A Honda mindig is híres volt mértéktartó, ugyanakkor megbízható és kiváló értéktartású gépeiről. Ezzel nincs is baj, de néha szabad kezet kell adni a mérnököknek, hogy az anyagi korlátokat áthágva igazán szépet és meghökkentőt alkothassanak, s a japán szakemberek láthatóan nem is vallanak szégyent, ha új, merész projektekbe fognak…
Ékes példája ennek a hét éve született CB1100R, mely a korai pályagépek vonalait örökölte, azok műszaki sajátosságaival együtt. A régi iskolát idéző hátsó rugóstag és a modern, radiálisan rögzített féknyereg – bármilyen meglepő – jól megfér egymás mellett, a fényezés és a hatalmas fejidom pedig azonnal a LeMans küzdelmeit juttatja eszünkbe. Már csak azon csodálkozunk, hogy a nemrég megjelent CB1100F-hez még nem árulnak minden sarkon ilyen átalakító készletet…
Szintén a merész és tetszetős próbálkozások közé sorolhatjuk az elektromos hajtású RC-E-t, mely három éve mutatkozott be a nagyközönség előtt. A tükrökkel és lámpákkal felszerelt versenygép szinte egy az egyben koppintja a három-négy évtizeddel korábbi ősöket, azzal a kivétellel, hogy versenybenzin helyett amper folyik az ereiben, csak hogy még sokkolóbb legyen az összkép.
A trió utolsó tagja talán pont a konkurens „dinoszauruszok” kihalása miatt nem került utcára, hiszen az EVO6 gyakorlatilag a korát megelőzve próbálta megjósolni, hogyan is fog kinézni egy valódi csupasz izommotor.
Komoly ellenfele lehetett volna a B-Kingnek és az újjászülető V-MAX-nak, ám végül csak egy maradt a friss és izgalmas projektmotorok közül, melyek várják egy új kor eljövetelét, ahol a motorosok nem célszerű, hanem csodálatosan bolond motorokért könyörögnek a kereskedések pultjainál…