a CTX érdemel jobb érdemjegyet, már ami a hosszú távú kényelmet illeti.
Sportos kétkerekűről átülve mindkettőn furcsa, hogy szinte egyenes háttal ülünk, ezért a derék nagyobb terhelésnek van kitéve, viszont a karok lazán, enyhén behajlítva pihenhetnek a kormányon és a térdek szöge miatt sem kell óránként kényszerpihenőt tartanunk. A minimális előnyt a cruiser vastagabban párnázott, kemény tömésű ülése harcolta ki, mivel egy fokkal jobban esett rajta a hosszú utazás, mint az egyébként szintén átlagon felüli kényelmű NC750X-en.
Eddig tehát fej-fej mellett haladt a testvérpár, azonban a valódi kihívások csak ezután következtek, mégpedig a túrázás kvintesszenciájaként is emlegetett hágóvadászattal. A következő részből kiderül, miként is szerepeltek a gépek a kétezer méter feletti szerpentineken, illetve mennyire sikerült megközelíteni az áhított négy liter alatti fogyasztásátlagot. Hamarosan folytatjuk, de
addig is fogadjátok szeretettel a duó egy távoli rokonát, mely megjelenés tekintetében biztosan lekörözi őket, sőt a konkurensek tervezőinek is alaposan feladja a leckét...