Bármennyire is öreg és kopott volt a GS, az előző tulajdonosok gondos odafigyelésének köszönhetően használható, szép állapotban jutott hozzám. Másfél év alatt ötezer kilométert töltöttünk együtt, ezalatt sikerült elsajátítani a motorkezelés alapjait, de közben mindvégig éreztem, valami szebb, jobb kell. Döntésemet megkönnyítette a második szezon végén kapott diagnózis, miszerint blokkcsere vár a kicsikére, ha újabb pár ezret szeretném még használni...
A közel harminc éves, belpiacos motorhoz nem könnyű bármit is találni, de egy motoros sosincs egyedül, kétkeréken suhanó testvérei előbb-utóbb kisegítik a szorult helyzetből. Így történt velem is, jó szerencsém egy olyan szerelőhöz vezetett, akitől azóta számos gépet vásároltam, ő segített használható, s egyben eladható állapotra feljavítani az avíttos GS-t is. Elkészült a vas, és az egyik közös gurulásunk alkalmával felajánlotta, hogy beszámítja egy hozzám jobban passzoló motorba, amivel bátran elindulhatok akár hosszabb túrákra is. Így lett a második gépem egy ’95-ös, 600-as Yamaha Diversion. Erős idény volt, tizenkétezret tettem bele egy szezon alatt, de már a nyár második felében több erőre vágytam. Következő márciusban le is cseréltem egy 2001-es Yamaha Thundercat-re, hogy a hosszabb, külföldi túrákra egy friss, megbízható vassal indulhassak el. Bár a motoron megtett kilométerek 2011-re elérték a 35.000-et, úgy gondoltam, bőven lenne még mit tanulnom, ezért először Pécsen jelentkeztem be egy autós iskolához, majd ismerősöm javaslatára a Kakucsringre is ellátogattam egy vezetéstechnikai tréningre. Abban az évben hat teljes, vagy rövidített képzésen vettem részt náluk, és meg kell mondanom, nem várt fejlődést tapasztaltam. Persze ez nem a Hungaroringen lefaragott másodpercekben jelentkezik, vagy abban, hogy hány métert tudok megtenni egykeréken, csupán gyorsabb és magabiztosabb lettem a motoron, és ezáltal jobban is élvezem a gurulásokat.
Az esőben végrehajtott feladatok sokat segítettek, hogy vizes aszfalton is bátran, biztonságosan tudjam kezelni a gépet
A tréningek második napján minden alkalommal játékos levezetést tartottak az oktatóink, a korábban tanult gyakorlatokból, pályaelemekből egy komplett kört építettek, ezeket egy háziverseny keretében időre teljesítettük. Hónapról hónapra jobban tetszett a dolog, és az egyre javuló körök fellelkesítettek, ezért rászántam magam, hogy komolyabban foglalkozom a moto-gymkhanával. Szingliként nem sok egyéb szórakozásom volt a motorozáson, illetve a motoros barátokon kívül, így aligha gátolhatta meg bármi, hogy belevágjak.
Mivel a Thundercat csak komoly átalakításokkal lett volna alkalmas a feladatra, vettem egy nagy levegőt, és megváltam a szeretett Yamahától, becserélve azt két másikra. Az egyik egy FZR 1000 Exup lett a túrázáshoz, ezzel végre beléptem a "valódi" nagymotorosok közé - már ha lóerőben mérhető az ember "nagymotorossága" -, a másik pedig egy ’93-as, kicsit leharcolt 600-as Diversion, amit a tervek szerint elkezdtünk építeni a Gymkhana szabályai, kiírásai szerint...
Azaz hogy elkezdtük volna, de az Élet - mint annyiszor -, most is közbeszólt. Alaposan a feje tetejére állt körülöttem minden, de a "kis zongora" fix pontként szerepelt a heti, havi teendők között. Lehet, hogy nem versenymotor, "csak" egy csodálatos custom gép lesz belőle, ami után megfordulnak majd az utcán? Hajrá, akár így, akár úgy, a Diversion egészen új, sokkal vonzóbb külsővel fog visszatérni, indulhat a munka - ha elkészül, ígérem, arról is beszámolok!
