Azt hiszem, hogy sokan megköveznek majd minket érte, hogy eddig vártunk a cikk megírásával, de úgy gondoltam, hogy jobb később, mint soha alapon, feloldozást nyerhetünk bűneink alól. Még tavaly valamikor lehetőséget kaptunk egy Honda CB 600 F Hornet tesztelésére, amiről most szeretnék beszámolni nektek.
A kilencvenes évek közepe táján egyre nagyobb igény jelentkezett a hétköznapokon is jól felhasználható, olcsó városi bringák iránt. 1995-ben ezt a piaci rést igyekezett kitölteni a Suzuki, GSF 600 Bandit névre keresztelt modelljével. 98-ra a többi japán gyártó is felismerte a lehetőséget, amit az új kategória kínált számukra, így a Yamaha a Fazert, a Honda pedig a Hornetet állította csatasorba, a csupasz hatszázasok versenyében.
A Honda Hungary-nek köszönhetően nekünk egy 2003-as, modellfrissítésen átesett hatszázas Hornet jutott �osztályrészül�. Mivel a korábbi évjáratokról nincsenek tapasztalataink, így azt sajnos nem tudjuk eldönteni, hogy mennyit fejlődött a bringa 2002 óta, viszont azt meg tudjuk osztani veletek, hogy nekünk mennyire tetszett az új változat.
A külső vajmi keveset változott a kezdetek óta, a legszembetűnőbb változtatás talán az, hogy a kipufogóvédő burkolatról eltűnt a lyukazás, de a gyár formatervezői itt nem álltak meg, hiszen akkor nem lenne miért fizetni őket, így 2003-ra ferdén lecsapták még a kiröffentő végét, egy kicsit nagyobb tankot álmodtak a gépre és egy új, kétizzós fényszórót akasztottak az elejére.
Az említett esztétikai módosítások hatására a kis lódarázs szerintem jobban néz ki, mint elődje, vonalai letisztultak és meg merem kockáztatni azt is, hogy a 2003-as kategóriatársaival ellentétben, illetve az olcsóbb gépekre nem jellemző módon, a kis Hornet, már valamiféle egyéniséggel is rendelkezik. Nehéz elmondani, hogy valójában mi az oka ennek, de van ebben a bicajban valami kis csibészség, amit a többi géphez nem mellékelnek a gyártók.
A Hornet, erőforrását a 97-es CBR 600 F-től (PC 31-es típus) örökölte. Mint az egy szupersport gyökerekkel rendelkező blokktól várható volt, a motor csak magas fordulaton muzsikált igazán jól, és itt nem arra célozok, hogy gyilkolni kell a gépet, csak a lendületes haladás érdekében érdemes a fordulatszámot magasan tartani, ami nem különösebben nehéz mutatvány, mert a hat sebességes váltón könnyedén, pontosan skálázhatunk a fokozatok közt.
A modellfrissítéskor mindenki arra számított, hogy a Honda előrukkol majd egy injektoros blokkal, hogy a környezetvédelmi előírásoknak könnyebben feleljen meg, de nem így történt. Megtartották a 34 mm-es Keihin karburátorsort, és egy katalizátorral igyekeztek mérsékelni a károsanyag kibocsátást. Mivel a gézreakció így is egyenletes volt, 95 lóerő meg amúgy sem szokta hanyatt vágni az embert, nekem nem nagyon hiányzott az injektor, ami mellékesen az előállítási költséget is megnövelte volna.
Amikor felpattantam a nyeregbe, rögtön arra gondoltam, hogy milyen kezes kis paripa van alattam. Az egyenes ülőhelyzet, a magas kormány nagyon kényelmes, városi és országúti közlekedéshez ideális pozíciót eredményez, a szélvédelem teljes hiánya miatt viszont nem nagyon szerettük a gyors, autópályás szakaszokat. A hátsó lábtartók helyét nagyon jól találták el, ugyanakkor a tank formája miatt nagyon előre kell nyúlnunk, ha meg akarunk támaszkodni rajta. Tudom, hogy sokan a majrévasat használják, én mégis jobban kedvelem, ha az utas a tankra támaszkodik, mert ilyenkor kevésbé tud gépészkedni kanyarodás közben.
A motor villája állítási lehetőségekkel nem rendelkezik, hátsó rugóstagja is csak az előfeszítésében változtatható, mindemellett a futómű kellemes jelenség, bár a forszírozott haladást nem igazán kedveli. Ha kanyar közben, tempós menetben hullámos útfelületre tévedünk, akkor a hátulja hajlamos fel-le hintázni, a rugóstag nem elegendő csillapítása miatt. Az egyenesfutás végsebesség környékén is példa értékű maradt, persze ehhez valószínűleg a 180-as hátsó gumi is hozzájárult. A fékrendszer alapvetően ugyanaz a Nissin, mint a CBR-en, bár a Hornet esetében más főfékhengert és fékbetéteteket alkalmaztak. Mind az első, mind a hátsó nyergek jól végzik a dolgukat, pontosan adagolhatóak, és elegendő erővel rendelkeznek ahhoz, hogy a hátulját a levegőbe emeljék.
Be kell hogy valljam, amikor megtudtam, hogy egy Hornetet fogunk tesztelni, jobban örültem volna inkább másnak, mert nem tartottam valami izgalmas motornak, a teszt végére azonban a véleményem teljesen megváltozott, mert igazi kis méregzsákkal volt dolgunk, ami méltán kapta a lódarázs nevet.
