Kétségtelen, hogy környezetünk védelme fontos feladat, de nem mindegy, milyen eszközökkel szeretnénk zöldebbé tenni a Földet. Sajnos néha az előírások pont az olyan járművek forgalmazását lehetetlenítik el, melyek gyártása és használata csekély környezetterheléssel jár, de akármennyire is „zöldek”, nem felelnek meg az új szabályoknak.

A szigorodó emissziós előírások miatt tűnnek el a kereskedésekből, majd szépen lassan az utakról is a Honda rendkívül sikeres, 50 köbcentinél kisebb hengerűrtartalmú gépei is. A vállalat vezetői ugyanis azt tervezik, hogy 

legkésőbb 2025 novemberéig leállítják az 50 köbcentiméteres vagy annál kisebb erőforrású segédmotorok és motorkerékpárok gyártását

– adták hírül a japán lapok.

Ez egyben azt jelenti, hogy búcsúzunk az 50-es Super Cubtól is, amelyet a Honda 1958-ban kezdett el árusítani, és az évek során több mint 100 millió darabot adott el belőle – ezzel a legendás gép a világ legnépszerűbb motorkerékpárja lett. A japán lapokban hozzátették, hogy egyébként is jelentősen csökkent a kereslet az 50-esek iránt, amióta megfizethető 125-ösök lepték el az utakat. Míg a nyolcvanas évek elején csaknem kétmillió darab ötven köbcentis motor készült a távol-keleti márkák üzemeiben, ez tavaly már 90 ezerre esett vissza.