Múlt héten írtunk róla, hogy szépen csendben megváltozott a KöHÉM lámpatestekre vonatkozó szabálya. Noha csak egy tagmondat került a szövegbe, ez alapjában írta át a – halogénizzók helyett – beépített LED-ek helyzetét:

A világító és fényjelző berendezések alkalmazására és működésére vonatkozó üzemeltetési műszaki feltételek, 37. § (4) ...tompított és távolsági fényszóró esetében minősítő jellel rendelkező helyettesítő LED fényforrást is szabad használni.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ezentúl kicserélheted az ETZ izzóját a nagyobb fényerejű és eltérő színhőmérsékletű LED-re. Olyan motorokon – és autókon – végezhető el szabályosan az átalakítás, melyek szerepelnek a LED-fényforrások gyártóinak jóváhagyási listáján.

Csak igazolással együtt használható a halogén helyett beépített LED

Az első teendőd tehát, hogy megnézd: melyik márka kínál a motorodhoz szabályos, jóváhagyási jellel ellátott LED-et! Ezt például itt teheted meg, és bár a lista egyelőre igencsak kurta, minden jel arra utal, hogy a jövőben folyamatosan bővül majd. Ez már csak azért is logikus, mert – hazánkhoz hasonlóan – egyre több országban válik legálissá a használata.

Tegyük fel, hogy olyan BMW-vel, Kawasakival, KTM-mel, Yamahával stb. jársz, amihez árulnak ilyen fényforrást! Ha megvetted, először is a beépítés vár rád, pontosabban a szervizre, azt ugyanis rendre kiemelik a szakemberek, hogy – a nagyobb mennyiségű szórt fény miatt – elengedhetetlen a fényszóró helyzetének tökéletes beállítása, miután beszerelték a LED-et.

Ez lenne a munka érdemi része, ám egy fontos lépés még vár rád. Ahhoz, hogy útközben – itthon vagy külföldön – bizonyíthasd a szabályos átalakítást, szükséged lesz a LED gyártójának igazolására, hogy Európában közúti használatra engedélyezett a fényforrás az adott járműben.

h4-h7-led-beepitese-es-beallitasa
Gyakran felmerülő kérdés: nem teszi tönkre a feszszabályozót a csekélyebb teljesítményű izzó és a kisebb áramfelvétel? Szerencsére nem, hiszen attól sem megy tönkre az alkatrész, ha fényszóróról tompítottra váltasz vagy kikapcsolod a markolatfűtést, és ezért szintén csökken a motor energiafelvétele. Pont ez a feszültségszabályozó feladata, hogy emiatt ne károsodjon az aksi és a generátor

Ezt a dokumentumot általában az „izzó” dobozán feltüntetett QR-kód segítségével töltheted le a telefonodra, de tanácsolják, hogy ne a készüléken, inkább kinyomtatva vidd magaddal, nehogy a lemerült aksi miatt ne tudd bemutatni igazoltatáskor.

Mennyibe kerül a szabályos H4 és H7 LED?

Elsőre talán húzósnak tűnhet a motorokhoz kínált, egydarabos csomagolású LED 25-30 ezer forintos ára, holott pont azt szolgálja, hogy spórolj vele.

h4-h7-led-beepitese-es-beallitasa
A hagyományos izzóval összevetve sokkoló LED 30 000 forintos költsége, de a láthatóságra, biztonságra nem lehet eleget költeni, ráadásul ezt csak egyszer kell megvenned

Tudniillik a motorosoknak kifejezetten ajánlott, emelt fényerejű H7-es izzó 160-200 órát üzemel a gyártók leírása alapján, tehát 10-15 ezer kilométerenként cserére szorul. Ezzel szemben a H7 LED élettartamát 1500-2500 órában adták meg, vagyis a 100-150 ezer kilométeres futásteljesítményével hosszabb életű, mint néhány komplett motor. Ezzel pedig pénzt és időt takarítasz meg, arról nem beszélve, hogy garantáltan nem a Dolomitok- vagy Balkán-túra közepén, az Isten háta mögötti faluban derül ki, hogy még naplemente előtt izzót kell cserélned, mert megint kiment a hőterhelésre érzékeny H7-es.